Egy bankárasszony panaszai

A bankadóval szerinte „erodálják a bankrendszer bizalmi tőkéjét.” Miféle bizalomról beszél itt a pénzügyes asszony?

Szegény Király Júlia csak nem képes beletörődni, hogy már nem ő dirigál a nemzeti bankban. Nem érti, hogy egyszer mindenkinek, így neki is lejár a mandátuma, melyhez egyébként még Gyurcsány Ferenc jóvoltából juthatott. Az állami kinevezések már csak ilyenek: nem örökre, hanem csak egy bizonyos időtartamra szólnak. Kár ezen keseregni, röviddel a mandátum vége előtt dérrel-dúrral távozni, és külföldi lapoknak panaszkodni. Eddig minden alelnök kulturáltan távozott, nem szórt átkokat volt munkahelyére. Nem így Király Júlia. Bizonyára előbb-utóbb megnyugszik, de amíg még tart a feldúlt állapota, meglepő sületlenségeket nyilatkozgat, amivel csatlakozott ahhoz a szórakoztató társasághoz, akik az utóbbi hetekben egészen elképesztő badarságokat vonultattak fel a „szegény lakosságot sújtó rezsicsökkentésről” és „az alacsony infláció káráról” (!). A sértett bankárnő is tartotta ezt a magas szakmai színvonalat, amikor a napokban „a kkv-szektorra zúdított olcsó hitel” buktatóiról elmélkedett hosszan, és arra a meglepő eredményre jutott, hogy – nem vicc! – a jegybank gazdasági élénkítőcsomagja valójában nagyon káros lehet. Azt magyarázgatta ennek a nehézfejű jónépnek, hogy a kedvezményes vállalkozói hitel mennyire hátrányos lehet a vállalkozóknak (akik egyébként eddig hiába kilincseltek hitelért).

Szegény bankárasszony már eddig is mondott számos badarságot, (csak a válság „oldalszele” éri el az országot, a 700 ezer magyar családot érintő devizahitelesek csak „egy szűk réteg”, a válságkezelésből jelesre vizsgáztak, stb.) elég nehezen vehető komolyan szakmai körökben. Mert ugyan miért is lenne olyan nagy baj, ha a magyar vállalkozó végre kitermelhető kamat fejében juthat hitelhez, fejleszthet, kiválthatja devizahitelét, vagy korábbi, drágább hitelét? Miért akkora csapás a vállalkozóknak, ha a Magyar Nemzeti Bank végre nemzeti bankként viselkedik és nulla százalékos forrást folyósít a bankoknak, hogy adják tovább a forrásszűkével küszködő hazai kis és középvállalatoknak? Épeszű ember nem is érti, miként lehet problémaként felvetni „a kkv-szektorra zúdított olcsó hitelt.” Mellesleg épp ez a szegény kkv-szektor, amely már régóta arra vár, hogy ne mutassanak neki ajtót a bankok, és ne csak a nagy multikkal álljanak szóba hitelügyben. Sőt, a kkv-szektor annak is örül, ha nem drágán, hanem olcsón jut hitelhez. Lehet, hogy mindez túl bonyolult a sértett Király Júliának, holott az általa az anyabankon keresztül képviselt K and H bank többi vezetője megértette: hasznos a növekedési hitelprogram, segít a gazdaságnak, egyébként pedig külföldön is sikerrel alkalmazzák.

A múlt héten azonban sajnos még Király Júlia elől is elvitte a show-t a hvg.hu, amely arról elmélkedik, hogy mennyire káros az alacsony infláció. A magas infláció ugyebár a szegények adója: most már az is baj, ha végre tartja az értékét a forint? Miért lenne gond az árstabilitás? Hát nem ez volt a jegybank eredeti célja? Az is káros, ha ezt elértük? És miért „sújtja” a lakosságot, ha nem szabadulnak el a bolti árak? A Gyurcsány-Bajnai korszakban az unióban nálunk volt a legmagasabb az infláció és az állami túlköltekezés, érdekes módon a „demokratikus ellenzék” házi közgazdászai akkor emiatt nem aggódtak. Pedig lett volna miért.

Király Júlia most azon is kesereg, hogy mennyire leterheltek szegény bankok, még az ág is húzza őket, mert a bankadóval szerinte „erodálják a bankrendszer bizalmi tőkéjét.” Miféle bizalomról beszél itt a pénzügyes asszony? Adjon már valaki a kezébe egy friss újságot, hogy lássa: épp a napokban kapott 1,7 milliárd dolláros gigabírságot nyolc óriásbank, mert összebeszéltek a kamatok kialakításakor, vagyis átverték az ügyfeleiket. Sőt, a bankárasszony fülébe az is eljuthatott, hogy a Gazdasági Versenyhivatal nemrég szabott ki kartellezés (vagyis a lakosság kollektív megkárosítása) miatt rekordbírságot tíz hazai bankra? Köztük arra is, amelyet elvileg ő is képvisel. (A miheztartás végett: a K and H-nak 983 milliót kell becsengetnie a közkasszába). A volt alelnöknő még azon is siránkozik egy sort, hogy a multikat különadókkal terhelik, pedig ők nem tudnak csak úgy ripsz-ropsz kivonulni az országból, így kénytelenek fizetni. Hallatlan!

A lakosság helyett a bankok és a multik érdekeit körömszakadtáig védő érvelése jellemző a balliberális közgazdászokra. Nekik fáj a rezsicsökkentés, mert károsítja a külföldi szolgáltatót. Fáj az olcsó hitelprogram, mert versenyt kényszerít a bankokra. Fáj a különadó, mert „ az állam a multiktól szív el járadékszerű jövedelmet a maga számára.” Számukra az is természetes, ha a nemzeti bank elnöke külföldi offshore cégekben fialtatja befektetéseit, és napi szinten jelent banki titkokat a Nemzetközi Valutaalapnak. Ez az ő nézőpontjuk, és ebből kizökkenthetetlenek.

De hol élnek ezek az emberek? Ez az ország nem csak a gazdag belvárosból, a cifra bankokból, a havi többmilliós fizetésű bankárokból és a multilobbikból áll. 2008-ben sajnos azért kerülhetett csődközelbe az ország, mert ilyen gondolkodású emberek irányították. És most ők akarnak visszatérni, mert szerintük „jelesre vizsgáztak” válságkezelésből... Nem vennék rá mérget, hogy ezt mások is így gondolják.