A közoktatást is elérték a megszorítások

Beköszöntött május hava. A tavasz, amikor mindenki a szabadba vágyik. Kimozdulni otthonról – megismerni városainkat és tájainkat, amelyekről eddig csak olvastunk, vagy könyvek szép képein láttuk – talán minden diák vágya. Utazni, vonatra szállni, az országot járni, és mindeközben megismerni magunkat és egymást. Persze a diákság egy jelentős részének az utazás nem csupán efféle fényűzési hóbortot jelent, hanem a mindennapi életük alapvető, nélkülözhetetlen eszköze.
2007. május 1-je azonban egy újabb nap, amikor megtapasztalhatjuk azt, hogy az ország vezetői számára nem érték, ha egy diák szeretné megismerni hazáját, vagy csupán otthonától távoli iskolájába szeretne eljutni a jobb tanulási feltételek miatt. (A lakóhely és az iskola közötti bérletek nappali és esti tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatóknak 2007. május 1-je előtt 90 százalékos, utána 67,5 százalékos kedvezménnyel voltak válthatók; csak a középiskola befejezéséig marad meg a 90 százalékos kedvezmény.) Amikor nem érték, hogy többet szeretnénk tudni, mint amit a könyvek képesek megtanítani. Amikor nem érték, hogy többet szeretnénk látni, mint a tantermek négy fala (bár ma, amikor iskolákat zárnak be, ez sem lebecsülendő dolog…). Május 1-je egy újabb nap, amely bebizonyítja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) alkuképességét és a „ha már kenyeret nem kapunk, legalább a morzsákat ne vegyék el tőlünk” gondolkodásmód kudarcát. A tárgyalások hátterét nem ismerve, de a tények alapján biztosan látva azt, hogy e paktum kárvallottjai mi vagyunk, diákok, tanuljunk az oktatás bármely: alap-, közép- vagy felső fokán. Mi, diákok, akik ebben a megállapodásban elvesztettük a tanulók, diákszervezetek és képviseletek közötti összefogás utolsó lehetőségét is a kedvezmények egy részén túl.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) kommunikációs osztályának 2007. április 19-i közleménye cinikus módon így vezeti fel a május 1-jétől életbe lépett kedvezménykurtítást:
„A GKM az utazási kedvezményrendszer átalakítására irányuló elképzelésekről széles körű társadalmi egyeztetést folytatott az érintett társadalmi csoportok (diákok, hallgatók, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, közalkalmazottak) főbb érdek-képviseleti szervezeteivel.”
Az ilyen típusú egyeztetésekből, köszönjük, de nem kérünk. És nem kérünk abból a kormányzati kommunikációt – azaz mindenféle tárgyalás nélküli döntések meghozatala, majd látszategyeztetéseken a legrosszabb variációk enyhítése – sikerre vivő alkuból, amely az elért nappali, esti és levelező tagozatos egyetemi, főiskolai hallgatóknak járó 50 százalékos kedvezményt (levelező hallgatók esetében csak a lakóhely és iskola között) mint lehetséges legjobb megoldás tünteti fel. Korábban a HÖOK 2007. január 3-i nyilatkozatában ezt még elfogadhatatlannak ítélte. Az alku egyedüli eredménye, hogy lehetetlenné tette a diákok egységes fellépését, bárminemű szervezett tiltakozását: hiszen tény, hogy a megmaradt 50 százalékos kedvezménynek nincs olyan mozgósító ereje, mintha a kedvezmény teljes összegét eltörölték volna. Számomra azonban még mindig kedvezőbb helyzet lett volna, ha nem születik meg ez a paktum, ha nullaszázalékos kedvezményben részesültünk volna, hiszen önmagunkért talán képesek lettünk volna összefogni, ha már a következő generációval való szolidaritás csupán párezres tüntetésekre volt elegendő a tandíj ellen.
