Nyílt levél Poul Nyrup Rasmussen úrnak

Tisztelt Rasmussen úr!
Önnek kizárólag azért jár ki a tisztelet, mert az emberiség számottevő és nagy kultúráiban mindig is kijárt a tisztelet még önnek is. Így volt ez a görögöknél, hasonlóképpen a pueblo és a préri indiánok között. S bár a mi kultúránk (civilizációnk) a végét járja, és erősen kétséges, hogy lesz-e majd helye a számottevő és nagy kultúrák között, én a magam részéről megpróbálok annyival hozzájárulni ehhez, hogy önt megtisztelem.
Megtisztelem például azzal, hogy miközben ön Orbán Viktortól félti a magyar demokráciát, én elmesélem önnek, mi zajlik a hazámban.
A következők zajlanak az én hazámban:
Demszky Gábor liberális főpolgármester és egyfős többsége a Fővárosi Közgyűlésben hozott egy rendeletet. A rendelet szerint ezentúl Demszky Gábortól és egyfős többségétől kell engedélyt kérni, ha egy politikai rendezvény vagy egy tüntetés szervezői színpadot és hangosítást szeretnének használni az eseményen. Tudja, tisztelt Rasmussen úr, ezt például az ön hazájában nem lehetne. Természetesen nem maga miatt. Maga lelkesen fogja helyeselni Demszky és egyfős többsége rendeletét, amelyet a liberalizmus, az emberi szabadságjogok nagyobb dicsőségére megalkotott. Azért fogja helyeselni, mert ön politikai tévelygő. De a maga hazájában, ahol némiképp nagyobb hagyománya van a demokráciának, egy ilyen rendelet után megrohamoznák a Városházát. Mindegy. Engedje meg, hogy pihenésképpen néhány szót intézzek Demszkyhez, akit éppen 18 esztendeje ismertem meg. (Tényleg, kedves Gábor: szerintem kár megállni félúton. Már hétfőn hozzatok egy rendeletet arról, hogy az engedély nélkül tartott fénymásoló gépeket 24 órán belül le kell adni. Nálad. Micsoda egy idióta lett belőled, kedves Gábor. És képzeld, most majdnem megkérdeztem, hogy nem szégyelled-e magad. Dehogy szégyelled…)
Elnézését kérem, kedves Rasmussen úr, máris visszatérek önhöz!
Képzelje el, kedves Rasmussen úr, az én hazámban a Helsinki Bizottság jogszerűnek és törvényesnek nyilvánította a rendőrség október 23-i fellépését. Szerintem csak idő kérdése, és ez a Magyar Helsinki Bizottság, élén Kőszeg Ferenccel mosolygósnak, idillinek és habcsókillatúnak is fogja nyilvánítani a rendőrség október 23-i fellépését, ártatlan emberek félholtra verését, a tömegbe szemmagasságban lövöldöző, leállatiasodott rendőrök ténykedését, a járókelők bántalmazását, a földön fekvők megrugdalását, a vipera alkalmazását. És tudja, miért, szeretve tisztelt Rasmussen úr? Mert a Magyar Helsinki Bizottság vezetője, az a bizonyos Kőszeg Ferenc szintúgy politikai tévelygő. Éppen olyan, mint ön. Mint Demszky Gábor. Ezért fogják maguk mindig olyan kiválóan megérteni egymást. Képzelje el, Rasmussen úr, amikor engem a román hatóságok kitiltottak a Román Köztársaság területéről azzal az indokkal, hogy terrorista vagyok (!), ez a Magyar Helsinki Bizottság, egészen pontosan annak vezetője, Kőszeg Ferenc azt nyilatkozta, hogy nem érdekli. Eközben a Román Helsinki Bizottság nyilatkozatot adott ki, amelyben élesen tiltakozott saját kormányánál az Európában páratlan és tűrhetetlen intézkedés ellen. De menjünk tovább.
