Meglepődtek a társadalom- és kisebbségkutatók az elmúlt években készült, a romániai magyarok prioritásait firtató közvélemény-kutatások eredményein. Kiderült ugyanis, hogy a korábbi évtizedekhez képest mára megváltoztak a kisebbségben élő közösség igényei és elvárásai, az identitásmegőrzéshez kötődő klasszikus problémákat a fontossági sorrendben háttérbe szorították a gazdasági-szociális kérdések. A felmérések azt mutatják, hogy a magyar családokat leginkább a munkahelyteremtés, az egészségügyi szolgáltatások minőségének javítása, a jövedelmek emelése és a közúti infrastruktúra korszerűsítése foglalkoztatja, és csak ezután következik az anyanyelvi oktatás, valamint az anyanyelvhasználat kereteinek bővítése, a magyar kisebbség autonómiája. Vagyis lényegesebb szempont lett az erdélyieknek, hogy van-e állandó munkahelyük, versenyképes fizetésük és nyugati színvonalú úthálózatuk, mint hogy bírósági tárgyaláson felszólalhatnak-e anyanyelvükön, kifüggesztette-e a helyi önkormányzat településükön a kétnyelvű helységnévtáblát, vagy sikerül-e kiharcolnia a kisebbségi érdekképviseletnek, hogy az ország alkotmánya ne egységes nemzetállamként határozza meg Romániát.
Nem véletlen, hogy a romániai magyar politikai alakulatok is igazodnak ehhez a megváltozott társadalmi elváráshoz. A június 5-én rendezendő helyhatósági választások kampányában például olyan ígéretek kaptak kiemelt szerepet, mint minőségi oktatás a gyermekeknek, munkahelyteremtés a fiataloknak, rezsicsökkentés a családoknak. S ez nem jelenti, hogy ne lennének aktuálisak a kisebbségi léttel kapcsolatos etnikai kérdések, de a prioritáslista megváltozott. Ezt a körülményt nemcsak a romániai magyar politikai elitnek, hanem az anyaországi nemzetpolitikának is figyelembe kell vennie. Tagadhatatlan, hogy a kedvezménytörvény, a könnyített honosítás, a külhoni magyarok iránti felelősségvállalást rögzítő alkotmánymódosítás, továbbá az anyanyelvi oktatás és kultúra számára nyújtott támogatások révén a polgári kormányzás több ciklusa jelentősen kitágította a nemzetpolitika kereteit, hozzájárult a határon túli magyarok identitásának megőrzéséhez. Úgy tűnik, ez a külhoni magyarok szülőföldön maradásának szükséges, de nem elégséges feltétele. Más kutatások arra világítanak rá, hogy miközben az elmúlt években nagyon megugrott az erdélyi magyar fiatalok munkavállalási potenciálja, jelentős mértékben változtak az elvándorlás célországai. Ma már nem Magyarország a legvonzóbb a tanulmányi célok tekintetében, hanem a nyugat-európai országok, mindemellett hasonló a tendencia a munkavállalás terén is, ahol az első számú célország Németország, Ausztria és az Egyesült Királyság. A sós tavairól és sószikláiról nevezetes Szováta polgármestere arra panaszkodott nemrég, hogy nagy az elvándorlás az üdülővárosból, egyre nehezebben tudják helyben tartani a fiatalokat, és legalább kétszáz olyan helybeliről tudnak, aki Londonban keresi a kenyerét.
Mindez többek között annak tudható be, hogy az anyaország hosszú ideig nem tekintett egységes gazdasági térként a Kárpát-medencére. Holott (anélkül, hogy bárki esetleg revíziós szándékot olvasna ki belőle) igazán nagy szükség lenne az elcsatolt nemzetrészek gazdasági „visszafoglalására”, arra, hogy a magyarországi gazdasági szereplőkben tudatosuljon, mekkora lehetőségekkel – és persze nyereséggel – kecsegtet olyan régiókban befektetni, ahol elenyészők a nyelvi korlátok. Örvendetes, hogy a nemzetgazdasági miniszter és székelyföldi önkormányzati vezetők napokban folytatott tárgyalásán a magyar–erdélyi gazdasági kapcsolatok bővítése került terítékre, és elhangzott, hogy a magyar kormány célja a térség gazdasági megerősítésén keresztül a helyi magyarság szülőföldön való megmaradásának elősegítése. Tévedés ne essék, nem pusztán arról van szó, hogy a határon túli magyarok például az oktatási-nevelési támogatáson túlmenően immár a mindennapi megélhetéshez is Budapesttől várnának anyagi hozzájárulást. De ha a cél az, hogy a nemzetpolitikának a külhoni magyarok identitásmegőrzését, szülőföldön maradását, gazdasági megerősödését kell szolgálnia, akkor nem elégedhetünk meg a száraz adatsorokkal, azzal, hogy folyamatosan erősödnek a magyar–román üzleti kapcsolatok, hogy Magyarország harmadik legnagyobb felvevőpiaca a keleti szomszédja. Minél több magyar beruházásra van szükség a dinamikus fejlődése mellett hatalmas kiaknázatlan potenciállal rendelkező Erdélyben, ahol az jelentene igazi támaszt az 1,2 milliós magyarság számára, ha nem csak a híres téliszalámi vagy a kiváló minőségű liszt hódítaná meg a piacot, hanem maga a gyártó telepedne meg – mindeközben a magyar munkaadó feltételként szabná meg az alkalmazásnál a nyelvismeretet. A magyar–magyar gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése egyaránt szolgálja az anyaország és a külhoni magyarok érdekeit.
