Mire jó az ünnep?

A forint bánta most az ünnepet: egyetlen nap alatt, mindenszentek napján hat egységet zuhant.

A forint bánta most az ünnepet: egyetlen nap alatt, mindenszentek napján hat egységet zuhant, 298-ig meg sem állt. Egyértelműen shortolták, vagyis a gyors gyengülésre játszottak, pont úgy, mint annak idején Soros Györgyék tették az egyetlen hazai bank, az OTP részvényeivel. Akkor fel is kellett függeszteni a kereskedést a budapesti tőzsdén, lám, most a szünnap miatt még erre sem volt szükség.

A spekulánsok ma már a nemzeti, vallási ünnepekhez igazítják tevékenységüket: egy kis ország valutájának megmozgatása ilyenkor sokkal könnyebb, mert kisebb tétekkel is sokat lehet ártani, ha ellene fogadnak. A trükk lényege az anglokelta világ és Közép-Európa ünnepei eltérésének kihasználása: míg Budapest ünnepelt, addig Londonban a spekulánsok szabadon garázdálkodhattak a devizapiacon, mert egyedül voltak. Halloweent egy nappal korábban már megülték. Másnap tehát könnyen kibillenthették a forintot, és az árfolyamesésre játszva vagyonokat kereshettek. Nem volt más teendő, mint mindenszentek előtt felépíteni azt az euró–forint pozíciót, ahonnan rástartolhattak az ünnepre.

De nemcsak a vallási, hanem a nemzeti ünnepek is célpontok. 2008. október 23-án is az 1956-os forradalom megemlékezését használták fel a forint támadására. Kétségtelen, a hangulat a nyerészkedőknek kedvezett. A pénzügyi válság első hulláma addigra elérte Magyarországot, a külfölddel szemben felhalmozott óriási adóssággal és azon belül is kirívóan magas devizaadósság-aránnyal a világ egyik legsérülékenyebb államaként kellett védeni a forintot. Hosszú hétvége volt akkor is, mert az ünnep csütörtökre esett. A forint elleni spekuláció órási nyomása miatt a jegybanknak az addigi 25 bázispontos változtatások helyett egyszerre 300 bázisponttal (!) kellett megemelnie az alapkamatot a zuhanás megállítására.

A lépés lehet, hogy a legkisebb rossznak számított, de hatalmas kárt okozott az egész gazdaságnak, hosszú évekre jelentősen megdrágítva az államadósság törlesztését. Hogy mekkora volt a baj, jelzi, hogy a 11,5 százalékra feltornázott szintről csak nagyon apró lépésekben, évek alatt lehetett a mai 3,4 százalékra leereszkedni. És a nemzeti ünnepre időzített spekuláció volt az utolsó csepp a pohárban, hogy a jegybank és a kormány a Nemzetközi Valutaalaptól kérjen azonnali hitelt – bármi áron.

Ma más a helyzet. Az IMF hitelét idő előtt törlesztette a kormány, éppen az önállóság visszaszerzése miatt, a külföldről befolyásolók többek között ezért is más úton-módon keresik a belpolitikai beleszólás lehetőségét.,

A pártfinanszírozási törvény legújabb módosítása miatt közvetlenül már nem támogathatnak hazai pártokat, ezért cégeken vagy alapítványokon keresztül pénzelhetik például az Együtt–PM-et vagy a Demokratikus Koalíció elnökét. (Ha közös listán indulnának, el sem érnék a parlamenti bejutáshoz szükséges tízszázalékos küszöböt, ezért nincs is közös lista.) Hogy Soros György támogatta az Együtt–PM mögött álló Haza és Haladás Alapítványt, ma már nem is kérdéses. De miért éppen Gyurcsány Ferenc Altus nevű cégét tartotta a legalkalmasabbnak, hogy balkáni romakérdésben tanácsokat osszon a Nyílt Társadalom Alapítványának? Ezt majd az idő eldönti.

Egy biztos: a külföldi nyomás a választásokig csak erősödni fog. Ennek iskolapéldája a globális neoliberális The Economistban nemrég megjelent „tudósítás” a magyar belpolitikai helyzetről, melynek internetes kiadásához még egy videofilmet is csatoltak. Nyugodtan kitehették volna a reklámra utaló x jelet, mert tájékoztatás helyett „Mr. Bájnáj” – így mondják a kisfilmben – dicsőítése foglalt el két teljes oldalt. A Bajnai márkanevet és a pártját népszerűsítő vegytiszta kampányszöveget ráadásul bicskanyitogatóan manipulatív szövegkörnyezetbe ágyazták.