Képzelje el, hogy az én hazámban, amikor film- és fényképfelvételek bizonyítják, hogy a rendőrség válogatás nélkül ütlegel mindenkit, akkor a főkapitány, bizonyos Gergényi azt nyilatkozza, hogy a rendőrség nem vert meg senkit; képzelje, amikor film- és fényképfelvételek bizonyítják, hogy a rendőrség egy úgynevezett vipera nevű eszközzel veri a népet, holott ehhez nincs joga, akkor a főkapitány azt nyilatkozza, hogy a rendőrség nem használ viperát, mert olyan nekik nincs is; képzelje, amikor az orra alá dugják a felvételeket, akkor meg azt nyilatkozza, hogy az nem is vipera, hanem rendőrbot; képzelje el, hogy az én hazámban a rendőrök maszkban, azonosító szám és jelvény nélkül járnak tömeget oszlatni, tömeget verni, szemet kilőni, hogy ne lehessen később tudni, melyik állat mit tett. Amikor a rendőrségi törvény alapján számon kérik ezt a Gergényit, hogy hol volt a jelvény, az azonosító szám, akkor ez a Gergényi azt feleli, hogy „leesett a rendőrökről”.
Na látja, drága Rasmussen úr, ilyen az, amikor egy országnak gátlástalanul hazudozó, senkiházi miniszterelnöke van. Akkor a rendőrfőnök is mindjárt azt hiszi, hogy nekiállhat gátlástalanul, cinikusan hazudozni. Tudja, Rasmussen úr, az én hazámban 1956. október 25-én a Földművelésügyi Minisztérium tetejéről gyilkos gazemberek belelőttek a Kossuth téren békésen tüntető tömegbe. Ez az október 25-e a rendszerváltás óta emléknap. A Kossuth tér pedig az emlékezés tere. És képzelje el, hogy most, a forradalom ötvenedik évfordulóján a rendőrség nem engedte meg, hogy az emberek letegyék virágaikat a vérengzés helyszínén. Ott állt ötven (ötven, érti, Rasmussen kolléga, ötven!) ember, közöttük Fónay Jenő egykori halálraítélt, és az azonosító szám nélküli rohamrendőrség elkergette őket. Képzelje el, mennyire be lehetnek tojva a maga magyar barátai, ha ötven ember virágaitól ennyire rettegnek…
S tudja, mit mondanak? Miért nem lehet virágokat letenni a Kossuth térre? Azért, mert az most „műveleti terület”. Képzelje, Rasmussen, az én hazám egy nagy műveleti terület mostanában. Gátlástalan, elállatiasodott rendőrök grasszálnak benne, és begyűjtik az embereket. És ha holnap Gergényi főkapitány – Gyurcsány Obersturmbannführer parancsára – műveleti területté nyilvánítja a mellékhelyiségeket, akkor maga megrendült levélben fogja tudatni a világgal, hogy Magyarországon halálos veszély fenyegeti a demokráciát, ugyanis a népek szanaszét járnak szükségre.
