Tom Lantos, a neoszovjet amerikai

Sokan emlékezhetnek még arra, hogy a népszerűséget kereső egykori kádáristák tilalmak esetén Moszkvára mutogattak. Nem lehet, mert ott nem akarják. Hitte, aki akarta, de azt mindenki tudta, hogy minden ott dől el egy nem független ország esetén. Elvégre hódoltság volt.
Az egész rendszerváltozásnak nevezett, mára jórészt zsákutcába jutott folyamatnak eddig talán egy kétségtelennek látszó érdeme volt: a nemzeti önrendelkezés lehetősége. Ez még akkor is valóságosnak tűnt, ha tudtuk, hogy egy kis országnak kemény külső kényszerei vannak/voltak mindig. Úgy tűnt, hogy a formálisan demokratikus EU-ba való belépés mindenképpen erősíti ezt a helyzetet, még akkor is, ha egyre illúziótlanabbul láthatjuk másodrendű pozíciónkat. Úgy látszott, belső vitáinknak nincs normatív külső bírája. Az egykori moszkvai főosztályvezető apparatcsik, aki tudta a magyar tutit is, eltűnt, s a mi sajátos, pillanatnyilag neoliberális/posztbolsevista dominanciájú állatkertünk öntörvényűen (Nyakókkal, kuruc.infóval, Eörsi Mátyással stb.) erjedezhet.
S aztán mégis kiderült, hogy a demokráciában is vannak egyenlőbbek, akik szintén tudják a tutit, s komolykodó vénként figyelmeztető ujjal öklöt ráznak. Az embert különösen elszomorítja az, hogy egy – egyébként fazonra hibátlan úriembernek látszó –, a magyar valóságról egyoldalúan tájékozott, azaz valójában mit sem tudó „demokrata” egyszemélyes mércét játszik. Tom Lantos – aki e tájakról származott el – azt hiszi, mint egykor a moszkvai alosztályvezető (aki ezt nem nyilvánosan tette!), hogy neki atyai fegyelmezői jogai vannak. Szomorú látni, amikor egy magát nagyra tartó pátriárka bölcsesség nélkül zsellérkedik.
Persze véleményt mondhat akárki akármiről. Tehát ő is vélekedhetett volna valami szokásos progresszívet. Elvégre Kaliforniából (Amerikából jöttem, mesterségem címere … – szól a régi gyermekjáték) jött, s ott, ugye, mindenre tudnak egy megoldást (Hollywood). De a honi szintén mindent tudóktól fellelkesült idős atyafi a ma szokásos amerikai generálszósz ostobaságba, a „világterrorizmusba” ágyazva fenyegetőzni kezdett. Méghozzá úgy, hogy a magyarországi ostobák elkezdték félteni meg sem kapott amerikai vízummentességüket. Elzárják a gázcsapokat, elvtársak, értik? Tom Lantosnak persze joga van félni (?) bárkitől, hiszen ő a világhatalom állampolgára, s így nyilván rá fog „vadászni” a Magyar Gárda (ennek bölcsességéről is beszélhetnénk, de most nem erről van szó) mint nemzetközi terrorcsapat. Úgy tűnik, Tom Lantosnak öregségére romlanak az idegei vagy csak butulnak hazai tanácsadói, a végeredmény ugyanaz. Miért hiszi egy tapasztalt politikus, hogy használ nagy hatalmú hazájának, ha önfejűleg és -hatalmilag, a nemzeti önrendelkezési jogok és a demokrácia elvei ellenére osztja az észt. Persze már megtanultuk egy ideje, hogy sok Amerikába távozott egykori magyarországi emberünk „felfújta magát”, s azt is jobban tudja, amiről fogalma sincs. Elvégre ők amerikaiak lettek, s itt maradtak kisstílűnek. Ez esetben viszont illenék „nagyvonalúnak” maradni, uraim!
Ha Tom Lantos ismerné csak Amerikát, akkor tudná, hogy ott ezerszámra tenyészik az a társadalmiság, ami ellen ő ostoba informátorai miatt itt mennydörögni kezdett. Persze tudjuk, nálunk nagyon kifizetődő félni, s közben halálmegvetően köpködni mindenre, ami magyar, hiszen az az utóbbi időben egyenlő az öngyilkos türelemmel. De hát Tom Lantos, ha itt volna, akkor az SZDSZ-hez hasonlóan a leghaladóbb haladást kultiválná. Talán még Eörsi Mátyást is lekörözné, s Nyakó vagy Lendvai Ildikó labdába sem rúghatnának.
Az amerikai polgároknak ilyen képviselet mellett nem kellene csodálkozniuk azon, hogy országuk népszerűsége rohamosan hanyatlik, kivéve azoknál, akik ott akarnak anyagilag boldogulni. Tom Lantos vaskos üzenete ugyanis az, hogy tessék meghunyászkodni! Mi tudjuk a rendet, s ha itt valaki ugrálni kezd, nem mehet – mint terrorista – Amerikába! Én ugyan nem hiszem, hogy mindenki annyira vágyódna Amerikába – tehát a fenyegetés is ostoba –, de úgy néz ki, hogy Tom Lantos elérte az egykori NDK vezetőinek szintjét, akik 1953-ban, a berlini munkásfelkelés nyomán elveszítették bizalmukat a népben. (Nem kéne a népet leváltani? – írta az etikailag szerfölött problematikus kommunista Bertolt Brecht.) Nem kéne az ilyen – enyhén szólva gyengécske – demokrata importot leállítani, kedves balliberálisok, mert így tönkremegy az amúgy is erősen megrendült „demokráciahit”. Persze ha az importőrök még az importnál is gyengébbek, akkor nincs mit várni. Itt logika és erkölcs nélkül fontoskodó egyéni pénzvadászok uralgnak, akik azt hiszik, hogy az egyre nehezebb életű népet a nem túl bölcs Magyar Gárda zavarja, s nem az, hogy az „igazságosság” nevében lassan már megélni sem tud. Egy valódi, amerikai demokratát ez kellene hogy érdekeljen. De hol vannak itt olyan – Izraelen és az olajügyeken kívül – értékelvű demokraták, akiket az alapító atyák értelmet adó hite mozgat?
Tom Lantos szomorú bizonyítványt állított ki újra a demokráciáról, s még inkább arról a hazai háttérről, amely őt itt mozgatja. Van ennek ugyan haszna is. Hiszen az illúziók elmúlása is gyógyítja a társadalmat. A veszély csak az, ha ilyen primitívségek után/miatt az egész – sok szempontból ugyan mindig is problematikus – demokratikus gondolat válik hitetlenné, Uraim (ha illik önökre még a megszólítás), jobb értelmesnek és etikusnak, mintsem anyagilag mohónak s csak ideiglenesen győztes hatalomelvűnek lenni. Persze ha ehhez az ellenoldalon egyesek sokszor értelmes logika nélkül megteremtik a győzelmes lehetőséget, akkor Önöknek van legalább egy mentségük.

A szerző történész