2014: indul az urnák forradalma az EU-ban

A „populizmus” erősödése nem üzemzavar, hanem tiltakozás a brüsszeli bürokrácia antidemokratizmusa ellen.

Hogy valójában ki a populista, kérdéses, ugyanis a fogalom cseppfolyóssága miatt mást ért rajta a hivatalos, a nem hivatalos EU, a domináns sajtó és a politikusok általában. A hivatalos EU szemében a magyar kormány például nem populista, a nem hivatalos EU-ban a megítélés leginkább pártvonzalom függvénye, a nemzetközi sajtó nagy részének populista. Arról a sajtóról van szó, amelynek a kiszivárgott önvallomása szerint éjjel-nappal hazudó Gyurcsány nem volt populista.

A meghatározás gyakorlati megközelítésében fogódzkodó lehet, ha azt mondjuk, populista az, akit az uralkodó rend a pokolra kíván, mert érdekei érvényesülését gátolja.

Csakhogy a populista fagylalt most tényleg kezd visszanyalni, ugyanis Európa népe egyre inkább átlátja, kivel áll szemben.

Terjed a valóság felismerése, vagyis az, hogy minél nagyobb az uniós integráció, annál nagyobb a gazdasági baj. Az Economist Intelligence Unit előrejelzése szerint idén az euróövezet gazdasága átlagosan 0,4 százalékkal csökken, amihez foghatóan gyenge teljesítmény a világ egyetlen térségében sem tapasztalható. Miközben nemzedékek szoknak le a munkáról. Amire – ha rákérdeznének – Brüsszelben nyilván az lenne a válasz, hogy amennyiben populisták kormányoznák az övezet tagországait, a baj még nagyobb lenne.

A felismerés és megtapasztalás nyomán mind többen lázonganak Európában, ami az EU-ellenes, az uniót akár elhagyni és megszüntetni akaró pártok páratlan megerősödéséhez vezetett. Ezért a brüsszeli bürokraták rettegnek attól, hogy a demokratikus választások eredménye milyen „figurákat” söpör be az Európai Parlament széksoraiba.

Felháborító! Még hogy a polgárok szavazzanak úgy, ahogyan az Brüsszelnek nem tetszik? Miféle demokrácia ez?

Még az Európai Unió saját közvélemény-kutatásai is egyértelműen mutatják, a közösség népe mind inkább kiábrándul az EU-ból, sőt egyre többen viselkednek kifejezetten ellenségesen vele. Nagy-Britannia népe a jelenlegi tervek szerint 2017-ben kap esélyt arra, hogy szavazzon az unióban maradás vagy a kilépés mellett, ha az EU-ellenességben versengő pártok nyomására nem hozzák előbbre a dátumot.

Ami a tagországok polgárainak mind kevésbé tetszik, az a szuverenitásuk fokozódó megkurtítása, döntési jogaik számukra mind agresszívabb elvétele és az, hogy a brüsszeli bürokraták közmondásosan szólva vizet prédikálnak, miközben vedelik a bort. Például a költségvetési megszorítások ajánlgatásában mindenkinek, kivéve maguknak, legyen szó akár az intézményi költségvetésükről vagy a saját fizetésükről.

Az elégedetlenek és lázongók részesei kívánnak lenni a döntéseknek, beleértve a bevándorlás kérdését, amely a központi témája a francia Nemzeti Frontnak, azaz annak a radikális pártnak, amely a francia képviselők közül akár a legtöbbet is küldheti az Európai Parlamentbe (EP), valamint a muzulmánokat, továbbá a közép- és kelet-európaiakat Geert Wilders Hollandiából hazaküldeni akaró Szabadság Pártjának. De említhetjük a Nagy-Britanniát az EU-ból kivezetni akaró UKIP pártot is.

A nemrégiben szövetségre lépett francia és holland párt véleménye az Európai Unióról lesújtó, sőt annak szétesését akarják és siettetik. Wilders a felmérések szerint a többi pártnál szintén több képviselőt küld majd az EP-be.

Az Európai Unió egyik sebezhető pontja az, hogy mind jobban meztelenedik le a nyilvánosság előtt főleg azzal, hogy naponta többször is hangoztatott értékei messze nem olyan fontosak számára, mint az a negatív érték, amely szerint működik, csak éppen nem veri nagy dobra. Ez pedig a hazugság.

Az a Brüsszel, amely szintén naponta hirdet harcot az intolerancia, kirekesztés, idegengyűlölet és társai ellen, néma marad, amikor magyarokat anyanyelvük nyilvános használata miatt vernek meg Szlovákiában (Malina Hedvig esete csupán csepp a tengerben), és amikor a környező országokban életük minden percében egyéni és kollektív jogaikat szünet nélkül megsértik. De ha ugyanennek akár a gyanúja is felmerül a homoszexuálisokkal, leszbikusokkal, transzneműekkel szemben, az EU és a domináns média azonnal tettre kész az adófizetők pénzén viselt háborúra is.

