Hozzám is „bedübörgött” a kormány egészségügyi reformja. Repeső szívvel olvastam a postaládából kivett borítékon a hatalmas betűkkel írt promóciós mondatot, s éreztem, hogy máris csökkentek „rizikófaktoraim”. Azután elolvastam az – egyébként mutatós kivitelű – levelet, és mire a második oldal végére értem, úgy éreztem, hogy rizikóról nincs szó, mert eljött már maga az infarktus vagy az agyvérzés ideje…
Szerencsére életem utolsó hatvan-hatvankét éve (most hetvenöt vagyok) elég edzetté tett ahhoz, hogy átvészeljem az első sokk nehéz pillanatait, és újraolvasás közben „elrágódjak” a levél tartalmán és szerkesztési felépítésén. „Rágódás” közben sok minden mellett, amit polgári nevelésem és ízlésem nem enged most idéznem, sok minden eszembe jutott. Miért végeztettek el térdműtétem előtt nagyszerű orvosaim olyan vizsgálatokat, mint teljes vér- és vizeleti laborvizsgálat, mellkasröntgen, vérnyomásvizsgálat, anamnézis előző betegségeimről, és természetesen az EKG, amikor ez utóbbi is elég lett volna ahhoz, hogy a teljes szív- és érrendszeri állapotomat megállapítsák?
Ha viszont elég egy EKG, akkor miért ajánlják nekem a többi, száz forinttól (hétezer forint helyett csak) 4500 forintba kerülő „pénzes” vizsgálatokat? Miért titkolják el a levél elején ajánlott ingyenes EKG-vizsgálat után „szív- és érrendszeri állapotomat”, hiszen – mint alább írják – csak ha elvégeztetek három „fizetős” vizsgálatot, árulják majd el ingyenesen a „rizikófaktoraimat”? S akkor még mindig csak azt tudom, hogy számomra „mekkora az esélye annak, hogy tíz éven belül fatális szív- és érrendszeri esemény következik be” Mennyibe kerül – ez hiányzik a levélből –, hogy megtudjam: mindez mitől, miért, hogyan „következik be”; és ha bekövetkezett, mit tegyek?
Kapok ugyan egy rövid egészségtani tájékoztatást (ezt amúgy már a gimnáziumban is megkaptam) arról, hogy mi a szív, az erek, koszorúerek szerepe, mit nevezünk artériának, mit sclerosisnak, milyen a mechanizmusa a károsodásoknak – de minek? Remélem, ezt tudja a háziorvosom, a szakorvosom; aki, ha tud, megelőz, ha nem, akkor gyógyít. Legalábbis eddig ezt csinálta – s mindig ingyen. (Még vizitdíjat sem kért.)
Ez már csak kekeckedés: meddig tart az a „most”, amíg telefonálnom kell, hogy a hétezer forintos vizsgálatért „csak” 4500 forintot fizessek? S kinek ajánlott? Az utolsó ponton van (üzleti szempontból) a hangsúly: mindenkinek! Miért fizettem én és munkaadóm keresetem tizenöt-húsz százalékát 57 éven keresztül az egészségbiztosítónak, ha most (kedvezményesen) 4500 forintot kell fizetnem egy vállalkozónak azért, hogy megismerjem – csupán szív- és érrendszeri – „rizikófaktoraimat”? Miért lelkesedtem nyolc-tíz évvel ezelőtt (hatvan-hatvanöt évesen), amikor egy ajándékba kapott kis füzetben elolvastam azt a „népegészségügyi programot”, amiben egy kormány ennél sokkal többet, teljesebbet ígért és adott, nemcsak nekem, hanem gyermekeimnek és unokáimnak is: ingyen, térítés nélkül?
Ekkor döbbentem rá, hogy hozzám is beköszöntött az egészségügyi reform, kiegészítve egy nyugdíjreformmal. A levél utolsó sorai így hangzanak: „Évente körülbelül 25 ezer ember kap szívrohamot. Csaknem harmaduk meghal, mielőtt kórházba kerülne.” Nos, az ilyen levelek eredményeként már sokkal több ember kap szívrohamot, és ezeknek kétharmada fog meghalni, mielőtt kórházba kerül, hisz úgysem találja meg a kórházat. S ez az a reform, amitől a „nyugdíjkaszsza” is egyensúlyba kerül…
De én még most is optimista vagyok, mert a levélnek van egy mondata (maga a mottó), amiért e sorokat is megírtam: „Ismerje fel időben a bajt!”
Pajor-Gyulai Károly
magyar állampolgár
origo.hu
Budapesten egyre nagyobb a veszély
