Gazdag László néhány megállapítására (Van kiút megszorítások nélkül is, Magyar Nemzet, 2007. július 11.) szeretnék megjegyzést tenni, nem vitatva a szerző kvalitásait. Egyszerűnek látszik az állami költségvetési és az egész nemzetgazdasági hiány bajainak orvoslására ajánlott megoldás: a kamatlábak felére való csökkentése. Sajnos, egy nagyméretű és hirtelen kamatcsökkenés hatására a folyó jövedelmek tulajdonosai nem látnák értelmét a megtakarításnak: annyi befektetésre alkalmas tőke sem képződnék, mint jelenleg. Az emberek megtakarítás helyett költekeznének, esetleg anyagi javakat készleteznének, aminek árfelhajtó, inflációs hatása volna. Sokan külföldön helyeznék el jövedelmüket. Nem vásárolnának az államadósság pénzeléséhez szükséges kötvényeket, sőt ezektől az itt „ideiglenesen állomásozó” spekulációs tőke is igyekezne megszabadulni. A „Csökkentsük felére kamatlábunkat!” jelszónak ezért annyi a realitása, mint annak idején a „Termelj ma többet, mint tegnap!” felhívásnak.
Nem világos, mit ért a szerző a kormánynak a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) való hitelfelvételén? A kilencvenes évek elején az állam közel kétbillió forint külföldi hitelt vett át az MNB-től, viszont törölték a halmozott árfolyamveszteségből keletkezett államadósságot. (Ez volt a nevezetes adósságcsere.) Jelenleg a MNB csak a költségvetés bevételi oldalát előlegezheti meg néhány százalék erejéig, de a hiányt hitellel és közvetlenül nem fedezheti.
Nem egészen érthető a Friedman-féle gazdaságpolitikára való hivatkozás, illetve az, hogy mit lát benne a szerző követendőnek. Friedman az állami források kivonását szorgalmazta az egészségügyi, a jóléti, az oktatási és a környezetvédelmi területekről. Nálunk ez a kivonás nagy lendülettel folyik; sajnos, e tevékenységek kínálatát a magán-jövedelemtulajdonosok nehezen tudják és akarják vállalni. Szem elől téveszti ugyanis a kormány azt, amire Marx már régen rájött: hogy nem elég termelni, olyanok is kellenek, akik a terméket, a szolgáltatást meg tudják vásárolni. Ezért az állami elvonások mérséklésére lenne szükség, hogy a pénz a vállalkozásoknál maradjon, amelyek a szolgáltatásokat piaci áron meg tudják majd vásárolni. Ehhez a nemzeti jövedelem növelése szükséges. A nemzeti jövedelem növeléséhez növelni kell a pénzkínálatot, a többletpénznek beruházásokra való igénybevételét pedig olyan piaci kamatlábbal kell ösztönözni, amely alacsonyabb a tőke hozadékánál. Ha csökken a beruházás, akkor csökken a termelés, a foglalkoztatás, a reálbér és a vásárlóerő is. Mindez számos hazai kis- és középvállalatot ellehetetlenít. A reális szükségleteket kielégítő belföldi vállalkozások megszűnése miatt az igényeket behozatalból kell fedezni. Ez csökkenti a hazai fizetőeszköz külföldi értékét, emiatt az import árszínvonala nő, vele a hazai termékeké is, az infláció gerjed. Úgy tűnik, a cikk szerzője azt a növekedésellenes, pusztán csak az egyensúly megőrzésének politikáját követné, amit a hetvenes évek vége felé – Friedman nyomán – Balassa Ákos, Tardos, Békesi erőltetett. Pedig a növekedés által teremthető gazdálkodási feltételek szükségesek a „high-tech” gazdaság létrehozásához. Ehhez sok tőkebefektetés, sok importanyag szükséges. Az utóbbiak ellentételezését itthon kellene megtermelni, elsősorban a hazai alapanyagok feldolgozásával, de nem úgy, hogy megszüntetjük a külföldi privatizáció által a növényolaj-, mosószer-, dohány-, cukor-, tejtermék-, baromfihúsipart. Ide sorolhatnánk a hazai energiatermelést, mert a hazai tüzelőanyag tüzeléséhez alkalmas technikák bevezetésével annak idején megelőzhető lett volna a költséges gázfelhasználás túlzott arányának kialakulása.
Még egy szó az angol példáról: Thatcher asszony dolgát megkönnyítette a kontinentális talapzatból kitermelhető kőolaj megjelenése. Kevesebb gondunk lenne, ha a kormány nem adná el a reménybeli makói földgázkészlet koncesszióját, amiből nem sok hasznunk lesz, mert a koncessziós „hülye azért nem lenne” a világpiaci ár alatt idehaza forgalmazni.
A szerző üzemgazdász, vállalkozásszervezési
műszaki szakértő
origo.hu
Menczer Tamás: Ne hazudj, Peti!