De ez még mind semmi, Rasmussen barátom! A legjobbat még el sem meséltem. Hajoljon közelebb, így ni… Hát képzelje el, az úgy volt, hogy még október 23-án ezek a Gergényi-féle kiváló rendőrök agyba-főbe vertek egy jezsuita papot. (Nálunk, tudja, nagy hagyománya van ennek, kutassa fel Pócspetri nevét, és olvassa el, mi is történt ott.) Szóval jól megverték ezt a papot. Hiába, a nácik meg a kommunisták mindig is irtóztak a papoktól. Történt aztán, hogy ez a megvert pap interjút akart adni a lengyel közszolgálati televíziónak és a Hír Televíziónak Budapest VIII. kerületében, a Lőrinc pap téren. Állt a két stáb, a katolikus templomnál, előttük a pap, készült az interjú. Kisvártatva azonban megjelent két közterület-felügyelő, és közölte, hogy engedély nélkül nem lehet forgatni az utcán (2006, Budapest, Gyurcsány Obersturmbannführer őrjöngése idején). A stáb mondta a két közterület-felügyelőnek, hogy de lehet. Erre a két közterületes a rendőrséggel fenyegetőzött. Aztán láss csodát, megérkezett egy rendőrautó. Ki is szállt belőle mindjárt egy olyan szép, derék, nagy rendőr, és elkezdte vegzálni a stábokat. És fenyegetőzött. Majd a lengyel stáb tolmácsának azt mondta az egyik, hogy „felismerte”, és „ne merjen a nyolcadik kerületben járni, mert megkapja a magáét”. Meg hogy majd jól előállít mindenkit. Amikor megkérték, hogy igazolja magát – mivel ezen a derék rendőrön sem volt azonosító –, tovább fenyegetőzött. Mit szól ehhez, Rasmussen kolléga? Hát nem döbbenetes? De az. Olyannyira döbbenetes, hogy ha nem haragszik, ismét magára hagyom önt egy pillanatra…
(Tisztelt VIII. kerületi polgármester úr meg Gergényi úr! Ahogy az imént mondtam, ha a miniszterelnök egy gátlástalan hazudozó, akkor a rendőrfőnök is jogot formál arra, hogy cinikusan és pofátlanul hazudozzon. De nem ez a legnagyobb baj. Hanem ez a kis Lőrinc pap téri jelenet. Ha jól tudom, a közterület-felügyelők munkáltatója az önkormányzat, ezért szólok önhöz most, polgármester úr. Az a két közterületes, aki ott a stábokat vegzálta, nos, ők a konstans. Ők voltak a nyilas házmesterek, akikből aztán egyik napról a másikra szájba vizelő ávósok lettek. Ezek sajnos itt élnek közöttünk. Ám csak akkor mernek előjönni, amikor úgy érzik, eljött az ő idejük. És most úgy érzik. Ez a két közterületes fenyegetőzik, filmeseket vegzál, „intézkedik”. Úgyhogy, polgármester úr, a feladat adott: ezt a két közterületest hétfőn, jókor reggel ki kell rúgni. Fel van véve az arcuk, azonosításuk igen egyszerű. És ellenőrizni fogjuk, megtörtént-e, aminek meg kell történnie. Ugyanez vonatkozik arra a derékre, aki rendőregyenruhában „intézkedett”, fenyegetőzött, és aki megtagadta, hogy igazolja magát. Ő is azt gondolja, eljött az ideje. S bár maga is ki lesz rúgva, főkapitány úr, hamarosan, de addig is tegye meg azt a szívességet, hogy újabb hazudozás helyett eltávolítja a rendőrség kötelékéből a derék rendőrt. Mert magának is éreznie kell, hogy ez megmagyarázhatatlan és tarthatatlan. Na ugye…)
Elnézését kérem, Rasmussen úr, hogy megvárattam. Amúgy sok mondandóm már nincs az ön számára. Látja, ez van most az én hazámban. Eszembe is jut a régi anekdota, talán még ezt sem hallotta: egy híres pesti zsidó kabarészerzőt a vészkorszak idején elvittek munkaszolgálatra a nyilas állatok. Éppen valami árkot ásattak vele. Tél volt, fagy volt, a rongyokba bugyolált, éhező szerencsétlen alig bírta a munkát. Ekkor az egyik nyilas állat odament hozzá, és hátulról jól belerúgott. És a mi drága szerzőnk megállt, rátámaszkodott a lapátra, és angyali nyugalommal így szólt: – Tudja, őrmester úr, most ment el a kedvem az egésztől…
No látja, Rasmussen úr, valahogy így.
Elment a kedvem az egésztől. És mégsem hagyhatom. Mert éppen azért fogtunk hozzá tizennyolc éve, hogy ilyen többé ne legyen. És ezen a mélyről jövő szándékon a maga levelei semmit sem fognak változtatni.
Öleli: Bayer Zsolt