A 168 Óra 2007. április 19-i számában jelent meg Trencséni Dávid Új választás, új blöff című írása. Ehhez szeretnék néhány megjegyzést fűzni, mindössze egyetlen aspektusból.
Trencséni Dávid az írásban a jobboldal újabb blöffjéről beszél, s ezt – nem kis mértékben – személyemmel hozza összefüggésbe. Azt állítja: Orbán Viktor „bizonytalanságára”, amely abból fakad, hogy előre hozott választásokat akarna, de nem tudja az ehhez vezető utat, én adom meg a választ, mégpedig azzal a javaslattal, hogy a köztársasági elnök oszlassa fel a parlamentet. Azt írja, „Fricz egyenesen az Országgyűlés feloszlatására szólítja fel a legfőbb közjogi méltóságot”. Korábban hozzáteszi: „Hogy erre se jogköre s láthatóan szándéka sincs (mármint a köztársasági elnöknek), mellékes.” Másutt azt fejtegeti – beszélgetésünket alapul véve –, hogy én végső kétségbeesésemben írtam a nyílt levelet, ha már „a baloldali értelmiség, a holdudvari tapsoncok és a média sem tudja-akarja sarokba szorítani, elzavarni a kormányon lévőket”.
Ezek az állítások. Amelyek, ebben a beállításban, teljesen eltorzítottak és egyoldalúak. Ha valóban pusztán ennyit mondtam és állítottam volna, akkor én lennék az első, aki nem értenék egyet Fricz Tamás felvetéseivel! De egyáltalán nem erről van szó, s szeretném, ha ezt a 168 Óra olvasói is tudnák.
A szerző az írás közepe táján megemlíti, hogy hosszú – egyébként telefonos – beszélgetést folytatott velem. Ez bizony így történt, legalább háromnegyed órát, ha nem többet beszélgettünk, konstruktív hangnemben, s úgy érzem, nézeteimet sikerült árnyaltan kifejtenem számára, a beszélgetés végére több dologban egyetértésre is jutottunk. Ehhez képest megdöbbentő számomra, hogy beszélgetésünk láthatóan mégsem hatott a szerzőre, hiszen fontos szempontjaimat nem is említi meg, s csak így állíthatta be a gondolataimat blöffnek. Ez azonban az olvasók félrevezetése, akiknek jogukban áll tudni, hogy mi hangzott még el a beszélgetésben, mert csak így ítélhetik meg valósan javaslatom lényegét.
Tehát: 1. Egészen egyértelművé tettem, hogy nem szólítottam fel a köztársasági elnököt az Országgyűlés feloszlatására. Én arra kértem Sólyom Lászlót, hogy élve alkotmányos jogával, szólaljon fel a parlamentben, s javasolja a parlamenti frakcióknak az Országgyűlés feloszlatását. Az előbbi felszólítás totálisan alkotmányellenes lenne, míg az utóbbit az alkotmány lehetővé teszi. A kettő között óriási a különbség, s éppen ez az, amit a cikk nem világít meg, s ezzel olyan látszatot teremt körülöttem – sajnos hasonlóan, mint Várkonyi Tibor tette a Népszavában –, mintha nem ismerném az alkotmányt. Tehát az én javaslatom nem szól másról, mint egy kezdeményezésről, amelyet a köztársasági elnök megtehet, mert ezt semmi nem tiltja neki. Az pedig teljes egészében a parlamenti pártokon múlik, hogy mit kezdenek a felvetéssel: vagy foglalkoznak vele, vagy pedig elvetik azt. A felvetésem tehát az alkotmányosság talaján áll, s nagyon sajnálom, hogy ezt még Halmai Gábor alkotmányjogász (!) sem tudta vagy inkább nem akarta megérteni.
A kezdeményezés természetesen szokatlan, de a helyzet is az. A köztársasági elnök „kifejezi a nemzet egységét, s őrködik az államszervezet demokratikus működése felett” [magyar alkotmány, 29. paragrafus (1) bekezdés]. Ebből fakadóan válsághelyzetekben sajátos feladatok hárulhatnak rá. Gondoljunk Göncz Árpádra, aki a kilencvenes évek elején teljes megdöbbenést okozva nem írta alá Antall József médiaelnökök személyére tett kinevezési javaslatát, mert úgy vélte, a demokrácia védelme érdekében ezzel a szokatlan lépéssel kell élnie. A tavaly őszi események összehasonlíthatatlanul nagyobb válsághelyzetet teremtettek az országban, mint annak idején a médiaelnökök kérdése. Ezért a köztársasági elnök parlamenti felszólalása se nem ördögtől való, se nem elképzelhetetlen, se nem alkotmányellenes.
