Az őszödi hazugságbeszéd évfordulója

Egy esztendeje, hogy elhangzott Gyurcsány Ferenc elhíresült balatonőszödi beszéde. A nemzet ezt a beszédet tavaly szeptemberben ismerhette meg, s megtudtuk, hogy a szocialisták a választást hazugsággal, tehát csalással nyerték meg. Megtudtuk, hogy négy évig „nem csináltak semmit” azon kívül, hogy felvettek hétezermilliárd forint hitelt, és azt eltüntették. Négy év kemény semmittevéssel sikerült elérniük, hogy elsőkből utolsók lettünk. Ezért kellett benyújtanunk az EU felé az új konvergenciaprogramot, vagyis az életünk minden területét ellehetetlenítő spórolás programját. Azért kell ma régen nem tapasztalt beosztással élnünk, vizitdíjat fizetnünk, azért kellett elszenvednünk az ágyszámleépítést, azért kell gyermekeinknek tandíjat fizetniük, azért drágább a közlekedés, azért kell több adót és járulékot fizetnünk, mert Gyurcsány Ferenc és társai becsapták a társadalmat. Tudatosan. Azért, hogy megnyerjék a választásokat, megszerezzék a hatalmat. A Nemzetrontó javára legyen azonban írva, hogy figyelmeztetett bennünket: ha valakinek nem tetszik a reformfolyamat, el lehet menni ebből a „kurva” országból. A reformnak csúfolt terv pedig pokolinak tűnik, hiszen nem más, mint a magyar nemzet részleges felszámolása.
A terv végrehajtása a falurombolással kezdődött. Mert mi más, ha nem falurombolás a kistelepülések postahivatalainak bezárása, a vasúti szárnyvonalak megszüntetése, a Volán-járatok ritkítása, az iskolák felszámolása, körzetesítése? A második felvonást napjainkban éljük. A felvonás címe: „Az egészségügy reformja.” A minap az OEP vezetője büszkén adta hírül, hogy amióta bevezették a vizitdíjat, ötödével csökkent a betegek száma. Minden bizonnyal így van. De nem azért, mert a vizitdíj bevezetésétől egészségesebb lett hazánk lakossága, hanem azért, mert havi harmincezer forint nyugdíjból, minimálbérből, vagy munkanélküli-segélyből kifizethetetlen háromszáz forint vizitdíj. Számításuk beválni látszik. Elkezdődött az ország elhagyása, a lakosság egészségének, lelki erejének, erkölcsi szintjének felőrlése. Valószínű, a „reformereknek” nincs szükségük tízmillió magyarra hazánkban. Cselédnek vélhetőleg elég kevesebb magyar is, aki kiszolgálja majd az új arisztokráciát. Az egymillió tervbe vett ázsiai bevándorlónak pedig ott lesznek az elnéptelenedő falvak, kiépített infrastruktúrával és jó termőfölddel. A felsőoktatási intézményekben fizetendő tandíj garancia arra, hogy csak az új arisztokrácia csemetéiből lesznek majd értelmiségiek. S akiknek mindez nem tetszik, azokkal szemben vannak módszereik a megsemmisítésre, megfélemlítésre. Vagyongyarapodási vizsgálat, egzisztenciális ellehetetlenítés, elbocsátások, s a mindezek következtében sokaknál fellépő megalkuvás. Ez a sors vár ránk, ha hagyjuk. Az elindított folyamatok visszafordíthatatlanná válnak. Ezért csak egy megoldás szakíthatja meg ezt a folyamatot: az előre hozott választások. Ezt azonban a Fidesz és szövetségesei nem tudják elérni, hiszen az alkotmány nem tesz lehetővé olyan lépéseket, amely az ellenzéktől függne. A népszavazás még remény, de láthatjuk az azzal való hivatali packázást. A köztársasági elnök ugyan feloszlathatja az Országgyűlést, de az ő mozgástere is rendkívül csekély az alkotmány szerint, és jószerével a kormánykoalíciótól függ. A köztársasági elnök azt nyilatkozta a Magyar Nemzet május 12-i számában: „Az alkotmánnyal az égvilágon semmi baj nincs.” Valóban így van ez minden téren? Milyen demokrácia az, ahol az alkotmány semmiféle lehetőséget nem ad arra, hogy a nemzet a választási ciklus lejárta előtt leváltsa azokat, akik saját bevallásuk szerint hazugsággal, csalással, tehát