Iszlamofóbia Amerikában

Az idegenellenes retorika egyáltalán nem új keletű az Egyesült Államokban.

Fontos volt még a korfa is: minél öregebb volt a válaszadó, annál kevésbé kedvelte a muszlimokat. Ez azért emelendő ki, mert a fiatalabb generációk tagjai közül nyilatkozták azt a legtöbben, hogy ismernek muszlimot, így a FiveThirtyEight szerint elmondható, hogy aki ismer iszlám hitű embert, nagyobb eséllyel kedveli majd a muszlimokat. Persze van, aki azt állítja, a tévében mindennap lát ilyen vallású személyt: Barack Obamát, akiről a kétezres évek végén még az emberek ötöde hitte azt, hogy muszlim. San Bernardino után az elnök egyébként kiemelte: a muszlimok az amerikaiak szomszédai, sporthősei és veteránjai, akik ugyanúgy álmodoznak és reménykednek egy jobb világban, mint mindenki más.

Muszlimok egyébként meglehetősen régóta élnek az Egyesült Államok területén. Az emlékezet úgy őrizte meg, hogy Estevanico de Dorantesnek hívták az első iszlám hitűt, aki amerikai földre lépett. Ő 1528-ban, rabszolgaként érkezett egy spanyol expedícióval, amelynek célja a mai Florida gyarmatosítása volt – írja összefoglalójában a Timeline. A következő két-három évszázadban is gyakorta érkeztek rabszolgaként, spanyol dokumentumokban sorra bukkannak fel Hasszán, Ali, Oszmán, Omár és hasonló keresztnevek.

Aztán a XIX. században már bevándorlóként érkeztek muszlimok a Közel-Keletről: a Timeline szerint 1800 és 1920 között – tehát százhúsz esztendő alatt – százezer ember érkezett Szíriából, Jordániából, Libanonból és Palesztinából, majd le is telepedtek. Sokan közülük Henry Fordnál kaptak munkát, Detroitban épült az első amerikai mecset is 1921-ben. Aztán 1924-ben szigorítottak a bevándorlási törvényen, így a következő negyven évben nyolcvanezer muszlim érkezett. 1965-ben „nyíltak meg\" a határok a közel-keletiek és ázsiaiak előtt is, 1995-re pedig már több mint egymillió muszlim élt az Egyesült Államokban.

Ma a lakosság egy százaléka (durván hárommillió ember) iszlám hitű, ám létszámukhoz képest már évtizedek óta igen aktívak: gondoljunk csak a fekete jogi harcos Malcolm X-re, vagy arra, hogy Keith Ellison és André Carson személyében két afroamerikai muszlim kongresszusi képviselője is van az Egyesült Államoknak.

Annak ellenére, hogy az előbbi két képviselő a Demokrata Párt színeiben szerzett mandátumot, a muszlimok többsége korábban republikánus szavazó volt. A 2000-es elnökválasztási kampányban George Bush több amerikai muszlim csoporttal is találkozott, biztosította őket arról, hogy figyelembe veszi majd érdekeiket az elnöksége idején. Végül az amerikai iszlám hitű szavazók többsége Bushra szavazott, és most e párt képviselői löknek jó nagyot a muszlimokon. Azokról van szó, akik szeptember 11. óta védekező álláspontra helyezkedtek az Egyesült Államokban, és akiket mostanában annyi atrocitás ér, mint 2001 végén.

A muszlimok fokozatosan elfordultak az őket egyre inkább gyűlölő republikánusoktól a demokraták felé, 2004-ben John Kerryt támogatta a többségük, 2008-ban Barack Obamára már a 85 százalékuk voksolt, míg 2014-ben az iszlám hitűek 62 százaléka volt demokrata érzelmű, és mindössze 17 százalék republikánus.

Az idegenellenes retorika egyáltalán nem új keletű az Egyesült Államokban, annak ellenére sem, hogy innen a távolból – és a hollywoodi „propagandafilmekből\" – úgy tűnik, hogy az USA a lehetőségek és az egyenlőség hazája. Elég csak a Ku-Klux-Klan nevét említeni... A republikánusok körében egyre inkább teret nyerő iszlamofóbia persze politikai trükk, amellyel egyre magasabbra lehet emelkedni a közvélemény-kutatási rangsorokban. Cikkünk írásakor a RealClearPolitics összesítése alapján leszögezhetjük: Donald Trump még sosem volt ilyen népszerű, a republikánusok egyharmada voksolna rá a felmérések szerint.

Mint Trump esetében oly gyakran, ezúttal is felmerül, hogy retorikája – amellyel gyakran a politikai korrektséggel száll szembe – esetleg kontraproduktív lehet. Gondoljunk bele: Trump és társai olyan országban beszélnek muszlim veszélyről, ahol lakosságarányosan jóval csekélyebb problémát jelentenek az iszlám hitűek, mint például Franciaországban, ahol minden tizedik állampolgár muszlim. Ráadásul – amint arra a Timeline is rámutatott – szociológiai kutatások bizonyítják, hogy az európai muszlim közösségek szociokulturális, iskolázottsági és gazdasági szempontból is meglehetősen eltérnek az amerikaiaktól. Utóbbiak jóval kevésbé potenciális célpontok a radikálisok toborzói számára, így kérdéses, hogy helytálló-e a republikánus aggodalom, vagy csak hangulatkeltésről beszélhetünk.

Persze Mohamed követői nem szeretik az Egyesült Államokat, de erről főként az amerikai demokráciaterjesztő külpolitika tehet, és ha ezen változtatnának, talán a muszlimok sem utálnák Amerikát világszerte. Addig viszont az iszlamofób kijelentésekkel veszélybe sodorhatják amerikai honfitársaikat és egyéb szövetséges nemzetek fiait – akár magyarokat – is. Ráadásul a Trump és mások által javasolt muszlimellenes intézkedések többségét tiltja az amerikai és nemzetközi jog is, így az Egyesült Államok renoméja is csökkenhetne e javaslatok bevezetése által. Az amúgy is megtizedelt szavazóbázisú republikánusoknak inkább a muszlimok magukhoz édesgetésével kellene foglalatoskodniuk, mintsem egy újabb szavazócsoport totális elidegenítésével.