Nincs nemzeti energiastratégia

Ma, amikor vita folyik arról, hogy építsünk-e új atomerőműblokkot, és/vagy a megújuló energiaforrások hasznosítására költsünk, végig kell gondolni egy általános nemzeti energetikai stratégia kidolgozásának szükségességét. Mert ilyen hosszú távú stratégia ma nem létezik.
Az első és legfontosabb tény, amiből ki kell indulnunk, hogy az a legolcsóbb energia, amelyet nem használunk fel. Tehát először is az energiatakarékosság a legfőbb tartalék, és csak ha ezen a téren radikálisan sikerül javítani a hazai mutatókat, akkor kell és szabad új energetikai kapacitások létesítésében gondolkodnunk. Ma Magyarország fajlagos energiafelhasználása egységnyi GDP megtermelésére a háromszorosa Ausztriáénak, pedig az osztrák gazdasági makroszerkezet sem éppen energiatakarékos.
Eocénprogram, liászprogram,
Bős–Nagymaros
A mai magyar helyzet sok tekintetben hasonlít a 20-25 évvel ezelőttihez. Az 1980-as években folyt az eocénprogram, a liászprogram és a bős–nagymarosi beruházás. Hatalmas energetikai célú beruházások ahelyett, hogy az elavult energia- és nyersanyagfaló szerkezet átalakítására fordítottuk volna ezt a sok erőforrást. Ma ugyanez a dilemma: szerkezetváltásra, kevésbé energiaigényes makroszerkezet kialakítására, illetve energiatakarékossági programokra (pl. panelházak szigetelése) kellene fordítani erőforrásainkat, és nem ennek az elavult szerkezetnek a működtetésére, valamint a pazarlás folytatására.
Prioritási sorrend
Először is szigorú prioritási sorrendet kellene felállítani hosszú távú energetikai stratégiánk kidolgozásakor. És mindezt be kell ágyazni egy általános gazdaságszerkezeti és -fejlesztési stratégiába, mert ez is hiányzik a magyar gazdaságpolitikai gondolkodásból.

1. A gazdasági makroszerkezet radikális átalakítása. A rendszerváltás után súlyos tévedés volt a „majd a magántulajdon, majd a piacgazdaság megoldja” elv. A gazdasági makroszerkezet egyszeri, lökésszerű, tudatos átalakítása kormányzati kézi vezérléssel, hosszú távú stratégia alapján nem helyettesíthető a piaccal. Ez minden nyugati országban így ment végbe, ez volt a világgazdasági korszakváltás az olajválság után. Leépült a gyárkéményes ipar, felépült romjain a brain-igényes, fehérköpenyes, modern gazdaság. Ez elmaradt Magyarországon, és a rendszerváltás után a külföldi tőke sem végezte el, csupán az elavult szerkezetet modernizálta mikroszinten. Továbbra is importenergiára, nyersanyagra és alkatrészre épülő szerkezet, alacsony transzformációs hatásfokkal, kevés hozzáadottérték-tartalmú, tonnákban mért termékekkel. Ezt produkáljuk még mindig.
A végrehajtandó gazdasági makroszerkezet-váltás, vagyis a világgazdasági korszakváltás nemzeti szinten, egyszeri, lökésszerű mozzanat, egy-másfél évtized alatt végrehajtható. És nem nélkülözheti a kormányzati vezérlést egy tudatos, hosszú távú stratégia mentén.

2. Modernizáció mikroszinten. Ez az a szféra, amelynek modernizációját már valóban érdemes inkább a piacra bízni. Tehát vállalati szinten biztosítani a folyamatos modernizációt, a fajlagos energia- és nyersanyag-igényesség csökkentését. Ez nem egyszeri, nem lökésszerű, hanem folyamatosan kell érvényesülnie egy jól működő piacgazdaságban.

3. Energiatakarékosság a fogyasztás szintjén. Például az ország közel egymillió panellakásának megfelelő, minden elemre vonatkozó szigetelése. Itt nagyon fontos a komplexitás. Tapasztalatból tudom, hogy a panelek külső szigetelése nagy költséggel megvalósul, anélkül, hogy a nyílászárók cseréje végbemenne. Ezért rendkívüli mértékben romlik a művelet végső hatásfoka. A hazai járműpark lecserélése. Ez persze nem vonatkoztatható el a jövedelempolitikától. Amíg minden kormány a végső fogyasztáson, a személyes jövedelmeken, vagyis a humán tényezőn akar spórolni, addig e téren nem lesz előremozdulás. El kellene gondolkodni azon is, hogy miért kellett országunkat a nyugati roncsautók lerakatává tenni? Miért kellett Budapestnek Hannoverből használt villamosokat venni?

