Májusi szavak Gerő Andrásnak

Vannak helyzetek, amikor a megszólalás egyszerre külső kényszer és belső parancs. Csoóri Sándor Márciusi levele sokakat késztet állásfoglalásra, egyfelől a tartalom, másfelől az aláírók személye kapcsán. Nem volna ebben semmi meglepő, ha a költő kavarta hullámverés nem hozná felszínre a tajtékot is. Az áradó víz már csak ilyen: van, akit átölel és magával sodor, mást beszennyez és fojtogat. Csoóri Sándorra a kiöntés visszahabzotta ifjúkori versét – az lett a fanyalgás alapja –, majd a levelet sokakkal együtt aláíró Döbrentei Kornélra, a másik költőre egy félreértett mondatáért fröccsentek a feltörő indulatok. Nem először, mélységesen igaztalanul, s ez késztet tiltakozásra.
A közélet jelese, véleményformáló értelmiségi, művész, egy-egy szakterület kiválósága kétszer is gondolja meg, mihez adja a nevét. Döbrentei nem gondolta meg, a történész Gerő András sem. Pedig egy ideje akkorára duzzadt a magyar társadalmat megosztó véleménykülönbség, hogy a belátás gátjait már-már szétszakítja. Ilyenkor hangzik el: politikai tartalmú üzenetet költő ne írjon, egyházi személyiség ne írja alá, legkivált közösen ne egy antiszemitának kikiáltott írástudóval. Súlyos vád, amely a szimbolikus nyelvi térből átkerült a köznapok valóságába, ám ezúttal nem a szubjektív éntudatú érzékeny irodalom, hanem egy historikus, Gerő András révén. „Az antiszemita nézeteiről közismert Döbrentei” – jelentette ki egy tévéműsorban. Holott, a „köz” picinyke része véli ilyennek, túlnyomó többsége negyven éve annak, ami: a nemzet minden tagjáért felelős költőnek és esszéírónak. Nincs egyetlen sora, amiből bármi más volna kiolvasható. Ezért nem lehet Gerő odavetett megjegyzését szó nélkül hagyni – vagy továbbra is tétlen szemlélhetjük a magyar kultúra évtizedes öncsonkítását. Csoóri életművéből egy verset ragadott ki a háborgó emlékezet, Döbrenteiéből egy mondatot, ráadásul úgy, hogy az őt ért támadásnak semmi alapja sincs.
Sokszor hivatkozott beszédében a „zsidó” kifejezés nem hangzott el, nem is gondolt rá. Azokra a szakállas román pópákra célzott, akik a Székelyföld szívében, Udvarhelyen egy svájci alapítványon keresztül a városvezetést megtévesztve ingatlant vásároltak, majd a beígért árvaház helyett ortodox apácakolostort és papneveldét alakítottak ki. Ezt értette félre Parti Nagy Lajos és számos elvbarátja, ebből támadt akkora ribillió, mely az írószövetségből való kilépésekhez vezetett. Döbrentei alaposan megszenvedte pár felhevült szavát, de hogy évekkel a történtek után Gerő, a Habsburg-intézet vezetője is hivatkozási alapnak tekintse, helyreigazításra szorul. Lehet, hogy hitt a ferdítésnek. Az sem kizárt: a rágalom utólag befolyásolta, de tőle, mint történettudóstól elvárható, hogy mendemondák alapján ne tegyen súlyosan megbélyegző kijelentést.
Döbrentei sok évtizedes publicisztikai munkásságáért – számos elismerés mellett – Eötvös József-sajtódíjban részesült. Alapítója a Magyar Páneurópai Unió, amelynek (éppúgy, mint a nemzetközinek) örökös tiszteletbeli elnöke Habsburg Ottó. Vagyis az a széles látókörű politikai személyiség, akit senki se vádol antiszemitizmussal. Kéretik tudomásul venni: a zsidó-keresztény gyökerű értékkonzervatív MPEU alaposan megfontolja, kinek adja a szabadelvű báróról elnevezett kitüntetést. A kuratórium életutakat ismer el, nem egy hamisan értelmezett mondatot. Ezért kapta meg a díjat – többek közt – a kassai író-dramaturg Balassa Zoltán, a szerkesztő-irodalomtörténész Hornyik Miklós, a svájci Neue Zürcher Zeitung tudósítója, Oplatka András, az elektronikus sajtó egyik legjelesebbje, Chrudinák Alajos, az abszurd humor nagymestere, Sándor György, a brit történész-újságíró Jonathan Sunley, a fanyar, eredeti stílusú író-szerkesztő Fehér Béla és a kikezdhetetlen erkölcsű Kristóf Attila (Döbrenteivel együtt). Utóbbi aligha fogadja el olyasvalaki társaságában, akit antiszemitának, vagy bármiféle rasszista előítélet hívének tekint.
A magyar költészet jelesei közt utoljára Sinka Istvánról hangzott el ilyesfajta vád egy keserű verse miatt. Ám senki sem gondolja, hogy Sinkát, a juhászból lett lírikust a magyar irodalomból ki kell vetni. Ne tegyük Döbrentei Kornéllal sem. Kivált az objektív történettudomány ismert képviselője, Gerő András vegye fontolóra: súlya van egy megjegyzésének is. Döbrentei a poézist, Gerő a históriát szolgálja, s mint ilyenek, ugyanazon ország ugyanazon kultúrájának a robotosai.

A szerző a Magyar Páneurópai Unió budapesti elnöke