Kinek az érdeke az állami vagyon széthordása?

A kormány gyakorlatilag egyszerre nyújtotta be az Országgyűlésnek az állami vagyonról szóló törvényjavaslatát, és az új kormányzati negyed megvalósításához szükséges országgyűlési felhatalmazás iránti határozati javaslatát. Érdemes mindkét indítvány kapcsán elgondolkodni néhány dolgon. Elsősorban azon, hogy kinek az érdeke határozza meg a jövőt? Két érdekelt van alapvetően: a nemzet és az államhatalom központi végrehajtó szervezete, a kormány. Hogy nem elegáns szembeállítani a két érdeket? Valóban nem.
A kormányzati negyed terve először a Gyurcsány-kormány Új egyensúly programjában jelenik meg, amely szerint a jelenlegi miniszteriális épületek üzemeltetési költsége évi 5 milliárd forint, míg a tervezett negyedé – a bérleti díjjal együtt – évi 6,5–7 milliárd lesz. Majd elindult a számháború, és a jelenlegi üzemeltetési költségek egyszer csak – a kormányzati kommunikáció szerint – megugrottak évi 13 milliárd körüli összegre. Miért módosultak a kormányprogram adatai ilyen jelentősen már pár hónapon belül? A benyújtott határozati javaslat abban is eltér, hogy nem bérleti, hanem úgynevezett szűkített PPP-konstrukcióban valósulna meg a kormányzati negyed. Eszerint a majd kiválasztandó magánfél viseli a megvalósítási és a finanszírozási kockázatot. A magyar államot 25 évre 142,5 milliárd forint összes kiadás terheli majd, azaz jelen értéken mintegy évi 5,7 milliárd forint. Ez azonban azt jelenti – és ezt az előterjesztés sem titkolja –, hogy az Eurostat 2004. évi idevágó határozatának, amely meghatározza, hogy a magántőke bevonásával megvalósuló beruházás mikor nem növeli az államháztartási hiányt, a választott konstrukció nem felel meg. Nem felel meg, mert előre meghatározott fix díjat fizet majd az állam a befektetőnek, így az állam vállalja az úgynevezett rendelkezésre állási kockázatot. Így az állam akkor is a meghatározott összegű díjat fizeti a befektetőnek, ha nincs szüksége az előre meghatározott területnagyságra.
Kinek az érdeke? Emiatt az évente fizetendő díj egyértelműen növeli az államadósságunkat, legalább évi 5,7 milliárd forinttal folyamatosan, 25 éven keresztül. Aztán 25 év múlva az állam, ha akarja, egy nem ismert, de előre meghatározott vételáron megvásárolhatja az ingatlant. Számoljunk csak egészen egyszerűen: most évi 5 (és nem 13) milliárd forintba kerül a jelenlegi kormányzati ingatlanok üzemeltetése. A több mint 100 milliárd forint értékű ingatlanvagyon az állam tulajdona. Ez most a miénk. Ha nem változna semmi, 25 év alatt, hacsak nem racionalizálnánk a létszámleépítés után az elhelyezést, kifizetnénk 125 milliárd forint üzemeltetési költséget, és megmaradna a több mint 100 milliárdnyi vagyon. Az új konstrukcióval kifizetünk majd 142,5 milliárd forint költséget, eladunk 100 milliárd forintnyi vagyont, amelynek ellenértéke beolvad az államháztartási hiányba, amit évente legalább 5,7 milliárddal tovább generál a kormány. 25 év múlva tehát nem lesz 100 milliárdnyi vagyonunk, kifizettünk 142,5 milliárdot, és nem tudjuk hova elhelyezni a kormányt. Hacsak meg nem vásároljuk az épületet, újabb hiányt produkálva ezzel.