4. Új energetikai beruházások. Úgy gondolom, hogy az első három pontban foglaltakat kellene megoldani először, és itt a sorrend egyben prioritási sorrend is. Döntően a makroszerkezet átalakítására kellene most koncentrálnunk, miközben persze érvényesülniük kell a kemény hatékonysági korlátoknak, amely kikényszeríti mikroszinten a folyamatos modernizációt, és közben folyhat a végső fogyasztás szintjén a pazarlás csökkentése. A kemény hatékonysági korlátok megteremtésének legegyszerűbb, legkézenfekvőbb és egyben leghatékonyabb módja a pénzstabilitás megteremtése, valamint a gazdaságnak nyújtott állami támogatás radikális és következetes megszüntetése. (Az agrártámogatások ez alól kivételt képeznek, de ez egy más téma.)
Most jöhet az a kérdés, hogy ha mindezek után még marad kielégítetlen energiaigény, akkor milyen formát preferáljunk. Itt megint prioritási sorrendet kellene felállítani.
A megújuló energiaforrások hasznosítása
A szélenergia és a biomassza energetikai hasznosítása látszik komolyabb tényezőnek, nálunk főként az utóbbi hasznosítására jók az adottságok.
Úgy gondolom, hogy először a már egyébként is minden évben képződő mező- és erdőgazdasági, valamint faipari melléktermékek összegyűjtése és hasznosítása lenne a fontosabb az energetikai célú növénytermeléssel szemben. Nem vagyok az utóbbi ellen, csupán a prioritási sorrendet kellene így kialakítanunk.
Ma Magyarországon megterem szántóföldjeinken és erdeinkben, gyümölcsöseinkben kb. 22-24 millió tonna melléktermék, amelynek energiatartalma átlagosan 13-14 Gj/t. Összehasonlításként: a toronyi és a bükkábrányi lignit energiatartalma ennek a fele: 6-7 Gj/t. Ráadásul ez a biomassza évről évre megterem, és kéntartalma nulla, míg a lignit és a szén kéntartalma magas. Itt a 95 MW teljesítményű erőműtől (Dániában láttam ilyet) az egy megawatt alatti szalmabála-tüzelő berendezésekig mindenfajta méret és kombináció szóba jöhet. Dániában hatvanezer szalmabála-tüzelő berendezés üzemel a farmokon.
Azt is tudni kell, hogy évente 5,5 millió tonna gyökérmaradvány marad a talajban szerves anyagként. A modern fajták és hibridek tőszáma igen magas, nagy gyökértömeget hagynak vissza. Tehát a gyökértömeg önmagában biztosítja a talaj szervesanyag-szükségletének jelentős részét, és persze az állati trágyát is hasznosítani kell. Az állattenyésztés szalmaigényének kielégítését, a gazdaságos összegyűjtés és feldolgozás feltételeit számba véve kb. 12-14 millió tonna szalma és szár energetikai hasznosítása lenne megoldható.
Ezután kellene csak gondolkodnunk az energetikai célú növénytermelésben: energiafű, energiaerdő, bioüzemanyag. Nagyon fontos felhívni a figyelmet egy téves szemléletre: nem búza és kukorica helyett kell energiafüvet vagy bioüzemanyag-célú repcét termelni! A búza, a kukorica, a napraforgó a főterméken kívül tekintélyes mennyiségű mellékterméket, szárat, szalmát is terem, ezért nem szükséges helyette termelni valamit. Remélem, hogy a mostani világméretű gabonahiány eredményez annyi szemléletváltozást a hazai közgondolkodásban, hogy elfelejtjük végre a „nem gabonát és húst kell termelni, hanem ezt meg azt” logikát. Magyarország ökológiai viszonyai igenis a gabonatermelésre, az erre alapozott abrakfogyasztó állattenyésztésre determináltak, és nekünk szükségünk van az élelmiszerexport bevételére, ami jelenleg évi két-három milliárd dollár. A minőségi tömegtermelés a megoldás, lehetőleg minél magasabb fokon való feldolgozás mellett. (A tömegterméket nem helyettesítheti a biotermék, a hungarikum, csupán kiegészítheti.)
Az energiafű és az energiaerdő olyan területekre való, amelyek nem alkalmasak más, magasabb jövedelmezőségű termék (gabona, takarmány, ipari növény) előállítására. Van ilyen terület bőven az országban. A lejtős területek beerdősítése földvédelmi szempontból, az erózió meggátlása miatt is javasolható. De ez érvényes a sűrű növésű energiafűre is.
Az üzemanyag célú növénytermeléssel kapcsolatban e sorok írójának jelentős aggályai vannak. Meg kell vizsgálni ennek energiamérlegét, egyáltalán nem biztos, hogy az pozitív. A kukoricaszemből történő üzemanyag-előállítás kapcsán pedig felmerül a kérdés: miért nem az állattenyésztés használja fel, illetve miért nem exportra megy közvetlenül, és a visszamaradó kukoricaszárat hasznosítjuk inkább energetikai célokra? Túlzottnak tartom az ilyen terveket, és az e célra megvalósuló beruházásokat, hiszen a hazai abrakfogyasztó állatállomány jelentős fejlesztésére lenne inkább szükség.
Az importföldgáz-függőség lazítása
Energetikai szempontból igen elhibázott volt a földgázimportra való túlzott átállás az 1980-as években (Tengiz, Jamburg, Orenburg). A veszélyes földgáz lakásokba való bevezetése egy párhuzamos infrastruktúra kiépítését tette szükségessé az áramellátási és sok helyen a távfűtési infrastruktúra mellett, iszonyú költségek árán. Még az is jobb megoldás lett volna, ha ehelyett a földgázt turbinás erőművekben elégetnénk, és a többletáramot vezetnénk be a meglévő vezetékrendszeren keresztül a lakásokba.
Most nem óriás gáztárolókra meg új vezetékekre kellene költenünk az ország szűkös erőforrásait, hanem éppen a gázfüggőség csökkentésére. (Ennek azonban semmi köze a tranzitcélú gázvezetékrendszerekhez való csatlakozás kérdéséhez.)
Összefoglalásul
Átfogó gazdaságfejlesztési és főként szerkezeti stratégiára lenne szükség, és ennek részeként kell kezelni a hosszú távú energetikai stratégiát. És főként nem rögtön energetikai beruházásokban kellene gondolkodnunk. Ha mindezt a lehetőséget számba vettük, jöhet egy új atomerőműblokk, vagy más energetikai beruházás megfontolása. Természetesen itt figyelembe kell venni a meglévő üzemek, így a paksi atomerőmű amortizálódásának problémáját is.

A szerző közgazdász, egyetemi docens