Megalománia és meghirdetett nulla tolerancia

Lehet, hogy a többségi véleménnyel ellentétes a szemléletmódom, de az utóbbi napokban tartott fogyasztóvédelmi strandrazziák bennem ellenérzést és nem bizalmat ébresztettek az elrendelő hatalom felé. Napok óta a fő hírek között szerepel a pénzügyminiszter által meghirdetett nulla tolerancia, a gazdaság kifehérítése, a rend és a törvény betartatása, amely a kiskereskedők fenyegetésében és a lacikonyhák feltúrásában csúcsosodott ki.
Amennyiben élelmiszer-biztonságról van szó, sokkal inkább féltem az egészségem a dioxinnal fertőzött ételektől vagy az antibiotikummal kezelt állatok húsától, nem beszélve a kilószám elfogyasztott mérgező élelmiszer-adalékokról, mint a tökéletlen higiéniától. A jelenlegi fogyasztóvédelmi akciók, a strandbüfék, lángossütödék, fagylaltárusok lerohanása üzenetet hordoz.
Köztudomású, hogy a magyar élelmiszer-ipari előírások immár kiegészülve az uniós szabályozókkal, olyan bonyolult és szinte teljesíthetetlen feltételeket szabnak, amelyeket a magyar kisvállalkozások képtelenek teljesíteni. Mindig akad egy-két szabálytalanság, amelynek megítélése csak a hatóság emberének hangulatán múlik. Amikor súlyos büntetéseket szabnak ki az ilyen kis üzletekre, könynyen lehet, hogy az éppen csak életben tartott vállalkozás, a számtalan címszó alatt kizsigerelt és megadóztatott mikrocég, amelyből családok igyekeznek megkapaszkodni a létben, egyszerűen tönkremegy. Az alapelven túl, hogy legyen rend és tisztességes élelmiszer, átsejlik, hogy megint csak a költségvetés hiányát akarják foldozgatni a kisemberek pénzével. A pénzügyminiszter fenyegető üzenetei arról szólnak, hogy mindenki sáros, mindenki fizetni fog, és mindenki húzza meg magát. Gyanús mindenki, aki nem a kormányzati szférában mozog. Ezért több ezer fővel növelik az APEH, a VPOP és más állami ellenőrző szervezetek létszámát, emelik a büntetési tarifákat, huzamosabb idejű bezárásokkal ijesztgetik a kereskedőket, valamint további razziákat és ellenőrzéseket ígérnek. A számlaadás elmulasztása mint a feketegazdaság rákfenéje szerepel az újságok címlapján. Ezért a minisztériumban azon is tanakodnak, hogy a számláját odahagyó vásárlót is megbüntetik valahogy. A szigorúbb fellépéstől a kormányzat több tíz milliárd forintos bevételt remél.
Miért is ne? Legyen rend! De mindez csak akkor lenne hiteles, ha a gazdaságnak összehasonlíthatatlanul nagyobb, több száz és ezer milliárd forintos veszteséget okozó szereplőket is elővennék a törvény nevében. Hiszen egy lejárt szavatosságú ketchupon csak ideig-óráig lehet szörnyülködni. De mikor kérdezi már meg végre egy riporter azokat a döntéshozókat is, akik megbízásokat adnak a kormányzati munkához „elengedhetetlenül szükséges”, soha el sem olvasott tanulmányokra? A kontroll nélküli továbbképzésekre, nyomon követhetetlen tanácsadásokra. Akik csaló, párt közeli alapítványok pályázataihoz, nagyvállalkozások indokolatlan állami támogatásaihoz és nem utolsósorban a mérhetetlenül drágán elvégzett, többszörösen túlszámlázott állami beruházásokra, építkezésekre benyújtott ajánlatokhoz és számlákhoz hozzájárulnak.
A kormányzat immár a költségvetés keretszámait is titkosítja, hiszen elképzelése sincsen, melyik adatot hogyan tálalja, merre módosítsa, és hova előirányozza. Szembetűnő az ellentmondás, hogy miközben szegényedik az ország, és élnek a megszorítások, egyre hatalmasabb beruházásokba vágunk bele, mintegy a végsőkig feszítve a gazdaság működőképességét. A szükségtelenség vádjával birkózó kormányzati negyed 145 milliárd forintos kiadást vetít elénk, és további százmilliárdba kerül majd az adófizetőknek az ingatlanok hosszú távú visszabérlése. A teljesen értelmetlen vonalvezetésű, rövid és közlekedési eszközökkel egyébként jól lefedett négyes metró építése 350-400 milliárddal tartja a csúcsot, és harminc évre előre lefoglalja a főváros valamenynyi közlekedésfejlesztésre fordítható pénzét. A már nem is tagadott mérhetetlen korrupción túl a jogszabályok kétes értelmezése zajlik. Az, hogy valami „törvényes, de nem etikus” – Medgyessy óta tudjuk – a szocialista–szabad demokrata hatalom korszelleme.
Brockhauser Edit
Budapest