Kinek az érdeke ez? És akkor még nem tettünk említést az előterjesztés egy mondatáról, amely szerint olyan bonyolult az előterjesztett megoldás, hogy a „pénzügyi és jogi konstrukciót nem lehet előre meghatározni…”. Mellesleg az előterjesztés nem szól egy szót sem arról, hogy mi lesz a kormányzati negyed alatti, nemzeti vagyonba tartozó föld területének jogi sorsa, ha 25 év múlva az állam mégsem vásárolja meg a negyedet. S nem szól egy szót sem a meglévő ingatlanokkal kapcsolatos elképzelésről, tervekről sem. De hogyan lehet így a honatyáknak felelősen dönteni? 25 évre előre? A mi zsebünkre?
Nem vigasztalóbb a kép az állami vagyonról szóló törvényjavaslat kapcsán sem. Bár határozottan üdvözlendő tény, hogy megszületett a javaslat, és egységesül az állami vagyon feletti tulajdonosi joggyakorlás. Megszűnik az ÁPV Zrt., a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet. Ezzel minden rendben is van, hiszen az állam vagyonjogi szempontból egységes, úgy dukál, hogy egy szervezet döntsön a vagyonnal való rendelkezésről. Most – durván – olyan a megoldás, mint amikor egy házat a tulajdonosa három különböző személy részére bérbe ad, és ezek a személyek döntenek az általuk bérelt terület esetleges értékesítéséről. Természetes, hogy arról nem a három bérlőnek, hanem az egy tulajdonosnak kell döntenie. Csakhogy az állam tulajdona az alkotmány szerint a nemzet vagyona, a mi vagyonunk, amelyről csak olyan szervezetek dönthetnek, amelyek az egész népet képviselik. A népet a parlamenti képviselők alkotta Országgyűlés, annak is legalább kétharmados többsége tudja csak politikamentesen képviselni, mert a politika csak az állam sajátja, de nem a nemzeté. A vagyont nem lehet politikai alapon felélni, csak a nemzettel való egyetértésben lehet róla rendelkezni. Az új tervezet pedig nem oldja meg ezt a problémát, hanem a mostaninál is nagyobb lehetőséget ad miniszterelnöknek és kormány három tagjának, hogy ők rendelkezzenek a nemzet vagyonáról. Egy olyan szervezet képviselői, amely az alkotmány szerint sem a nép képviseletét hivatott ellátni. Hiába helyezi a javaslat a vagyonról való döntést a mostanitól eltérően – egyébként helyesen – testületi, tanácsi hatáskörbe, ha a tanács tagjai mindnyájan a kormány emberei.
De van más gond is: az államot ezentúl nem egy állami szervezet, hanem egy részvénytársaság fogja képviselni. Külföldön is. Ez a tény önmagában is vagy nevetséges, vagy siralmas. Olaszországban az ilyen típusú szervezet a köztársasági elnök alá rendelt, nagy tekintélyű kormányhivatal. Megjegyzem: gyönyörűek is a műemlékeik. Mert ne felejtsük el, az új szervezet alapvető feladata olyan kincsek megőrzéséről való gondoskodás, mint a műemlékeink, műkincseink, termőföldjeink, erdeink, természetvédelmi területeink és a nemzetgazdaság érdekében stratégiainak minősített, állami tulajdonú társasági részesedéseink, mivel a privatizáció befejeződött. Ezt a tényt a törvény bevezetője is rögzíti. A részvénytársaság jellemzője, hogy a saját bevételeiből él. Vajon miből lesz bevétele az új társaságnak? Másból nem lehet, mint a maradék vagyon, a miniszteriális épületek, egyetemi, kórházi épületek, stratégiai részesedések vég nélküli értékesítéséből. A kormány és főként a miniszterelnök közvetett irányítása szerint. Még egy adalék: a tartósan állami tulajdonban tartandó (stratégiai jelentőségű) társaságok, főként részvényekben testet öltő társasági részesedések száma 2002 májusában 160 db volt. Mára ezek száma 69-re csökkent, az új törvényjavaslat 41-et nevesít. A többit már eladta a kormány, illetve a közeljövőben fogja eladni. Az államháztartási hiány mégis soha nem látott méreteket ölt.
Mégis kinek az érdeke mindez?

A szerző a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt
vezérigazgató-helyettese