És a másik kérdés, amelyben a hallgatói képviselet véleményem szerint kudarcot vallott, a FER-nek hazudott tandíj ügye. 2006. február 14-én, a HÖOK Beszélgetések a felsőoktatásról elnevezésű rendezvényén a négy parlamenti párt oktatáspolitikusai (Almássy Kornél, MDF, Arató Gergely, MSZP, Sándor Klára, SZDSZ, Sió László, Fidesz) arra a kérdésre, hogy megválasztásuk esetén tervezik-e a tandíj bevezetését a felsőoktatásban, mindannyian határozott nemmel feleltek. Hasonló ígéretek, majd a választásokat követően felvetett fantáziadús ötletek – mint utólagos képzési hozzájárulás – után Hiller István június 27-én, sajtótájékoztatón jelentette be a fejlesztési részhozzájárulás (FER), azaz a tandíj bevezetésének szándékát. A Magyar Köztársaság Országgyűlése július 24-én elfogadta a felsőoktatási törvény tandíjat is tartalmazó módosítását, így a HÖOK megkezdte a hallgatói demonstráció megszervezését.
A HÖOK országszerte több demonstrációt szervezve állt ki a tandíj bevezetése ellen, ami reménykeltő volt. Az utolsó – közel egy hónapot csúszó – 2006. október 19-i, fővárosi párezres gyűlés közönsége előtt azt az ígéretet tette a HÖOK korábbi elnöke, Ekler Gergely, illetve a többi felszólaló, hogy minden félév elején tüntetéseket szerveznek a tandíj ellen, amíg azt el nem törlik. A HÖOK 2007. január 17-i sajtóközleménye, bár a tandíj ellen buzdít, de azt úgymond megengedve a beszedendő tandíj összegének minimum 50 százalékát hallgatói ösztöndíjak formájában kéri visszajuttatni. És bár vezetőik folyamatosan hangoztatják tandíjellenes álláspontjukat, de programjuk már kizárólag csak kárenyhítésre törekszik, nem pedig a probléma, a tandíj megszüntetésére. Ezt a véleményemet támasztotta alá az a tény is, hogy a HÖOK lemondott a tavaszi tandíjellenes tüntetés megtartásáról radikális csoportok tüntetéseken való rendbontásától tartva. Ez elfogadhatatlan, hiszen az októberi Dísz téri tüntetés is mindenféle atrocitásoktól mentes volt, és a tavaszi demonstráció megvalósításához is csupán a hallgatói képviseletek és önkéntes diákok szervezőmunkája, valamint a rendőrség megfelelő – nem túlzott – jelenléte és együttműködése teljes biztosítékot jelenthetett volna.
Befejezésül egy egyszerű számpéldával szeretném érzékeltetni a kedvezményrendszer változásának és az áremelések negatív hatásait:
2007. január 31-én egy teljes árú vasúti menetjegy ára – az egyszerűség kedvéért – 100 forint, a 67,5 százalékos kedvezményű diákjegy ára pedig 32,5 forint volt. A 2007. február 1-jével életbe lépő átlagosan 16 százalékos tarifaemelés hatására a teljes árú vonatjegy ára 116, míg a 67,5 százalékos kedvezményű diákjegy ára 37,7 forintra nőtt. A 2007. május 1-jei átlagosan 17 százalékos áremelések és a kedvezmények csökkenése a teljes árú jegyet 135,72 forintra, míg a már csak 50 százalékos kedvezményű diákjegyet 67,86 forintra emelte. Ezek szerint a vasúti teljes árú mentejegyért három hónap leforgása alatt 100 helyett 135,72 forintot kell majd fizetni, ami 35,72 százalékos drágulást jelent. Míg a diákok utazási költségei ennél is drasztikusabb módon nőnek: a január végi 32,5 helyett május 1-jétől 67,86 forintot kell fizetnünk, ami a január végi ár 208,8 százaléka.
Ez persze csak egy tényekkel alátámasztott vélemény, és ha csak azt éri el, hogy mi, jelenlegi és már végzett diákok beszélni kezdünk a témáról, már elért egyfajta eredményt, hiszen ezek a döntések túlmutatnak rajtunk. A holnapról, a holnapunkról is szólnak, talán egyszer majd az érintettek, vagyis a mi megkérdezésünkkel is.

A szerző egyetemi hallgató