Uniós pofon a magyar egészségügyi reformnak

Az Európai Parlament e heti strasbourgi plenáris ülésén irányelvet fogadott el az egészségügyi szolgáltatásokról, amely nem egyéb, mint a magyar egészségügyi reform arculcsapása. Az irányelv ugyanis rámutat: az egészségügyi és gyógyszeripari szolgáltatások igen sajátos jellegűek, és emiatt nem tekinthetők közönséges kereskedelmi szolgáltatásoknak.
Az egészségügyi szolgáltatások az európai szociális modell egyik alapvető elemét alkotják, így olyan kényes terület, amely alapján az unió elnyerheti vagy elveszítheti a polgárok bizalmát. Egy ilyen érzékeny ágazat, amely az emberek legértékesebb tulajdonát, az életüket érinti, kihat mindennapi életükre, ezért igen jelentős a politikai tétje is, tehát minden egyéb területnél nagyobb óvatossággal kell kezelni.
Az irányelv – magyar példákból is merítve – megállapítja, hogy több tagállam egyre több betege a hosszadalmas várólisták miatt ésszerű időn belül nem tudja saját országában megkapni a szükséges orvosi kezelést, ezért e betegek helyzete a külföldön végzett orvosi kezeléstől függ. Ezen oknál fogva várhatóan a betegek és az egészségügyi dolgozók határokon átnyúló mobilitása az elkövetkezendő években nagymértékben növekedni fog, ami szélesebb választási lehetőségeket biztosít majd a betegek számára. Az irányelv azonban leszögezi, hogy a tagállamok jelenleg nem mozdítják elő megfelelően a határokon átnyúló egészségügyi ellátást, aminek eredményeként a betegek jogai nagymértékben korlátozódnak.
Az irányelv világosan kimondja: minden európai polgár számára jövedelemszinttől és lakóhelytől függetlenül valamennyi tagországban biztosítani kell az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő, megfizethető és megfelelő időben történő hozzáférést az egyetemesség, a minőség, a biztonság, a folyamatosság és a szolidaritás elveinek tiszteletben tartásával. Emlékeztet arra, hogy üresek azok a kifogások, amelyek szerint a más tagországban igénybe vett egészségügyi szolgáltatások nagymértékben leterhelik a nemzeti egészségügyi biztosítási rendszert. Adatok bizonyítják, hogy a tagállamok, amelyeknek fizetniük kellett egy másik tagországban igénybe vett egészségügyi szolgáltatás után, nem tapasztalták a betegek mobilitásának eredményeként az egészségügyi ellátási költségvetések jelentős növekedését.
A legtöbb tagállam a más tagországból érkező kórházi kezelésre, operációra és egyéb egészségügyi beavatkozásra vonatkozó igényt előzetes engedélyhez köti. Az irányelv felhívja a figyelmet arra, hogy a tagállamok csak akkor vezethetik be az előzetes engedélyezés rendszerét, ha bebizonyosodott, hogy a betegek határokon átnyúló mozgása negatív hatással van a nemzeti egészségügyi költségvetés pénzügyi egyensúlyára. Itt jegyzem meg, hogy jelenleg a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatást tekintve próbaidőszak van érvényben az unión belül, amelynek során a tagállamok nem alkalmazhatnak előzetes engedélyezést, tehát bárki bármikor kérheti egészségügyi ellátását akármelyik tagállamban.
Az irányelv hangsúlyozza, hogy EU-szerződésben foglalt szabályok érvényesek az egészségügyi szolgáltatásokra, és kiemeli, hogy ezen szabályok értelmében az egészségügyi szolgáltatókat maradéktalanul megilleti a bármely tagállamban történő letelepedés és szolgáltatásnyújtás joga a nemzeti és uniós szabályoknak megfelelően. Hangsúlyozza továbbá, hogy uniós törvény biztosítja: a betegeknek teljeskörűen jogukban áll, hogy bármely tagállamban folyamodhassanak egészségügyi ellátásért. Emlékeztet arra, hogy a betegek számára minden körülmények között biztosítani kell a megfelelő kezeléshez való hozzájutás lehetőségét lakóhelyükhöz lehető legközelebb és saját nyelvükön. Az irányelv úgy véli, hogy az átláthatóságról szóló, 1988. december 21-i európai tanácsi irányelvet megfelelőbben kell alkalmazni annak érdekében, hogy a gyógyszerek gyorsabban kerüljenek forgalomba, a gyógyszerek innovációja és biztonságossága támogatást kapjon, és erőteljesebben segítsék a forgalombahozatali engedélyezés központosított eljárásának alkalmazását.
Hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak más tagállamok lakosait az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés tekintetében egyenlő bánásmódban kell részesíteniük, függetlenül attól, hogy magán- vagy állami egészségbiztosítással rendelkező betegről van szó. Rámutat arra, hogy a más tagállamban nyújtott kórházi szolgáltatásokat illetően az engedélyezési eljárásnak biztosítékot kell nyújtania a betegek számára, amely megvédi őket a saját nemzeti hatóságuk által hozott önkényes határozatoktól.
Mivel a tagállamok állampolgárai szinte teljes mértékben tájékozatlanok az uniós egészségügyi szolgáltatások kérdésében, a betegek számára tájékoztatást kell elérhetővé tenni arról, hogy melyik egészségügyi szolgáltató rendelkezik nemzetközi akkreditációval, és az akkreditált egészségügyi szolgáltatóknak – függetlenül attól, hogy az EU területén találhatók-e – biztosítaniuk kell, hogy az általuk nyújtott egészségügyi ellátás a mérhető nemzetközi minőségi mutatók alapján a lehető legmagasabb színvonalú és a lehető biztonságosabb legyen.
Az irányelv leszögezi: az egészségügyi rendszerek igen eltérőek az egyes országokban, de el kell érni, hogy e rendszereknek alkalmazkodjanak egymáshoz. A nemzeti egészségügyi szolgáltatásoknak folyamatosan fejlődniük kell a magas minőségi és hatékonysági szint megtartása céljából. A szakemberek mobilitásának növelése nem vezethet az orvosi demográfia egyensúlyának megbillenéséhez a tagállamokban. A társadalmi és területi kohézió megőrzése érdekében európai szintű szabályozásra és a tagállamok közötti együttműködés javítására van szükség, a minőségi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés biztosítása céljából egész Európában, jó területi összekapcsoltsággal.
Az irányelv – mintegy a magyar egészségügyi reform arculcsapásaként – felhívja a figyelmet arra is, hogy a betegek és az egészségügyi szakemberek mobilitásának növekedése nem vezethet az egészségügyi szolgáltatások belső piacának létrejöttéhez, amely a költségeken alapuló versenyre épülne, ez ugyanis az ellátások minőségi színvonalának lefelé való nivellálásához vezetne, és olyan kétsebességes egészségügyi rendszert hozna létre, amely kizárólag a jómódú és legjobban tájékozott betegek számára volna előnyös. Ezzel az irányelv egyértelműen elutasítja a versenyre épülő több-biztosítós rendszert.
Az irányelv hangsúlyozza, hogy a határokon átnyúló egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez és nyújtásához kapcsolódó bürokrácia csökkentésére, ezen belül a betegek azonosítását és a betegek visszatérítési igényeinek kezelését végző elektronikus rendszerek javítására is szükség van. Nem kell szakembernek lennünk ahhoz, hogy a fenti irányelvben foglaltak alapján fel ne tűnjék, a magyar kormány nemcsak az energia kérdésében tér el a közösségi állásponttól, hanem az egészségügy területén is fittyet hány az uniós előírásokra.

A szerző újságíró