Az eltűnt nimbusz nyomában

Európa sorsára hosszú távon fog kihatni Angela Merkel következetlensége.

Az ember nem is tudja, honnan kerültek a röszkei határátkelőhöz a különös útlevél-eldobálók, iratmegsemmisítők, akikről azt kellene gondolnunk, hogy mindössze csak „jobban szeretnének élni”. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő sajátosnak találta, hogy Röszke környékén egy sor szír útlevelet eldobáltak a menedékkérők, holott ezeknek az iratoknak a révén sokkal könnyebben boldogulhatnának tulajdonosaik, hiszen ideológiai szívmegnagyobbodásából kifolyólag Merkel a szíreket számolatlanul és ellenőrizetlenül beengedi. Spöttle következtetése kézenfekvő: szerinte szír útlevelet csak az dob el, aki fél az azonosítástól. Aki körözött személy, netán az al-Kaida szíriai ágának tartott an-Núszra Frontnál harcolt, vagy az Iszlám Állam harcosa volt. Mindennek fényében különösképpen értékelnünk kell azt a finom distinkciót, amelylyel Hans-Peter Friedrich (CSU) mindössze csak a „naiv” szót használta Merkel kancellárra.

Kérdés, hogy megengedheti-e magának a politikai naivitást az unió legerősebb országának kancellárja. Mire vágyott Merkel? Az olcsó munkaerő megszerzésében érdekelt német multik fejsimogatására? Arra, hogy a politikai korrektség túllihegőinek versenyében ő legyen az első helyezett? Esetleg a tolerancia koszorúzatlan bajnokaként ő egymagában akarta letépni Németország testéről a náci múltat?

Meddig tart még a német vezeklés? Európa megsemmisüléséig?

Angela Merkel szembement az ellenőrzésre vonatkozó uniós megállapodással. Szembement saját országának a menekültáradatból és a muszlim térfoglalásból többet már nem kérő lakosságával. Szembement saját birodalmi szövetségeseivel, amikor a CSU politikusainak véleményét negligálta. Hans-Peter Friedrich az említett interjúban Merkelt nemcsak naivnak mondta, hanem példátlan politikai hibának tartotta azt a nyilatkozatát, amelynek nyomán Magyarország kénytelen volt ellenőrzés és regisztráció nélkül átengedni a migránsokat. Markus Söder a Münchner Merkurnak adott interjújában a migránsáradat hosszú távú hatásairól beszélt, arról tehát, amiről Merkel egyfolytában hallgat: hogy megváltozhat a társadalom kulturális statikája, és ha a bevándorlók száma meghaladja egy országban a születések számát, „mélyebbre ható változások indulnak el, mint e pillanatban sejtjük”. Lám csak, a politika és a pillanat. Még a végén kiderül, hogy vesztésre áll minden politika, amely csak a pillanatot uralja.

Szeptember 11-én Merkel a bajor politikusok kritikája ellen még azzal védekezett, hogy döntését „rendkívül kiélezett humanitárius helyzetben” hozta meg. Később az elsősorban hazájában ránehezedő nyomás és népszerűségének rohamos csökkenése miatt korrekciós kijelentésekre kényszerült. Hatalma megmaradt, de nimbusza elhalványult. Védelmére az erők már beindultak: Orkan Kösemen német politológus máris sietett leszögezni, hogy csak azok kritizálják Merkelt, akik olyan tartományokat képviselnek, „ahol a populista, jobboldali hangnem a meghatározó”, ami persze nyílt célzás a bajor konzervatívokra.

De Merkel szájából a legkínosabb, a legvédhetetlenebb mondat szeptember 22-én hangzott el a CDU frakcióülésén. „Nekem mindegy, hogy felelős vagyok-e a menekültáradatért, most már itt vannak.” Ezt mondhatja egy Angela Merkel nevű háziasszony, aki szeret boltba járni és vásárolni. De az Angela Merkel nevű kancellár ilyet nem mondhat.

Lehet szelfizni a menekültekkel. Bizonyos körökben gyors népszerűséget szerez.

Angela Merkelnek azonban nagyon rövid időn belül az európai történelemmel és kultúrával kell szelfiznie.

Kíváncsi vagyok a felvételre.