A kommunisták arra szánták az 1946-os évet, hogy előkészítsék a hatalom totális megragadását. Nem pusztán hatalomátvételről volt szó, nemcsak a közigazgatás, az intézmények és a szervezetek elfoglalásáról, hanem az agyak és a lelkek megszállásáról. S mindezt úgy kellett végrehajtaniuk, hogy a tömegekkel elhitessék: mindent a demokrácia érdekében tesznek.
E törekvéseikben csak a katolikus egyház részéről számítottak komoly ellenállásra. A pártokat, társadalmi szervezeteket hamar leszerelték, de a protestáns egyházak felső vezetésébe is beépítették saját ügynökeiket. A katolikus egyház anyagi és intézményi háttere, a hitéleten túli befolyása és nem utolsósorban elszánt és erőskezű vezetője azonban gondot okozott a kommunistáknak, főleg azért, mert a hitéletet, a vallást nyíltan nem támadhatták. Ezért az egyház templomon kívüli tevékenységében kerestek olyan momentumot, amit ha légből kapott ürüggyel is, de össztűz alá vehettek. A múltkoriban írtunk a szovjet katonák elleni merényletekről – azokat néhány ifjúsági lelki vezető ellen fordították, az ő megrágalmazásuk és elítélésük azonban az egész egyház lejáratásához kevés volt. De talán épp a fiatalok által elkövetett merényletek adták az ötletet az egyházi középiskolákban általánossá vált diák-összeesküvések leleplezéséhez.
Ennek menete minden esetben ugyanaz volt. Az adott középiskolát megszállták a rendőrök. A diákokat megmotozták, majd néhányukat elvitték. Szerencsétlenekből kiverték, hogy az iskola épületben hol vannak olyan zugok, amelyeket rejtekhelyként lehet használni. Éjszaka a rendőrök visszamentek az iskolába, és a mondott helyeken fegyvereket, röplapokat, fasiszta irományokat helyeztek el. Másnap délelőtt aztán megtalálták a demokráciaellenes összeesküvés bizonyítékait. 1946 tavaszán a sajtó visszhangzott ezektől az ügyektől: volt olyan nap, amikor két iskolában lepleztek le ilyen összeesküvést. Akkoriban 105 középiskola volt katolikus irányítás alatt, ezek felében bukkantak a bűn fészkére. Az sem nagyon zavarta a Rajk László vezette belügyminisztériumot, hogy Keresztury Dezső kultuszminiszter minden esetben átfogó vizsgálatot rendelt el, s az első öt helyszínen fény derült a rendőrség manipulációjára.
Nyilván a többi helyen is bebizonyosodott volna, hogy a vádak alaptalanok, de egy malőr véget vetett az akciósorozatnak. A rádió bemondta, hogy a rendőrség a bajai ciszterci gimnáziumban is nagyszabású fasiszta szervezkedést göngyölített fel – csak az volt a baj, hogy a szervek még el sem kezdték a házkutatást, amikor már hírül adták, mi mindent találtak. A további leleplezésekkel ezért felhagytak, de sokakban sikerült elültetni a gyanút, hogy az egyházi iskolákban reakciós, demokráciaellenes nevelés folyik.
Majd, mintha csak Rákosiék rendelték volna meg, történt valami, ami ürügyet szolgáltatott az egyház valós meggyengítéséhez. Június 17-én a Szabad Nép első tudósítása szerint az Oktogonnál agyonlőttek egy szovjet tisztet és egy munkáslányt, a második tudósítás szerint három tisztet – a női áldozatok száma nem változott. A szemközti ház padlásán megtalálták a fiatal merénylő holttestét, aki öngyilkosságot követett el. Később megállapították a személyazonosságát: Péntek Istvánnak hívták, és a nyilas időkben önkéntes Hunyadi-páncélgránátos volt. Az ügyet soha nem vizsgálták ki hivatalosan, így azóta sem derült ki, hogy egy vagy három szovjet tiszt halt-e meg. Csak annyi biztos, hogy a tisztek totál részegen egymásra lövöldöztek. Állítólag egy hölgy miatt vesztek össze, de azt már nem tudni, hogy az általuk agyonlőtt Kruták Julianna lett volna a veszekedésük tárgya, vagy véletlenül találta el egy eltévedt golyó.
Az állítólagos merénylőről több forrás is egybehangzóan állítja, hogy korábban az Andrássy út 60.-ban agyonverték, és a holttestét vitték fel a padlásra. Az öltözete alapján cserkésznek vagy a KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) tagjának vélték, de az utóbbi szervezetnek nem volt egyenruhája. Később elterjedt, hogy KALOT-igazolványt találtak nála, de ennek a korabeli tudósításokban nincs nyoma. Mindenesetre Rajk László belügyminiszter július 4-én erre a merényletre hivatkozva rendeletileg feloszlatta a KALOT-ot, majd heteken belül még 1500 katolikus hitbuzgalmi szervezetet és egyesületet. A KALOT félmillió taggal rendelkezett, és húsz népfőiskolát tartott fenn. Az összes feloszlatott egyesületnek körülbelül kétmillió aktív tagja volt.
Az egyesületek feloszlatásával sikerült megfojtani a roppant színes és sokoldalú katolikus közéletet. Bár a hitélet ekkor még nem szorult vissza kizárólag a templomokba, a másik színtéren, az iskolákban már csak két évig maradhatott meg. A KALOT később más néven egy rövid időre újjászerveződhetett. De a Szívgárda, a Cserkészszövetség, a Creda és a többiek újjászervezésére csak 44 év után tehettek hol sikeres, hol sikertelen kísérletet.
