Valóban megszüntetik az európai munkaerőhiányt?

A migránsok nemhogy diplomát, de még személyazonosító iratot sem hoznak magukkal.

A The Economist című vezető gazdasági hetilap szeptember 19-i számában – sajnos, nem először – bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a kiadvány számára manapság fontosabb a pártos, tényeket figyelmen kívül hagyó, az olvasókat ideológiai alapon befolyásolni kívánó híralkotás, mint a tárgyszerű, tényekkel dolgozó, dokumentált elemzések közlése.

A szóban forgó írás „More vacancies than visitors” (Több az álláslehetőség, mint ahányan érkeznek) címmel jelent meg, tárgya a migrációnak a kelet-európai országok számára a szerző által áldásosnak aposztrofált volta, amit ezen országok xenofób vezetői nem vesznek észre, ily módon taszítva elöregedő társadalmaikat a kilátástalan jövőbe. A cikk statisztikákat, valamint a Manpower Group nevű elemzőcég meglátásait felhasználva bemutatja, hogy különösen a kelet-európai országokban krónikus hiány mutatkozik jó néhány szakmában, például az egészségügyben. Majd – milyen közel is a megoldás! – közli, hogy tudósítójuk mindössze néhány perc alatt, a Keleti pályaudvar környékén sétálva, találkozott egy Szíriából érkezett jogásszal, egy gépész- és egy mezőgazdasági mérnökkel, továbbá egy fizikatanárral. (A felsorolt értelmiségiek mindegyike jól beszélt angolul.) Ezután előadja, hogy a buta kelet-európai országok munkaerőgondjaikat a szomszédos, tőlük keletre fekvő, jórészt nem uniós országokból oldanák meg, de rossz úton járnak, miután a célba vett jelöltek inkább a magasabb fizetéseket kínáló nyugati országokban képzelik el a jövőjüket.

A cikk demagógiája elég átlátszó, arról nem beszélve, hogy a szerző láthatóan nem rendelkezik alapvető ismeretekkel saját hazája egészségügyi szektorával kapcsolatban (sem). A múlt század hetvenes–nyolcvanas éveiben az angol egészségügyből ugyanis, szintén a magasabb fizetés reményében, szakmányban távoztak – döntően az Egyesült Államokba – nővérek tízezrei. Az angol egészségügy ugyanis hasonló problémákkal küszködött, mint manapság a magyar: alulfizetett és túldolgoztatott, meg nem becsült nővérek, betegápolók, műtősök keresték a jobb életkörülményeket egy másik piacon, ott, ahol ugyanazt a nyelvet beszélték, mint ők. A megüresedett munkahelyek jó részét pedig mára például magyar, lengyel, vagy a Brit Nemzetközösség országaiból érkezett szakemberek töltik be. Őket azonban nem kamionok rakteréből húzták elő, vagy süllyedő csempészbárkákból mentették ki, hanem nemzetközi egyezmények alapján, érvényes munkavállalási engedéllyel alkalmazzák.

A cikk szerzője emellett figyelmen kívül hagyja azt a szemét kiütő, és minden híradásban vezető helyen szereplő tényt, hogy a migránsok saját szándékaik szerint célországnak szinte kivétel nélkül Németországot, a maradék pedig valamely skandináv országot jelöli meg. (A Brit-szigeteket megcélzók inkább Líbia felől érkeznek.) A pályaudvar előtti aluljáróban tevékenykedő munkaerő-toborzókat tehát – amennyiben lennének ilyenek – nyilván lesajnáló legyintéssel utasítanák vissza. Különösen igaz lenne ez, ha az elképzelt fejvadász megemlítené a magyar egészségügyben elérhető munkabéreket.

Végül, de nem utolsósorban érdekelne, hogy a szíriai ügyvéd, mérnök vagy tanárember milyen dokumentumokkal igazolta a tudósítónak a végzettségét, eddigi munkahelyi referenciáit. Nyilván az újságíró jellegzetesen brit naivitásából fakad, hogy mindent első szóra elhisz. Merthogy a migránsok nemhogy diplomát, de még útlevelet vagy személyazonosító iratot sem hoznak magukkal, mint azt a híradásokból tudjuk.
Ismert, hogy különböző fejlettségű országokban adott szakmákban különböző munkabért fizetnek. Ezt nálunk mindenki tudja a The Economist cikke nélkül is. Nem véletlen, hogy vagy félmillió magyar keresi és találta meg megélhetését külföldön. Őket pótolni kellene, de ilyen-olyan okok miatt, amelyek elemzése és megoldási javaslat kínálása nem ennek az írásnak a feladata, az adott szakmákban ma nem tudnak nemzetközileg versenyképes béreket fizetni. Amíg ez fennáll, és a munkaerő szabad áramlása biztosított jog, addig ez a helyzet fennmarad. Migránsokkal vagy nélkülük.

Végül lenne egy köztes megoldási javaslatom, ami az Európai Unió mediterrán tagjait sújtó, a fiatalabb korosztályok körében 50 százalékot elérő munkanélküliséget is mérsékelné. Amikor a Mercedes vezére arról beszél, hogy Németországban a társadalom öregedőben van, és a munkaerőhiány egyre égetőbb, javaslom, tegyen közzé vezető olasz, spanyol, görög és portugál médiumokban toborozási felhívásokat. Ezek az országok az unió, sőt az euróövezet tagjai. Semmi nem korlátozza polgáraikat abban, hogy Németországban munkát vállaljanak. A siker garantált.

Természetesen a mostani német bérszínvonal megajánlása esetén.

A szerző közgazdász