Kódcsapda

Kétségbeesett idős hölgy áll az élelmiszer-áruház csomagmegőrző fémszekrénye előtt. A bevásárlószatyrát szeretné kivenni, de nem tudja. A kezével a kulcs nélküli zár nyomógombos kezelőjén matat egyre idegesebben, nyilván elfelejtette a számkombinációt. Vajon hányféle szolgáltatáshoz van szüksége manapság efféle személyes, titkos jelszóra, virtuális kulcsra? Ha az enyémeket igyekszem összeszámolni, bizony nem elég hozzá a húsz ujjam. Mobiltelefon – esetleg több is –, bankkártya, ebből is akad egy családban néhány, folyószámla-lekérdezés, gépkocsiindítás-gátló vagy pedálzár, munkahelyitelefon-hozzáférés, számítógép-hozzáférés. Már eddig nyolc, de most jön az internet: önmagában megszámlálhatatlan szolgáltatás, archívum, hírportál, vagy egyszerűen csak egy-egy szájt használata, a chat-szobába belépés, mind-mind jelszóköteles.
A PIN kód, a titkos jelszó használata persze önmagában nagyon jó találmány. Ki szaladgálna egész nap akkora kulcscsomóval, amire ennyi nem virtuális, de valódi kulcs ráférne! És nincs a szivárványnak annyi színe, amivel ezt a rengeteg kulcsot megkülönböztetnénk egymástól. Ráadásul a kulcscsomót el is lehet hagyni, akkor aztán lehet másoltatni, zárat cserélni, mennyi bosszúság. Ám a titkos jelszó addig védi meg pénzünket, telefonjainkat, autónkat, adatainkat, amíg csak mi ismerjük. Ha felírjuk egy papírra, és a kód az eszközzel együtt illetéktelen kezekbe kerül, keresztet vethetünk rá. Ha meg nem írjuk fel, és kimegy a fejünkből? Ha nem is kaszabol le Ali baba és bandája, mint a mesebeli feledékeny kereskedőt, éppen elég baj, ha nem jutunk hozzá pénzünkhöz, autónkhoz – vagy épp a bevásárlószatyrunkhoz, mint a néni az áruházban. És erre bizony minden esélyünk megvan. Ki az a fejszámoló művész, memóriazseni, aki negyvenféle kódot, jelszót, betű és/vagy számkombinációt a fejében tart?
Tapasztalatom szerint az emberek kétféle feloldását választják ennek a csikicsuki helyzetnek. A hölgyek többsége óvatos duhaj, és pénztárcája titkos rekeszébe rejti azt a kis cetlit, amire a kódot felírta. A pénztárca másik rekeszébe pedig belehelyezi magát a bankkártyát, s ezzel könnyen megoldhatóvá teszi a feladványt a zsebtolvajok számára.
A másik megoldás sem sokkal veszélytelenebb. Férfitársaim közül többen általános kódot alkalmaznak, és ugyanazt a néhány jelet táplálják be telefonba, bankautomatába, lopásgátlóba és számítógépbe. De jaj annak, akinek az otthoni vagy munkahelyi számítógépén ott csücsül már egy kémprogram, amely semmi másra nem vágyik, mint az efféle kódokra! Talán nincs messze az idő, amikor az okos informatikusok kitalálnak egy kütyüt, amelynek az lesz a feladata, hogy biztonságosan tárolja egy felhasználó, egy háztartás, egy család összes titkos jelszavát. (Elméletileg lehetne ez a mobiltelefon is, de mi van, ha lemerül, ha elromlik, elvész, ha ellopják?) S akkor már csak az a kérdés, hogy mi lesz azzal, aki elfelejti a kódok kódját, a kulcsok kulcsát, akire rácsukódik az információs barlang kijárata, és nem tárul Szezám?