Klímaváltozás és szélsőséges időjárás

Kétezerhét a klímaváltozás csalhatatlan jelét hordozó első esztendő. Az ebből következő, szokatlan időjárási és ökológiai viszonyok megjelenésének időszakaként jellemezhető. Bár a globális felmelegedés és az ilyen irányú tendenciák megjelenése eddig is benne volt a köztudatban, az idei jelenségek azok, amelyek húsba vágó módon jelzik a mezőgazdászok számára a viszonyok megváltozását. Aszály máskor is volt, nem is olyan régen, 2003-ban, s akkor az illetékesek 200 milliárd forint kárösszegben állapodtak meg a szélsőséges időjárás summázataként. Tavaszi fagyok, enyhe telek is előfordultak korábban, de hogy mindez egy időben jelentkezzék, ezzel most találkozunk először.
Mi is történt az elmúlt hetekben? A tél száraz és – nem is jó kifejezés az enyhe – meleg volt, mint például Észak-Afrikában. Tavasszal, április közepén régebbi nyarakat idéző hőmérsékletet mértek, de ez is előfordult már az elmúlt években. Az azonban még nem, hogy a nappali 25 Celsius-fokos meleg után éjfélre 0 fok alá süllyedjen a hőmérséklet, és több órán keresztül maradjon fagypont alatt –7, –8 fokos minimumértékekkel, hogy aztán nappal ismét 25 fokos meleg legyen. A több mint 30 fokos hőingadozás a Szaharára jellemző, és természetesen óriási károkat, 100 százalékos pusztulást okozott az érintett gyümölcsösökben.
Közben sújtó aszályt is megfigyelhettünk, ami azt jelenti, hogy éjjel még párakicsapódás sincs, annak hatására, hogy az elmúlt fél évben az ország döntő hányadában nem esett számottevő csapadék. A legelők és a rétek április végén aszályos nyár augusztusi képét mutatták. Mindez – a meleg tél miatt virulensen maradt növényi kórokozókkal és kártevőkkel együtt – elképesztő károkat okoz a mezőgazdaságnak, amely a mérsékelt éghajlati öv klimatikus és ökológiai viszonyaira van berendezkedve.
Önmagától adódó kérdés: ez esetben ki viselje a kárt, „ki fizeti a révészt”? A válasz is egyértelmű. Ha egy régiót természeti csapások, árvizek, földrengések érnek, senki nem kérdőjelezi meg, hogy az államnak kell helytállnia, újjá kell építenie a lerombolt országrészeket. Az államnak ugyanis kötelezettségei vannak állampolgáraival szemben, akik joggal várják el, hogy az a közösség, amelyhez állampolgárként tartoznak, és amelynek fenntartásához adófizetésükkel is hozzájárulnak, ne hagyja magukra őket szorult helyzetükben. Árvíz, földrengés esetén ezt nem is kérdőjelezi meg senki. Talán még azok sem, akik a világon egyedülálló kísérlet, „a nagy adó, kis állam” feltétlen hívei. Így egyértelmű, hogy a vagyonukban jelentős fagy- és aszálykárt szenvedő gazdák veszteségeit is az államnak kell viselnie.
A jövőre nézve az államnak több lehetősége is van. A problémát érzékelve a döntéshozók megpróbálkoztak kárenyhítési alap létrehozásával, ami azonban a kriminalisztikából ismert „alkalmatlan tárggyal elkövetett kísérletnek” nevezhető, és nem jelenthet megoldást. Nem önsegélyező alapra van ugyanis szükség, és főleg nem olyanra, amit az állam létrehoz, és nem tesz bele pénzt. A próbálkozásnak egyetlen pozitívuma, hogy felismerte a probléma létezését. Az állam reális lehetőségei a következők: a felismert gondokból adódó károkra számítva a költségvetés felkészül, hogy megtéríti az így keletkező kieséseket, miközben gyors ütemben és szigorú ellenőrzés mellett támogatja a megváltozott viszonyokhoz igazodó szerkezetváltást.
A másik lehetőség, hogy az üzleti biztosítótársaságokkal folytatott egyeztetések után létrehoznak olyan biztosítási módozatokat, amelyek elérhetők a gazdáknak, és fedezetet nyújtanak a károkra, mintegy ernyőt tartva a termelők fölé. Természetesen a szerkezetváltás ez esetben sem kerülhető el. A számításoknál azt kell figyelembe venni, hogy a biztosítási díjak minden évben felmerülő, kalkulálható költségek, a károk és azok megtérítésének igénye nem jelentkezik minden évben, bár gyakoriságuk egész biztos növekszik. Ki kell tehát számolni, és el kell dönteni, hogy az államnak és a gazdáknak mi éri meg jobban.
Egy dolgot nem lehet tenni: a változásra utaló nyilvánvaló tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni, és nem lehet hagyni termelők ezreit tönkremenni. Felelős állam ilyet nem tehet.

A szerző agrárközgazdász