Az OVB és a népszavazás intézménye

Miután egy internetes híroldalon közölték, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) Kálmán László kérdéseit hitelesítő határozataival szemben a Fidesz országos választmányának egyik tagja élt az Alkotmánybíróságnál kifogással, Göndör István MSZP-s frakcióvezető-helyettes még aznap este közleményben hazugsággal vádolta meg Deutsch-Für Tamást és rajta keresztül a Fideszt. Deutsch-Für korábban úgy nyilatkozott, hogy noha az OVB vitatott határozatait jogi abszurdumnak tekinti, a Fidesz – bízva a választók bölcsességében – nem kíván jogorvoslattal élni a Kálmán által feltett ellentétes előjelű kérdésekkel szemben. Az ügyet az írott és elektronikus sajtó egyaránt tárgyalta – sokféle interpretációban. Mivel jelen írás szerzője fordult az Alkotmánybírósághoz, így szükségesnek tartom a történtek egyértelmű tisztázását. Sem fideszes vezető, sem más soha nem kért meg arra, hogy támadjam meg az OVB hivatkozott határozatait. Már a határozatok meghozatalát megelőzően eldöntöttem, hogy amennyiben az OVB a Fidesz korábban már általa is jóváhagyott – a termőföldről, a gyógyszerárusítás módjáról és az egészségügyi intézmények magánkézbe adásának megakadályozásáról szóló – kérdései mellett valóban hitelesíti Kálmán László azonos témakörben kezdeményezett, ellentétes előjellel megfogalmazott kérdéseit, úgy élni fogok a határozatokkal szembeni kifogás valamennyi magyar állampolgárt megillető jogával.
A Kálmán-féle kérdéseket hitelesítő határozatok abszolút mélypontját jelentik a jelenlegi választási testület már eddig is alappal kritizált tevékenységének. Eddig ugyanis az OVB megtehette azt, hogy a népszavazás kétségkívül nem kellően alapos és egyértelmű jogi szabályozása folytán felmerülő kérdéseket szakmai indokolással a Fidesz kárára döntötte el. Az OVB csak akkor lépte át jól felismerhetően a törvényes korlátokat, amikor a tandíj ügyében azután is vitába szállt az Alkotmánybírósággal és tagadta meg ismételten a kérdés hitelesítését, hogy a taláros testület egyszer már hatályon kívül helyezte az OVB döntését.
Bármennyire is kilógott a lóláb, az OVB Kálmán László kérdéseinek hitelesítéséig összességében még mondhatta, hogy a testület tagjainak álláspontja a bonyolult és nem megfelelően szabályozott jogtudományi kérdésekben nem egyezik az Alkotmánybíróság többségi véleményével. Hogy mindig a Fidesz kárára és a kormány javára döntenek, az csak a véletlen műve. A nyelvész kérdéseinek hitelesítésekor a hozzáértés és a szakmaiság pártosságot elfedő leple hullt le végleg. Miért állítom ezt?
Az OVB 2007. április 18-i ülésén hitelesített egy magánszemély által kezdeményezett kérdést, mely így szól: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó, üzleti alapon működő több-biztosítós egészségbiztosítást?” Ugyanezen az ülésen az OVB elé került egy másik hitelesítésre váró kérdés is, mely így hangzik: „Legyen-e Magyarországon több-biztosítós rendszer az egybiztosítós, szolidaritás alapú állami társadalombiztosítási egészségbiztosítás helyett?” A testület akkori álláspontja szerint: „A hitelesített kérdés tartalmilag megegyezik a jelen kezdeményezés tárgyát képező kérdéssel, erre tekintettel az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítését megtagadta.”
Vajon akkor most a Kálmán-féle ellenkérdések kapcsán e pártatlan közjogi testület mivel indokolja az azonos tárgykörű, ellentétes előjelű kérdések hitelesítését? Idézem: „az Országos Választási Bizottságot sem az alkotmány, sem a törvény nem hatalmazza fel tehát arra, hogy ugyanazon tartalmú kérdésben az egyik kérdés fentiek szerinti hitelesítéséig bármiféle időrendiségre hivatkozva megtagadja a másik kérdés hitelesítését.” „Fentiek szerinti hitelesítésnek” minősül, ha az Országos Választási Iroda vezetője az aláírásgyűjtő ívet hitelesítési záradékkal látja el. Erre a fent idézett határozatok meghozatalakor sem áprilisban, sem júliusban nem került sor.
Mindenki választhat a neki tetsző határozat közül. Mindkét álláspontot meg lehet indokolni. Két különböző testület nyugodtan dönthetett volna kétféleképpen. De hogy három hónapon belül e két egymással teljesen ellentétes határozatot pontosan ugyanolyan esetben, ugyanazokból a személyekből álló ugyanazon testület – nevesül a jogászprofeszszorok alkotta Országos Választási Bizottság – hozza, az csak akkor fordulhat elő, ha a testület az egyik alkalommal más, nem szakmai motiváció alapján döntött.
Ez a súlyos vád csak abban az esetben bizonyulna alaptalannak, ha időközben a népszavazásról szóló törvény módosult volna, vagy e tárgyban alkotmánybírósági határozat született volna. Csakhogy ilyen nem történt. Az OVB által most idézett alkotmánybírósági határozat 2004-es, tehát idén áprilisban éppúgy ismert volt, mint júliusban.
