Kordonbontás a retorzió árnyékában

Szép és bátor cselekedet volt a kordonbontás. A kormány és a hatalom láthatóan retteg népétől, s nem kedveli a jogot és a jogászokat. Az MSZP–SZDSZ-kormánynak kiújultak a kommunizmus több évtizedes hatalomgyakorlási technikái; úgy látszik, néhány százalékos parlamenti és lakájmédia-többséggel, bármit végrehajtó rendőrséggel nyugodt szívvel félretolhatnak jogot, erkölcsöt, demokráciát, népakaratot.
A jogban nagyon fontos az események közötti ok-okozati összefüggés, mivel a kordonbontást – mint okozatot – csak ez alapján lehet megítélni. Az események kiindulópontja az őszödi beszéd; ebben a miniszterelnök – véleményem szerint – több bűncselekmény elkövetését ismerte el; többek között a választók megtévesztését, amelynek nyomán nem tekinthető valósnak, hitelesnek a 2006-os választások eredménye. Az őszödi beszédet bizalmi szavazással a koalíció 200 parlamenti képviselője hitelesítette, ezzel bűnsegéddé vált. A történtek miatti spontán tüntetések leverésekor a rendőrség törvénytelen eszközöket alkalmazott. Erre többek között bizonyíték a tüntetők ügyében hozott számos felmentő vagy jelképes büntetéssel zárult eljárás. Ugyanakkor számos rendőr ellen immár az ügyészség indított eljárást. Mindez bizonyítja az egész rendőri akció és az egyes intézkedések (kényszerintézkedések, őrizetbe vétel stb.) jogellenességét. És ezt bizonyítja az Országgyűlés előtti tér immár száz napja tartó „műveleti területté” nyilvánítása, amely abszurd módon – mint közterület – nemcsak a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos jogát korlátozza, hanem magukat a képviselőket is. Látszik, hogy a kormány, a koalíció folyamatosan törvényeken kívül-felül helyezte magát több mint egy éve.
S hogyan állunk a kordonbontással? Az 1222-es Aranybulla még biztosította az ellenállás jogát a király jogtalan intézkedéseivel szemben. Ez a korabeli magyar jog egyik Európa-szerte akkor még ismeretlen demokratikus szabálya volt, ma már kétségtelenül nincs hasonló. Vagyis a jogtalan rendőri intézkedéssel szemben sem lehet a hatályos magyar jog szerint ellenállást tanúsítani, akadályozni, ez valamilyen formában kétségtelen, jogellenes cselekmény, valószínűleg enyhe szabálysértés. Ezt nem vitatják a kordonbontók sem.
De. Hogyan van joguk és erkölcsi alapjuk jogsértést kiáltani azoknak a politikusoknak, hatósági személyeknek, akik több mint egy éve folyamatos, súlyos jogsértéseket követnek el? Hogyan van joguk jogsértést kiáltani, amikor a kordonbontás jelképes cselekedet volt, súlyos következménye semmi, azért sem, mert derék rendőreink másfél óra múlva újraépítették barikádjaikat? Az árkok, a falak, a kordonok egyre mélyebbek, illetve magasabbak. Egyre több a rendőr a Parlament körül, akik teljes hatékonysággal hadakoznak néhány arra tévedt szatyros, hetvenéves nénikével. Ez lenne a jogállam? Ez lenne a demokrácia? Ezt akarták – többek közt – az MSZMP reformkörösei 1988–89-ben, amikor szembeszálltak egy valóban diktatórikus állampárttal? A Nagy Imrével beszélgetni kívánó miniszterelnöknek ezt tanácsolná a kivégzett miniszterelnök? Miként lehet, hogy egyetlen koalíciós képviselő, politikus nem tudván ellenállni a hatalom és a pénz csábításának, nem mondja ezt: „én ebből kilépek”?