antidemokratikus, erkölcstelen módon szerezték meg a hatalmat, s a szavazók többségének bizalmát? És miféle jogállam az, ahol a hatalmon lévők bármikor büntetlenül, lábbal tiporhatják az alkotmányt? Mert vajon alkotmányos-e a kórháztörvény? Az alkotmány szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez, és a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. Biztosított-e a „reform” után is ez a jog? Kóka is megsértette az alkotmányt, amikor néhány napra saját magára testálta az egészségügyi tárca vezetését. Az alkotmány 3. §-a szerint ugyanis egyetlen párt sem irányíthat semmiféle állami szervet. Az Alkotmánybíróság is sorozatban mondja ki a reformintézkedések alkotmányellenességét. És milyen jogállam az, ahol rendőrök erőszakolnak meg fiatal lányt? Ahol a szolgálatban lévő rendőr pénzt lop az OTP-ből, kenőpénzt fogad el vállalkozóktól, fegyvert ad el bűnözőknek? Milyen jogállam az, ahol a Nemzetrontó megteheti, hogy úgy szerzi meg – többek között – a több száz milliós értékű balatonőszödi villa tulajdonjogát, ahogy megszerezte? Következmények nélkül, gátlástalanul, fillérekért. Miféle jogállam az, ahol a kormány a nemzet megkérdezése nélkül eladhatja a nemzet vagyonát, annak ellenére, hogy az alkotmány maga deklarálja, hogy az állami tulajdon a nemzet vagyona? Valóban ilyen a demokrácia? Valóban ilyen a jogállam? Valóban nincs semmi baj ezzel az alkotmánnyal? Akkor mivel van baj? A gyurcsányi színjáték utolsó felvonása, a finálé nemsokára következik. Ennek a címe: „Új vagyontörvény, és több-biztosítós egészségügy”. Ezen utóbbi bevezetésének vélhetőleg egyetlen valódi célja van: az SZDSZ hosszú távú fennmaradása. Sajnos, a rendszerváltozás jobbító szándékú, a társadalmi tulajdon megszüntetésre irányuló törvénykezése lehetőséget adott a kiskapukat kihasználó, joggal visszaélő, gátlástalan pártfunkcionáriusoknak, KISZ-titkároknak, hogy az addigi politikai hatalmukat átmentsék gazdasági hatalommá. Az új vagyontörvénnyel pedig Gyurcsány Ferencék befejezik a folyamatot: megteremtik annak jogi lehetőségét, hogy a magyar nemzetet, a magyar népet kisemmizzék: eladjanak mindent, ami a mienk. Lehetőleg persze úgy, hogy ők is benne legyenek a buliban. És legalább olyan jól járjanak, mint Gyurcsány az őszödi vagy a Szalay utcai ingatlannal. Azt pedig még maguk is beismerik, hogy az általuk eltüntetett pénzek pótlása, vagyis az államháztartási hiány csökkentése érdekében kell mindent dobra verni. Eladják azt a vagyont, amiért természetesen azok is keményen megdolgoztak, akik május 9-én a Duna-parton éljenezték a miniszterelnököt. Mindnyájunk pénzét már a következő 25 évre is lekötik, hiszen a nemzetnek nem lesz vagyona, ezért bérelni kell a kormány számára kormányzati negyedet. Ha már eddig megszokta a magyar, hogy kisemmizik, nehogy elszokjon tőle. A nemzet vagyonának kormány által tervezett, végleges elherdálásával pedig lezárul Szent István örökségének, a magyar államnak több mint ezeréves története. Új fejezet kezdődik népünk életében. A vagyontalan, nemzettudatától megfosztott, kihasznált nép fejezete. Most még nem késő, hogy ezt megakadályozzuk, de túl sok időnk már nincs. Ennek az ördögi folyamatnak a megakadályozására viszont kevés, hogy egymásnak morgunk munkahelyeinken, vonaton, buszon, villamoson. Ehhez több kell: törvényes, de hangos, együttes fellépés. Hogy a hangunkat ne csak a szomszédunk hallja, hanem azok is, akik szégyenteljes kordonok és önvédelmi esernyők mögé bújva győzködnek minket arról, hogy ez a világ, a lehető világok legjobbika. Higgyünk a költőnek: „Habár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr!”

A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)