Ha azonban eltekintünk az OVB égbekiáltó pálfordulásától, álláspontom szerint akkor is egyértelmű, hogy két egymással ellentétes tartalmú kérdésről tartandó népszavazás közjogi nonszensz. A népszavazás lényege, hogy a nép mint a szuverenitás birtokosa és forrása egyes kérdésekben visszaveszi a döntés jogát azoktól a képviselőktől, akikre a közügyek intézését a modern képviseleti demokrácia természete szerint főszabályszerűen, de mégiscsak közvetetten és másodlagosan meghatározott időre az általános, egyenlő és titkos választójogon alapuló közvetlen választás során és eredményeként rábízta. A népszavazáson a nép nem törvényt alkot, hanem véleményt nyilvánít. Ez a vélemény azonban megmásíthatatlan kötelezettséget ró a törvényhozóra. Az Országgyűlés tehát köteles a népszavazás eredményének megfelelő jogalkotásra. Ebből következik, hogy az egyik legfontosabb alkotmányos alapérték, a jogbiztonság sérelmével jár, ha akár csak az elvi lehetősége fennáll annak, hogy két egyidejűleg megtartott népszavazás ellentétes eredménye folytán az Országgyűlés nem tud eleget tenni alkotmányos kötelezettségének. Az Alkotmánybíróság számtalan határozatában tette egyértelművé a jogbiztonság kritériumait, amely az alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság követelménye, következménye, vagy másképpen uralkodó értelme. Ezzel a fent körülírt helyzet kialakulásának elvi lehetősége sem egyeztethető össze.
Az OVB határozataiban szándékosan nem tért ki arra a fontos kérdésre, hogy korábban az azonos tárgykörben később érkezett, ellentétes előjelű kérdés hitelesítését nem azért tagadta meg, mert azt időben másodikként iktatták, hanem azért, mert korábban már az adott tárgykörben egy, a napirend szerint előbb tárgyalt kérdésben hitelesítő határozatot hozott. Természetesen a kérdések napirendre tűzése a beérkezés sorrendjében történt. Ennek azért van jelentősége, mert az OVB az általam kifogásolt határozataiban a Fidesz, illetve a nyelvész kérdéseinek benyújtásánál valótlanul egyidejűséget rögzít, noha az Országos Választási Iroda ezzel ellentétes tájékoztatást adott, mely szerint a Fidesz kérdései egy perccel korábban érkeztek. Ráadásul az OVB a korábban általa is alkalmazott rendezőelvet érvényre juttatva a beérkezés sorrendjében a Fidesz kérdéseit vette napirendre és hitelesítette előbb.
Az OVB akkor járt volna el jogszerűen, ha a Fidesz kérdéseinek hitelesítését követően a Kálmán László által benyújtott kérdések hitelesítését eddigi gyakorlatával egyezően, de attól eltérő, részletesebb, a jogállamiság tartalmának kifejtését tartalmazó indokolással megtagadja.
Mindezekre figyelemmel magánemberként, a jogállamiságot és az alkotmányt bármilyen politikai akcióval szemben elsődleges fontosságúnak tartó jogászként éltem jogorvoslattal az OVB határozataival szemben.
Ma egyértelműnek tűnik, hogy a Fidesz kérdései mögött olyan támogatottság áll, hogy a népszavazás eredményességét nem veszélyeztetné három ellenkérdés, mint ahogy az is biztosnak látszik, hogy Kálmán László kérdései mögé nem sorakoztatható fel az összes választópolgár egynegyede, amely az eredményesség kritériuma. Ezért politikailag teljesen egyetértek a Fidesz helyzetértékelésével. Azt pedig, hogy a határozatokat jogi abszurdumnak tekintem, miként az a Fidesz sajtótájékoztatóján is elhangzott, kellő részletességgel leírtam. Éppen ezért egy egészséges közélettel bíró országban talán egy szót sem kellene vesztegetni arra, hogy egy majdnem negyvenezer tagot számláló párt több mint száztagú választmányának tagja a pártéval teljesen azonos helyzetértékelés alapján a teendők tekintetében saját személyes felelősségét mérlegelve más következtetésre jut. Az ezzel ellentétes következtetés a diktatórikus pártok sajátja. Persze alkotmánybírósági határozat is szól arról, hogy a totalitárius diktatúra állampártja a legnagyobb kormánypárt jogelődje, mégis, több mint másfél évtized alatt az MSZP-ben változhatott volna már a politikai gyakorlat.
A hazugság vádja azonban, melyet a köztársaságielnök-választás kapcsán megfogalmazott nagy ívű és színvonalas nyilatkozatairól megismert Göndör István szocialista képviselő az általam tett kifogást felhasználva igyekszik a Fideszre kenni, mégiscsak sok attól a párttól, amely lebukása folytán bevallottan másfél-két évig kormányzati pozícióban mást sem tett, csak hazudott és hazudott, és amelyik párt képviselői a mai napig a kormánytöbbséget biztosítják a hazugságaiba ragadt, politikailag, morálisan és pszichikailag is alkalmatlan miniszterelnök számára. Akit eszközökben nem válogatva igyekeznek megvédeni attól, hogy kormányzásának politikai felhatalmazást nélkülöző iránya és a népakarat között tátongó szakadékkal szembesülnie kelljen.

A szerző jogász, egyetemi oktató