2. Trencséni Dávidnak arról is beszéltem, hogy tavaly ősz, az őszödi beszéd óta a magyar közélet, és sajnos a társadalom is, soha nem látott mértékben megosztottá vált. Ez új helyzet: most alakult ki először az, hogy a magyar választók egyik fele nem tudja, nem akarja elfogadni Gyurcsány Ferenc személyét és a kormányát, mert úgy érzi, hazugságaival főbenjáró erkölcsi bűnt követett el a demokráciával szemben. Lehet ezen persze vitatkozni, hogy így van-e, s egy baloldali szavazó számára bizonyára ez nincs így. Ám ettől a tény tény marad: a jobboldali szavazók számára a kormányfő nem hiteles személy, ezért folyamatos ellenérzéssel és elkeseredéssel élik meg, hogy Gyurcsány és kormánya a helyén maradt „Őszöd” után is. Ezt a helyzetet, ha tetszik, szociológiailag kell felfognunk: a társadalomban nincs béke, az ellenállás nem szűnik, és – higgyék el, kedves 168 Óra-olvasók! – nem is fog szűnni, legfeljebb rezignációba megy át. De ez az állapot nem normális, veszélyezteti a nemzeti békét és a fejlődést.
Nálunk most nem a demokráciákban szokásos dologról van szó, hogy a vesztes párt választói nem szimpatizálnak a győztes párt kormányával. A jelenlegi helyzet sajnos több és súlyosabb a nyugati demokráciákban is természetes szembenállásnál. S itt valóban tegyük félre azt, hogy melyik oldalnak van igaza: ha az ország egyik fele képtelen elfogadni, hogy Gyurcsány és kormánya van hatalmon, akkor ez már szinte megbénítja az országot. Ezzel a helyzettel kell kezdeni valamit. Megítélésem szerint egy új legitimitás kell, amit nem hozhat semmi más létre, mint egy új választás, amelynek eredményét immáron senki nem kérdőjelezheti meg. Győzzön azon bárki, ígérem, én lennék az első, aki fennen hangoztatnám legitimitását.
3. S végül. A cikk szerzőjének azt is hosszan fejtegettem, hogy nagy bajnak tartom a pártokhoz kötődő szekértáborok: újságírók, médiaszemélyiségek, értelmiségiek, közéleti figurák stb. saját oldalukkal szembeni teljes kritikátlanságát, legyen szó korrupcióról, hazugságokról, simlisségekről, mutyizásról, bármiről. Hangoztattam, hogy a Gyurcsány őszödi beszéde kapcsán kirobbant erkölcsi válság feloldásában a baloldali értelmiségnek és sajtónak lett volna nagy felelőssége, s nem azáltal, hogy „elzavarják a kormányon lévőket” (Trencséni), hanem azáltal, hogy kifejtik a nyilvánosság előtt, hogy a hazugság az hazugság, s nem pedig esztétikai élmény (lásd Nádas Péter). De azt is hangsúlyoztam a szerzőnek: a jobboldalon is felfedezhető ugyanez a hiba, ugyanez az egyoldalúság. S ha ezen nem tudunk változtatni, akkor mindig és mindenkor elkeni a magyar közélet a simlisségeket, a hazugságokat, a korrupciós ügyeket, s akkor továbbra is maradunk következmények nélküli ország.
Tisztelettel kérdezem: ez utóbbiakat miért nem lehetett megírni a cikkben? Miért nem lehetett tárgyilagosan bemutatni nézeteimet, s nem pedig végtelenül leegyszerűsítve, de leginkább eltorzítva és hamisan? Miért nem lehetett a tisztelt olvasókat abba a helyzetbe hozni, hogy valós képet kapjanak Fricz Tamás javaslatáról és szempontjairól, miért kellett a vele kapcsolatban kialakított szokásos skatulyákat és sztereotípiákat feltétlen fenntartani?
Hangsúlyozom: a két oldalnak diskurzust kell folytatnia a legégetőbb társadalmi és politikai kérdésekről is, s ideje végre elkezdeni egymás szempontjainak megismerését, a mondandó mögött álló érvrendszer komolyan vételét. Nincs más út, mindkét oldalnak tudomásul kell vennie a másik oldal szuverén nézőpontjait, mert ha ez nem következik be, valóban nagyobb baj is lehet még az országban.
Sajnos az említett cikk éppen ez utóbbi szempontot nem vette figyelembe. Ezért kellett megszólalnom az olvasók és mindannyiunk érdekében is.
A szerző politológus
origo.hu
Itt vannak Orbán Viktor legújabb árvízi bejelentései - élőben a kormányfői tájékoztató
