Németország hetek óta a labdarúgó-világbajnokság lázában él. Jegyeket már csak nagyon elvétve lehet kapni, mert azokat hónapokkal ezelőtt egy komplikált bürokratikus eljárás alapján rég eladták. De a német nagyvárosokban az utcákon is megvan a lehetőség arra, hogy az emberek megtekintsék a mérkőzéseket, mert számtalan hatalmas képernyőt állítottak fel. A világbajnokság jelszava: „A világ vendég nálunk.” Így sok tízezer turista érkezett Németországba. A turisták ugyanúgy, mint a helybeliek nagy többsége, magukkal viszik a stadionokba országuk lobogóit, ahol valóságos zászlóerdőt lenget a közönség. De nem csak a vendégek hordják magukkal országuk színeit és zászlóit. Nemcsak a stadionokban, hanem magánlakások ablakaiban, balkonokon, vendéglőkben, utcán, nagyon gyakran látható a német zászló.
Németország fekete-piros-arany színű lobogóját először az 1848-as forradalom alatt használták. Jóval később a rövid életű weimari köztársaság hivatalos zászlója lett (1919–1933). Az azt követő diktatúra alatt viszont betiltották. A szövetségi köztársaság megalakulása után (1948) a fekete-piros-arany színű zászló ismét a hivatalos német lobogó lett. Az utóbbi években a nemzeti zászlók és színek tömeges és spontán megjelenése sporteseményeknél, politikai évfordulóknál (például az angol királynő születésnapján) vagy vallási tömegrendezvényeknél (mint a pápalátogatás Nyugat-Európában és a világban) természetessé vált. Ennek az új irányzatnak a hordozói elsősorban a fiatalok, akik azt is természetesnek tartják, hogy az arcukra felfestik nemzeti zászlóik színeit. De azt is magától értetődőnek veszik, hogy a más országbeli fiatalok ugyanazt teszik. Ha egy ország labdarúgócsapata valahol nyer, akkor a legtermészetesebb, hogy az itt élő szurkolók a német nagyvárosokban nemcsak örömünnepet, hanem több száz vagy több ezer személyautóval autós korzót rendeznek. És nemcsak a németek, hanem a törökök, az olaszok, a görögök is dudálva korzóznak a városok utcáin.
Az újságok a világbajnokság alkalmával egy új patriotizmusról írnak, amely elragadta az embereket, de nem olyan értelemben, hogy ez valakik vagy valami ellen irányulna. Az emberek egyszerűen büszkék a labdarúgó-válogatottjukra, de egyben büszkék saját hazájukra is. Nemcsak a nemzeti zászlók tömegét látni, hanem öltözetükön is rendszerint látható országuk neve, mint Brasil, Italia, Sverige, England, Deutschland. Az ilyesmi nem új, hiszen már évek óta megfigyelhető Európában, de a tengerentúlon is. Mindez nem egy előre megszervezett rendezvény keretében zajlik le parancsszóra, mint egykoron a volt szocialista országokban vagy más diktatúrák időszakában. Az új patriotizmus, a nemzeti színek és a zászlók tömeges használata és bemutatása kifejezi az azonosulást saját hazájukkal.
Ha egy kicsit körülnézünk a nagyvilágban, akkor szembetűnő, hogy a legkülönbözőbb országokban a nemzeti zászlót nem csak a hivatali épületeken látjuk az állami vagy vallási ünnepek alkalmával. A skandináv államokban természetesnek tűnik, hogy nemcsak a városokban, hanem messze eső parasztházak vagy tengerparti villák mellett is ott lobog a nemzeti zászló. Kanadában a házak mellett, sőt még az isten háta mögötti tanyáknál is gyakran látni a kanadai vagy a tartományi zászlót. Az embereket semmiféle előírás nem készteti erre. Vagy a bajor kék-fehér kockás zászlót szerte az országban, különösen az Alpok környéki helységekben majdnem mindenütt látni. Az épületen, az udvarokban, a házak mellett, a vendéglőkben. Nemcsak állami és egyházi ünnepeken, hanem búcsúkon vagy más ünnepségeken és sportesemények alkalmával. A rendkívül elterjedt és gyakran használt helyi népviseletekben is kifejezésre jut az országhoz való tartozás tudata. Mindez idegenforgalmi vonzerőt is jelent.
Mi több, a német televízióban azt lehetett látni, hogy jó néhány parlamenti képviselő arcán is ott voltak a német zászló fekete-piros-arany színei. Sőt Berlinben azt is megfigyelték, hogy az ott élő fiatal törökök a német zászlóval a kezükben drukkoltak a szövetségi köztársaság csapatának. Az új patriotizmus szelleme érezhető mindenütt. A lelkesedés intenzitása a világbajnokság lezárulta után nyilván csökkenni fog, de nem szűnik meg, és a jövőben megjelenik más alkalmakkor is. Ez világszerte ugyan egy régi, de mégis egy új értelemben vett hazafiság megnyilvánulása, különösképpen a fiataloknál. Egy ideológiamentes azonosulás hazájukkal, amelyre egyben büszkék is. Ez az érzés békés és nem agresszív. Politikailag tévedés lenne ezt ignorálni és megpróbálni behelyettesíteni valamilyen összetákolt ideológiával.
Éppen ezért érthetetlen, hogy némelyek Magyarországon gúnyosan fitymálgatják, hogy a fiatalok nemzeti ünnepeken vagy netán más alkalmakkor nemzeti zászlóval és kokárdákkal felvonulnak. Nem is szólva azokról a pejoratív megjegyzésekről, amelyek a magyar zászlóval kapcsolatban elhangzottak. Sőt a nemzeti színek felmutatását valamilyen, a világban már rég túlhaladott ideológiai argumentációra való hivatkozással megpróbálják régimódinak feltüntetni. Hát nem ártana, ha ezek az úgynevezett véleményformálók néha arra is figyelnének, ami a világban zajlik. Valamikor csak eljönnek az új idők új szelei Magyarországon is.
A szerző újságíró, München
origo.hu
Csapdát állított a rendőröknek egy esztergomi férfi.
