Mégis, aki ezt a problémát nyilvánosan szóvá teszi – nem saját, hanem honfitársai életkörülményeit féltve –, arra a liberális oldal süti rá jól bejáratott bélyegét: rasszista.
A „hazaárulók” és „rasszisták” totális háborújától mindnyájan szenvedünk. Aki pártfegyelemből vagy akár csak fél szívvel valamelyik oldalra állt, kényelmetlenül fog feszengeni. Akit egy elejtett rossz szava miatt az egyik csoport megbélyegez, az a vesszőfutás elől a másik táborba menekül, ahol tárt karokkal fogadják, bekötözik a sebeit, majd fegyvert adnak a kezébe, és immár saját, bosszúvágyó harcosukként küldik csatába az „ellenséggel” szemben. De szenved az is, aki mindebből csak a háborús hisztériát érzékeli, amely beterít mindent, köztereket és az internetet, tudományos diskurzust és magánbeszélgetést.
Eközben egyre fogy az idő. Határrendészeink ezrével fogdossák délen a migránsokat – mérnököt, munkást és drogdílert egyaránt. Ne legyenek illúzióink, ez a válság nem múlik el magától, muszáj megoldást találnunk rá. Mégpedig ésszerűt és emberségeset, amely sem ezeket a szerencsétleneket, sem a magyar szegényeket nem a másik létbiztonsága árán menti ki ebből a helyzetből. Olyan megoldást, amely – a róla kommunikáló szereplőkkel ellentétben – képes túllépni a puszta demagógián.