Brüsszelnek nem a valóság, hanem az azt elfedő hazug retorika és az érte járó pénzek beszedése a lényeg. Vajon hányan gondolják Európa-szerte, de akár Brüsszelben is komolyan, hogy Andor László biztosnak a romaintegráció melletti és kirekesztés elleni folyamatos nyilatkozatai, illetve az ilyen projektekbe öntött pénzek akár a legcsekélyebb eredményt is hozzák mandátuma végén?

Mindez egy olyan folyamat hátterében zajlik, amely mind szélesebb körben tudatosodik nemcsak az EU, de a nyugati világ polgárságában is. Ez pedig az, hogy a demokrácia értékeinek hangoztatása mellett a nyugati „demokratikus” társadalmak lakóit mind szorosabb pórázra fogva alattvalóként uralkodjanak rajtuk.

Csak néhány példa: miközben Washington – és más nyugati hatalmak – az orosz elnökön kéri számon, amiért Oroszországban a hatóságok keményen lépnek fel az illegális tüntetőkkel szemben, az amerikai kongresszusban a múlt héten olyan törvényjavaslatot terjesztettek be, amely ötezer dollárra büntetné azokat, akik a frakkolás (palakőzetből földgáz kinyerése) ellen tüntetnek azért, mert szerintük ezzel tönkreteszik a környezetet.

A népakarat kifejeződésének elfojtása nagy gőzzel halad előre. November 27-én Berlinben a német pártok vezetői abban állapodtak meg a nép feje fölött, hogy a koalíciós szerződésbe nem kerül be az országos népszavazás vagy a közvetlen demokrácia bármely más formája. Ami a valódi demokrácia olyan fokú szembeköpése, hogy a német Democracy International civil szervezet még aznap éles hangú tiltakozást adott ki.

Ha már Németországnál tartunk: a „demokratikus totalitarianizmus” felé menetelésben a német pártok mellett a német sajtó is igen engedelmes és jó szolgának bizonyul, elsősorban elhallgatásaival. Lipcsében néhány napja a Compact nevű egyesület a család jövőjéről rendezett konferenciát. Baloldali pártok, zöldek és homoszexuális szervezetek szólítottak fel bojkottra és tüntettek a konferencia ellen, miközben a konferencia színhelyéül szolgáló terem tulajdonosát nyomás alá helyezték. A meghívott előadókat érkezésükkor gúnyolták. Minderről a sajtó egyetlen szót sem írt – ellentétben azzal, ha mindez fordítva történt volna. A Compact vezetőjét viszont jobboldali populistának kiáltották ki a „család” ügye miatt. De arról is hallgattak, hogy a konferencián a részvételi szándékát bejelentő Thilo Sarrazin – akinek a bevándorlás és az euró elleni könyvei bestsellerek lettek Németországban – házát vandálok bemázolták, tízezer eurós kárt okozva.

Az pedig nyilvánvaló, hogy az európai polgárok és politikusok lehallgatása olyan mértékben kavarta fel az érzelmeket az Európai Parlamentben is, hogy a képviselők többsége azt szeretné, ha a kémkedési ügy rendezéséig szünetelne az EU–Egyesült Államok szabad kereskedelmi tárgyalás. De nem fog, mert az újsütetű zsarnokságot bevezetők ezt nem akarják.

Európa népe viszont ébredezik. Brüsszel hosszú éveken át azt tett, amit akart. Ennek vége.

Robert Schuman, az Európai Unió egyik alapítója hatvan évvel ezelőtt azt mondta, a kontinens integrációjának célja az, hogy a háború Európában ne csak lehetetlen, de anyagilag kivitelezhetetlen legyen. Ez a cél a múlté. Németország, Franciaország, Nagy-Britannia ma akkor se háborúznának egymással, ha nem lenne Európai Unió.

A törésvonalak már nem ott húzódnak, ahol a világháborúk előtt vagy azok alatt. A világháborús múltra történő imamalomszerű hivatkozás az új nemzedékek fülében is özönvíz előtti kereplés, amely nem mond nekik semmit.

A mai törésvonalak a demokrácia nevében fellépő új zsarnokok és az ellenük egyre inkább lázadók között húzódnak.

Bármi legyen is a véleményünk a „populistákról”, kezükben adu ász, hogy kimondják azt, amit oly sokan éreznek. Elsősorban azt, hogy a nemzetek fölötti (szupranacionális) irányba galoppozó EU-nak nincs jövője, mert az valójában a nemzetekre tett intézményes béklyó és a nemzetek börtöne. Ilyen integrációnál a demokrácia is értelmét veszíti, hiszen a döntéseket egy nemzetek fölötti szuperkoncentrációban hozzák, a néptől nem zavartatva.

Amikor a franciák és a hollandok 2005-ben népszavazáson elutasították az uniós alkotmánytervezetet, azt átkeresztelték lisszaboni szerződésre, hogy így már a ratifikáláshoz ne kelljen kikérni a nép véleményét.

És pontosan most e két ország szavazóitól fél leginkább a nemzetek fölötti integrációt hajszoló Európai Unió.

A jövő azonban az új zsarnokoknak még ennél is félelmetesebb: az urnák forradalma jövő májusban megkezdődik. És ha valami szét fog esni, az nem a nemzetállamok és azok népei lesznek.