Magyar demokráciapótlék

Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve – alkotott véleményt Ferenc József császár egyik magyarországi látogatása során. Aztán persze kiderült, hogy őfelsége csak a csillogást, villogást láthatta székesfővárosunkban. A kis történetet felidézve déja vu érzése támadhat az embernek a harmadik évezred elején. Egykor Ferenc Jóska elől tüntették el a kínos látványt, most pedig Ferenc takargat, finomít. Úgy látszik, azokkal az emberekkel szeretné rózsaszínben láttatni a világot, akiket tavaly tavasszal félrevezetett a hazai gazdaság teljesítményét illetően, akik szavazatait hazugságok árán csalta ki. A kormányfő jól tudja, mit tesz, s számára az sem gond, ha netán tüntetgetnek, méltatlankodnak, netán néhányan belepusztulnak a nyomorba.
A szocialisták munkálkodásának gyümölcseként Magyarországon egy mutyidemokrácia született, amely kívülről, a felületes szemlélő számára egy normális többpártrendszernek látszik, mégsem az. Egy alattvalói tömeggé silányított társadalom ez, ahol néhány ezer kiváltságos igyekszik mérhetetlen befolyásával visszaélve formálni a népakaratot. Gyurcsány Ferenc és a kormánypárti politikusok eközben ujjal mutogatnak jobbra, mondván: minden bajnak Orbán Viktor az okozója. Ő a mumus, aki szerintük hergeli a népet, tehát a Fidesz jobban tenné, ha megszabadulna tőle. Noha a legtöbb MSZP-s összejövetelen Orbán a legfőbb téma, a kormányfő szerint nyolcmillió magyar lihegi túl a gondokat az exminiszterelnök mondatainak hatására – tudhattuk meg magától Gyurcsány Ferenctől az alsóvadászi romatelepen tett emlékezetes látogatásakor. Nyilván gondolatok nélkül járja a vidéket, az elkeseredett cigányok záporozó kérdéseire ugyanis bizonyára nem azt ismételgette volna, hogy dolgozni kell, dolgozni kell, dolgozni kell…
Akad borsodi település, ahol az álláskeresők aránya meghaladja a kilencven százalékot, az elhelyezkedési lehetőségekről beszélni sem érdemes, az alacsony képzettségűek száma ugyanakkor minden képzeletet felülmúl. A láthatóan hiábavaló kérdések után az egyik helyi roma megjegyezte, a kormányfő fejében olyan gondolatok keringhettek a telepen, hogy amenynyiben nem gond, akkor ne kérdezzenek, ne gondolkodjanak, csak viseljék a terheket, amelyeket nehéz keresztként hordhatnak, miután a 2002-es kormányváltás után a szabad madarak és a szegfűsök szövetsége porig rombolta az ország gazdaságát. Eladtak mindent, amit lehet, csak éppen eltűnt a pénz.
Nyilván közhelynek tűnik, mégis egyértelmű: a halálos dózisban mért sarcpolitikát kevesen bírják ki évekig. A baloldal hatalmi elitjének nyilatkozataiból ugyanakkor az derül ki, a kormány és a koalíció tagjai nem értik, miért háborognak az emberek. Baj van? Hol? Netán túl jól megy soruk, s többet igényelnének? Ha más a probléma, akkor szóljanak alulról, mert fenn minden használható ötletre vevők. Valljuk be, az egészségügy, oktatásügy, a szociális szféra, a közigazgatás, valamint a közélet egyéb területén a különböző intézmények vezetői, tisztségviselői kénytelenek hallgatni, mint a sír, mert ha mégis nyilatkoznának valami olyat, ami a kormány hibáira hívja fel a figyelmet, akkor vehetik a kalapjukat. Baloldalon médiatámogatásból sincs hiány, csak az a kérdés, hogy a pénz vagy a hit motiválja-e a kormánybarát tollnokokat. Itt tartunk ma, de hosszabb távlatokban nem érdemes gondolkodni, amikor lassan a napi túlélés lesz sokak legfontosabb feladata. Hiszen a kórházbezárások miatt nem tudhatjuk: megérjük-e a jövő hónapot. S a koalíció eközben azt akarja elhitetni, hogy az elégedetlenséget csupán a Fidesz elnöke gerjeszti mesterségesen.
Az épülő mutyidemokrácia néhány ezer kiváltságos haszonélvezőjének érdeke ennek sulykolását diktálja. Vajon meddig veszi be a gyomrunk ezt a demokráciapótlékként a hatalom által fogyasztásra kínált katyvaszt?