Azt olvasom a Honvédelmi Minisztérium honlapján, hogy az öt parlamenti párt között – mint azt Szekeres Imre miniszter mondta – konszenzus van abban: „a honvédség fejlesztése során a professzionalitás és az expedíciós jelleg jegyében kell felállítani a preferenciákat”, mert „ezek a képességek itthon és az ország határaitól távol egyaránt bevethető, önkéntes haderő működését szavatolják”. Kár, hogy ezekkel a légies mondatokkal csak a dilettantizmusból és önérdekűségből sokszorosan levizsgázott legfelső döntéshozatal ért egyet, épkézláb katonai vezető – nem beszélve a csapatok állományáról, járjon az ember Hódmezővásárhelyen, Szolnokon, Kecskeméten vagy a Gripenek első külföldi gyakorlatán Szardínián – aligha. A két fél között talán azért nincs konszenzus, mert katonaember őszinte szakmai (nem egzisztenciáért remegő) véleményét már nagyon régen vették figyelembe a magas urak ebben az országban.
Így cseppet sem meglepő, hogy Magyarország ma védelmi szemszögből is gyenge ország, azaz Huntington kevéssé ismert, A katona és az állam című munkájából kiragadva olyan társadalom, amelyből „hiányzik a túlélési érték a folyamatos fenyegetések korszakában”. A haza javát akarók számára ugyanis teljesen egyértelmű: a védelmi erők ugyanazt a funkciót töltik be egy ország esetében, mint az izmok és a kemény ököl egy ember esetében. Nem azért kell kondícióban tartani, mert mindennap verekedünk és belekötünk valakibe, épp ellenkezőleg. Azért, hogy izmaink készek legyenek a védelmünkre, még szerencsésebb esetben pedig – egyfajta auraként – elrettentsék a kötözködőket attól, hogy próbálkozzanak.
A honvédség maradékát ezzel szemben úgy alakították, alakítják át, hogy folytonos – ráadásul nem magyar vagy európai érdektől vezérelt – kötözködésekben vegyen részt, funkciója ne a szükséghelyzeti reagálás és az elrettentés, hanem a folytonos háborúzás legyen. Mindezt úgy, hogy a jelen döntéshozók undorodva beszélnek a 2. magyar hadsereg missziójáról vagy a néphadsereg csehszlovákiai intervenciós bevetéséről. Pedig pontosan ugyanazt teszik: zászlót és élőerőt adnak idegen érdekek kiszolgálására.
Miközben messzi sivatagokban kilátástalan „internacionalista segítségnyújtást” végez a nevében egyelőre változatlan honvédség, addig a valóban nemzeti célú izmokat teljesen elsorvasztották egy olyan környezetben, amely ma sem barátságos, és amelyben a váratlanság az egyetlen biztos paraméter. Miközben újdonsült NATO-szövetségeseink hadgyakorlataik alkalmával egyszerűen elzárják az információs csapokat, a hazai döntéshozatal arra képtelen, hogy hosszú távon rendezze a nemzeti légtérellenőrzés ügyét – de arról azért folyamatosan beszélnek, hogy meg kellene szabadulni az utolsó épkézláb légvédelmi rakétáktól. Bár az éves beszerzési keret legnagyobb részét „megeszik” a Gripenek, pilótáik számára nem biztosítanak elégséges repülési időt, és a sokmilliárdos gépekért felelős személyzet nyugdíj-privilégiumait megvonják – azaz arra serkentik őket, hogy idejekorán hagyják ott szakmájukat, amivel persze a honvédség meg kidobja az ablakon a kiképzésünkbe ölt óriási összegeket és sok-sok évet. S hogy valami közérthetőt is felhozzunk: a honvédség kiválthatatlan katasztrófavédelmi képességét fenyegeti, hogy a közepes szállítóhelikopterek helyzete kritikussá vált. A cifra nyomorúság példájaként a szolnoki forgószárnyas-alakulat már azzal kísérletezik, hogy helyettük harci helikopterekkel (!) lássa el a szükséges teheremelési (például homokzsákok a töltésekre) feladatokat…
origo.hu
Nyárias meleg várható a hét első felében