A gyanútlan olvasóban a cikk olvasása után az a kép alakulhat ki, hogy a szélsőjobboldali, diktatórikus „Orbánföldön” csak egyetlen ember áll a demokrácia pátján, nem más, mint Bajnai Gordon, aki egyedül állíthatja meg az Európa szívébe maró totalitárius rendszert. Ebben a szimpatikus úrban bíznak a magyarok, mögötte sorakozott fel szinte az ellenzék színe-java. Ő kötött szövetséget a csak mellékesen említett MSZP-vel, és nem fordítva. Szinte biztosan győzne jövőre, de a magyarok félnek, és nem mernek a Fidesz ellen szavazni.

Technokratának ábrázolják, elhallgatva, hogy 2006–2009-ig egy Gyurcsány Ferenc nevű fazon kormányában az MSZP támogatásával fontosabbnál fontosabb pozíciókhoz jutott. Helyette azt hazudták, hogy rövid miniszterelnökségét leszámítva „tavaly októberben lépett a politika színpadára”. Az egész magyar belpolitikai helyzetet taglaló elemzés illusztrációjához egyetlen fotót találtak a szerkesztők, nem nehéz kitalálni, hogy éppen Bajnai Gordonra esett a választásuk. Képaláírás: „Bajnainak elege van Orbánföldből”.

Bár a cikk jóval az október 23-i megemlékezések után jelent meg, mégis gondosan kerülték a szobordöntés botrányát, a műegyetemi rakparti blamázst és a kormány mellett kiálló közel félmilliós békemenetet. Helyette azt a látszatot keltették, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag egyedül írta az új, „ellentmondásos” alkotmányát, majd egyenesen Kádár Jánossal állították párhuzamba, így még a svéd köztelevízió elfogult tudósítására is rátettek egy lapáttal. Mindössze egyetlen igaz mondatot lehet felfedezni az írásban: Bajnai és Mesterházy is miniszterelnök akar lenni.

A cikket kísérő videofilmben a The Economist kelet-közép-európai tudósítónője arról tájékoztatta a nézőket, hogy Bajnai és az Együtt–PM megnyerheti a jövő évi választást. Igaz, hogy kicsivel vezet a Fidesz, de a hátrány simán ledolgozható, mert a szavazók 40 százaléka még bizonytalan, innen fog meríteni Bajnai, és ha nem félnek a magyarok, akkor nyer. Egy szó sem esik arról, hogy az említett arányban természetesen azok is szerepelnek, akik soha nem mennek el szavazni, de arról is diszkréten hallgat a tudósítónő, hogy a kormányváltó hős pártocskája épp csak átlépi a parlamenti bejutási küszöböt.

Miután egyetlen pozitívumot sem sikerült találni a három és fél éves kormányzati munkából, következik egy újabb manipulatív csavar: Orbán Viktor nem ad elegendő időt az ellenzéki összefogásra, ezért nem hagyja, hogy a májusban esedékes európai parlamenti választással egy időben tartsák meg a parlamenti szavazást. Hazugság a javából! 2010-ben is április 11-én szavaztunk (s annak időpontját még a szocialisták írták ki!), és ennek az újságírónő igazán utánanézhetett volna. De az is lehet, hogy a téves beállítás nem az ő hibája, mert ha a cikk itthon íródott, és például Szigetvári Viktor láttamozta, majd lefordították, akkor a hölgy legfeljebb nyelvileg lektorálhatta. A kisfilmnek egyébként már önmagában is beszédes címet adtak: az október 23-án csúcsosodó belharcok és a bajai videóhamisítási botrány után egyszerűen csak ennyi: „A baloldal visszavág.”

Slusszpoén, hogy az írás végén még megsajnáltatják szegény Ron Werbert, „az izraeli PR-nagyágyút”, akinek sajnos most sokkal nehezebb dolga lesz, mint 2002-ben. Hogy miért? Erre is választ kapunk: nehéz győzni a vele szemben ellenséges média és a nagytőkések ellen. És még ezek kérték számon Magyarországon a független tájékoztatást