A szocialista–szabad demokrata kormánykoalíció különös vonzalmat érez az oktatási törvények nyári módosítására. Úgy gondolják, ilyenkor kisebb a figyelem. Sokan emlékezhetnek rá, hogy a 2005-ben több alkotmánybírósági bukás után elfogadott felsőoktatási törvény különböző verziói – az első, nem hivatalos munkaanyagnak minősített is – 2003-tól kezdődően rendre nyáron jelentek meg. S talán arra is, hogy az elfogadott törvény nem állt köszönő viszonyban sem az első – feltehetőleg fenyegetésnek szánt – verzióval. A kormány mostani időzítése is sajátos. Februártól áprilisig a parlament néhány nemzetközi egyezmény elfogadásával komótosan dolgozgatott. Május 4-én aztán belehúztak: benyújtották a parlamentnek – sürgős tárgyalást kérve – a felsőoktatási, a közoktatási, a szakképzési és a tankönyvpiac rendjéről szóló törvényeket. Így aztán szinte biztosak lehettek abban, hogy e törvények tárgyalására kevés figyelem jut, már csak azért is, mert tárgyalásuk általában késő éjszaka vagy – mint legutóbb a felsőoktatási törvényé – a hajnali órákban zajlik.
Miért van egyáltalán szükség az egy éve hatályba lépett felsőoktatási törvény módosítására? – kérdezhetnénk. A válasz nagyon egyszerű: 2005-ben, amikor a kormány el akarta fogadtatni a felsőoktatási intézményekkel az igazgatótanácsok intézményét, túlígérte magát. A hatályos felsőoktatási törvényben ez áll: „A számítási alap a költségvetési évet megelőző második évre számított és a KSH által közzétett nemzetgazdasági bruttó havi átlagkereset 1,6-szerese.” A számítási alap az az összeg, amelynek alapján a képzési normatívákat, azaz a hallgatók után az intézménynek fizetett öszszegeket kiszámítják. A fenti törvényi szakaszt akkor nagy vívmánynak tartották, minden médiumban többször elmondták, hogy végre a felsőoktatás finanszírozása törvényi garanciákon nyugszik. Nem nyugodhatott sokáig. Mert e törvényi szakasz helyébe, ha a parlamentben változatlan formában fogadják el a módosítást, ez kerül majd: „A számítási alap … a kormány rendeletében meghatározott összeg.” Ennyit a hosszú távú garanciákról.
A fentebb kipontozott rész és a kormány sikerpropagandájának magyarázatához tegyük hozzá a következőket: a döntést meghozó miniszterelnök és pénzügyminiszter – feltehetőleg az egyre kínosabb helyzetben lévő oktatási és kulturális miniszter számára menekülőutat engedve – hozzájárult, hogy a törvényben legyen egy újabb „garancia”: a felsőoktatás támogatása nem lehet kevesebb, mint a 2007. évi 214 milliárd forint, és ezt az összeget évente az infláció mértékével növelni kell. Azaz nulla tényleges növekedést garantálnak. Az már szánalmas, hogy az intézményekkel az erről kötendő hároméves megállapodási szerződést – azaz a „nem kaptok egy fillért sem fejlesztésre” kijelentés habosított változatát – a miniszter hatalmas sikerként kiáltja világgá.
Az intézmények rektorai pedig hallgatnak. Még akkor is, ha feltehetőleg ők is tudják, hogy a hatályos törvény alapján 2008-ban 231 milliárd, 2009-ben 245 milliárd, 2010-ben pedig már 258 milliárd forint lett volna a felsőoktatás költségvetési támogatása. Ha a tárgyalt módosítást elfogadja a parlament, akkor ez az összeg 2008-ban 221 milliárd, 2009-ben 228 milliárd, 2010-ben pedig 236 milliárd forint lesz. A teljes három évre számolva összesen tehát 48 milliárd forinttal „garantál” kevesebbet a módosítás. Az oktatási miniszter interpretációjában persze ez úgy jelenik meg, hogy 2008-ban hétmilliárd forinttal nő a felsőoktatás költségvetése, s hozzáteszi, 2009-re és 2010-re is garantált a növekedés.
Ez eddig – sajnos szokásos – költségvetési trükk. Az igazán felháborító és sunyi megszorítás abban a törvényalkotási szempontból is aggályos módosításban van, amelyben a felsőoktatási törvény módosítására benyújtott törvényjavaslat (T/2930, ha valaki utána akar nézni) 44. paragrafusa – mondhatnám: egy laza kézmozdulattal – módosítani javasolja az egészségügyi hozzájárulásról szóló törvényt imigyen: „Az egészségügyi hozzájárulást a tanuló után az oktatásért felelős miniszter által vezetett minisztérium fizeti meg, a hallgató esetén a felsőoktatási intézmény.”
Nem tudom, hogy ki mit olvas ki ebből a mondatból. A tényleges jelentése az, hogy a felsőoktatási intézményeknek a hatálybalépéstől kezdődően a hallgatók után egészségügyi hozzájárulást kell fizetniük. Nem világos, hogy menynyit, de ha feltételezzük, hogy a minimálbér utáni járulékot, akkor ez a felsőoktatás egészére a legszerényebb számítások szerint is több mint évi 12 milliárd forint!
Május 30-án hajnalban többször is megkérdeztem a minisztérium képviselőjét: miből fizetik ezt ki az intézmények. Egyszer sem kaptam választ. Most is kérdezem: Mennyi lesz, és miből fizetik ki az intézmények a hallgatók utáni egészségügyi hozzájárulást? A tervezett hétmilliárd forintos támogatásnövekedésből nagyjából a fele, ha kijön. És még egy kérdés: Hogy állunk akkor most az újabb finanszírozási garanciákkal?
A szerző akadémikus, volt oktatási miniszter
origo.hu
Nyárias meleg várható a hét első felében