A hatalom másfél éve úgy viselkedik, mint a hazugságon rajtakapott gyerek, aki ahelyett, hogy elismerné hibáját, újabb és újabb hazugságokkal menti azt, miközben egyre mélyebbre süllyed a mocsárban. A kerítéseket, falakat, kordonokat mindig lebontotta az élet, a történelem. A kínai nagy falat megkerülték a hunok, s egy kínai császár maga vágott lyukat rajta szerelme kívánságának eleget téve, beengedve az ellenséget. Hol van a berlini fal, amelynek száz évet jósolt Honecker, s hol van ma Honecker? Hol vannak a gettók falai, s hol van a vasfüggöny? Mind eltűntek építőikkel együtt, ahogy az MSZP–SZDSZ hatalma is el fog tűnni kordonjaival együtt.
A berlini fal lebontása a hatályos NDK-jog szerint vitathatatlanul jogellenes volt, mert egy államhatárt bontott le, lehetővé téve a jogtalan külföldre távozást. Jogos lett volna emiatt lelőni a falbontókat? A páneurópai piknik során lebontották a magyar határokat, lehetővé téve több ezer NDK-s állampolgár jogtalan határátlépését. Lőni kellett volna ezért? El kellett volna ítélni emiatt Habsburg Ottót, Horn Gyulát, Pozsgay Imrét? Az 1956-ban halálra ítéltek jelentős része kétségtelen sértette kisebb-nagyobb mértékben az akkor hatályos anyagi jogot. (Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy legtöbbjüket koncepciós eljárással ítélték halálra.) Akkor jogos volt Nagy Imre és társai, Tóth Ilona, Mansfeld Péter és a többiek kivégzése? Akkor miért koszorúznak, tartanak ünnepségeket, szép beszédeket? Kétségtelen tény, az 1956-ban hatályos jogszabályok nem tették lehetővé a hatalommal szembeni tüntetések tartását. Akkor jogosak voltak a sok száz halottat követelő sortüzek? Mondjuk a Parlament előtt 1956. október 25-én?
2007. február 3-án a „műveleti terület” határai láthatóan kitágultak. Mikor lesz „műveleti terület” egész Budapest, sőt az ország? A tévéfelvételek szerint derék rendőreink már a Szabadság tér környékén küzdenek harmincasával egyedülálló, szatyros nénikékkel! Bár már nem rugdalják, nem lövik arcon őket gumilövedékkel, nem fújják le őket gázspray-vel. Mindez a jogállamiság felé tett lépés. Viszont a magyar rendőr, különösen a magyar zászlóra, allergiás. Ezt végképp nem értem. Miért jogellenes Magyarországon magyar zászlóval sétálni? Meggyőződésem, hogy magyar zászlóval bármely jogállamban sétálhatok, de ezt valószínűleg Kubában, Észak-Koreában is megtehetném. Eszembe jutnak a csíksomlyói búcsú képei. Az országúton székely keresztalják vonulnak koronás-címeres magyar zászlókkal. Köztük magyar buszok, autók magyar zászlókkal fellobogózva. Az út szélén román rendőrök békésen mosolyognak, bár láthatóan nem teljesen értik a dolgot. Fenn, a hegyen félmillió magyar, zászlókkal, magyar Himnusz, székely himnusz. Rendőr sehol. A mise után a félmillió magyar békésen elballag. Nem kellene a vasprefektusnak s rendőreinek immár Romániába átjárni demokráciát, jogállamiságot tanulni?
Nem folytatom. A kormánykoalíciót és képviselőit láthatóan súlyosan zavarja, hogy demokratikus jogállamban kell működnie. Kínos, de tény, jogállam nincs jog és jogászok nélkül. Olyan jog nélkül, amelyet demokratikus módon, a nemzetközileg elfogadott jogelvek szerint alkottak meg, alkalmaznak, amely mindenkire kötelező. Ha ezt a kormánykoalíció nem látja be, egyre mélyebbre süllyed kordonjaival, rendőreivel együtt abban a közéleti mocsárban, amelyet ő maga idézett elő.

A szerző jogász, egyetemi tanár