Elnöki ügyek Közép-Európában

Nincs kimutatható kölcsönhatás az elnöki hatalom mértéke és a választás módja között.

Azóta is sok kritika éri amiatt az államfőt, hogy meglehetősen tágan értelmezi elnöki szerepét és jogköreit, s aktívan beavatkozik a belpolitikai viszonyokba. Még mindig 2013-ban jártunk, amikor Zeman saját lánya, Katarina Zemanova miatt szégyenkezhetett: az akkor 19 éves nőt egy orgián fotózták le, ami az őszi előre hozott választások miatt tűnt veszélyesnek a cseh baloldal számára. Egy évvel később következett a cseh elnök gyurcsányi pillanata – azzal a különbséggel, hogy Zeman 2014 novemberében élő rádióadásban mondta ki, hogy „a kormány elk ta”. Az elnöki szóvivő ekkor is megpróbálta kimenteni Zemant: szerinte az államfő az ellenzék szóhasználatát akarta bemutatni a káromkodásokkal tarkított interjúban.

Zeman tevékenysége nyomán felvetődik a kérdés, milyen veszélyei lehetnek a közvetlen államfőválasztásnak. Csehországban a 2012-es alkotmánymódosítással végrehajtott reformot megelőzően a parlament két kamarája döntött együttes ülésen, de külön-külön az elnök személyéről – írja A közvetlen államfőválasztás kérdése a Cseh Köztársaságban című tanulmányában Zdenek Koudelka. A Masaryk Egyetemen oktató politológus bemutatta: ebben a rendszerben nem feltétlenül jutott be az a jelölt a második fordulóba, aki az összes szavazat alapján második lett volna. Maga Zeman is így járt 2003-ban, amikor a baloldali szenátorok és alsóházi képviselők másként taktikáztak, és végül a kevésbé karakteres Jaroslava Moserova küzdött meg Václav Klausszal, elveszítve a második fordulós voksolást. Hasonló támogatottságú jelöltek esetén ráadásul nem lehetett idejében megválasztani az elnököt, így időről időre felvetődött az országban a közvetlen államfőválasztás gondolata: már 2001-ben javasolták egyes képviselők, míg a tudományos szféra 1990 óta vitatkozott e közjogi témáról.

Hasonló viták Magyarországon is zajlottak és zajlanak a rendszerváltás óta. Kezdőpontként 1989 júniusát jelölhetjük meg, amikor felszínre kerültek az elnökválasztás módjával kapcsolatos nézetkülönbségek (is) a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások szereplői között. Szeptemberben aztán a tárgyalásokat lezáró megállapodás aláírásakor a korábbi állampárt, valamint az Ellenzéki Kerekasztal részéről az MDF és a KDNP is a közvetlen elnökválasztás mellett tette le a garast. A Fidesz, az SZDSZ, az FKGP és a szociáldemokraták ellenben nem pártolták, hogy a nép válasszon elnököt, és bár 1990-ben az MSZP megpróbálta egy népszavazási kezdeményezéssel elérni a közvetlen államfőválasztást, a szavazópolgárok érdeklődése hiányában a reform elmaradt. A kilencvenes évek végén ugyanők dobták be az ötletet a közbeszédbe, mire Kis János azzal vádolta meg a szocialistákat, hogy felrúgnák a Nemzeti Kerekasztalnál megkötött alkotmányos egyezséget – idézte fel a történteket Halmai Gábor alkotmányjogász 1999-ben a Magyar Narancsban megjelent cikkében. Akkor a Zemanhoz hasonlóan botrányhős Torgyán József megválasztásának megakadályozásával indokolta ötletét az utódpárt, ahogy egykoron Pozsgay Imre megválasztását is el akarta kerülni az SZDSZ. Magyarországon tehát többnyire nem a népfelség elve felől közelítették meg a kérdést, hanem aktuálpolitikai megfontolások mentén vetődött fel a közvetlen elnökválasztás gondolata.

Pedig az előbbinek is régi hagyományai vannak, és meglehetősen elterjedt. Míg mi az osztrák rabigától próbáltuk megszabadítani hazánkat Kossuth, Görgey és a többiek vezetésével, a második francia köztársaságban bevezették a közvetlen elnökválasztás intézményét – kiegészítve azzal, hogy ha az első fordulóban nincs abszolút többséget szerző jelölt, a Nemzetgyűlés dönt az államfő személyéről. Az elmúlt bő másfél évszázadban a legelterjedtebb változata lett ez a legfőbb közjogi méltóság kiválasztásának. Koudelka szerint a világ köztársaságainak mintegy háromnegyede közvetlenül választja meg elnökét, Európában pedig több monarchia van, mint olyan köztársaság, ahol a parlament jelöli ki az államfőt. Közvetlenül választani is sokféleképpen lehet: relatív vagy abszolút többséggel, bizonyos minimumokat meghatározva (például a győztesnek a szavazatok legalább 40 százalékát kell begyűjtenie), vagy éppen olyan rendszerrel, amely a döntés elodázása esetén – azaz ha nincs győztes záros határidőn belül – a parlament kezébe adja a választás jogát. Ott van még az Egyesült Államok is, ahol közvetlennek tűnik ugyan az elnökválasztás, de a bonyolult elektori rendszer sajátosságai miatt egyrészt közvetetten hatnak az elnök személyére a szavazópolgárok, másrészt nem feltétlenül az költözik a Fehér Házba, akire többen voksolnak – legutóbb 2000-ben tudott így nyerni George W. Bush Al Gore ellen.

Jó, jó, de melyik a jobb? – vetődik fel rendre a kérdés, amelyre nem lehet egyértelműen válaszolni. A népfelség elvét mindenek felett állónak tekintők szerint a közvetlen, a szavazópolgárokat némiképp lenéző elitisták viszont a közvetett elnökválasztás pártján állnak. Persze abban az esetben, ha egy elnök jogkörei csak protokolláris feladatok ellátását teszik lehetővé, gyakorlatilag mindegy, hogyan kerül a kiskakas a szemétdombjának tetejére. Igaz, nincs kimutatható kölcsönhatás a hatalom mértéke és a választás módja között: ugyanúgy lehet kevés és sok jogköre egy nép által választott államfőnek, mint egy képviselők által választott elnöknek.

Az elitista alapfeltevés szerint a választópolgárokat könnyű megvezetni, így szinte bármilyen jelöltet képesek megszavazni. Nincs azonban bizonyíték arra, hogy a nép által választott elnökök tevékenysége minőségében elmaradna a parlament által választottakétól. Nézzünk körül csak itt, Közép-Európában: egyaránt láthatunk tiszteletre nem igazán méltó, parlament által választott államfőt (Schmitt Pált), tiszteletre egyáltalán nem méltó, közvetlenül választott elnököt (Milos Zemant) és a nép által legfőbb közjogi méltósággá választott, tiszteletre nagyon is méltó politikust (Klaus Johannist). Így azt, hogy a közvetlen elnökválasztás kevésbé hatékony, mint a közvetett, nem lehet kijelenteni. Sajnos.