Egy Magyarországról szóló szatíra vagy abszurd dráma kezdődhetne azzal, hogy a törvényhozás egyhangúlag megszavazza az országgyűlési képviselők jogainak korlátozását. Persze kényes ízlésű ítészek azt mondanák, ez oly képtelenség, amely inkább az utópiák világába való, hiszen a magyar képviselők legfeljebb a hasznos tevékenység terén szokták korlátozni magukat, de azt megteszik külön kodifikáció nélkül is. Kétségkívül igaz, hogy honatyáink és honanyáink figyelmetlenül, hányaveti módon bármilyen marhaságot képesek megszavazni, ám az mégis kizárt, hogy saját jövedelmeiket és kiváltságaikat megkurtítsák, rokonaik, haverjaik, tettestársaik gyarapodása elé jogi akadályokat gördítsenek. A magyar demokrácia ebből a szempontból zökkenőmentesen működik.
Ezért szinte megdöbbentett, hogy a török parlament elfogadta a képviselők mentelmi jogának eltörléséről szóló alkotmánymódosító javaslatot. Az 550 fős törvényhozásban 376-an szavaztak a javaslat mellett, ami kétharmados többséget jelent, így az alkotmánymódosítást nem kell népszavazásra bocsátani. Gondolhatnánk, a török képviselők annyira tisztességesek, hogy egyiküknek sincs vaj a füle mögött, ezért kockázat nélkül lemondhatnak a mentelmi jogukról. Ám kiderült: 138 olyan honatya van, akiről bűncselekményre vonatkozó aktát vezetnek, s akik most feltehetően mehetnek a sittre, márpedig a hírhedt török börtönökhöz képest a Tolnay Lajos utca ötcsillagos apartman. Az egyik párt, a Népek Demokratikus Pártja – amely állítólag kapcsolatot tart fenn a Kurdisztáni Munkáspárt nevű terrorszervezettel – az alkotmánybírósághoz fellebbezett, de a török taláros (burnuszos?) testület aligha változtatja meg a többi párt konszenzuson alapuló döntését.
Persze mindez Törökországban, az Ezeregyéjszaka meséinek egyik helyszínén történik, s ott mindenféle csuda dolgok előfordulhatnak. Mindenesetre itt, Európában nem a törököktől lesik el a demokrácia gyakorlatának kisebb-nagyobb fortélyait, ezért egyelőre nem kell attól tartanunk, hogy a mentelmi jogról való lemondás példája túlzottan ragadós lesz. Nálunk egészen biztosan megmarad egy ideig, már csak azért is, mert Polt Péter legfőbb ügyész ebből a témából írta a doktori disszertációját.
A jogintézmény története az ősidőkbe nyúlik vissza, mikoron a szent helyek menedéket biztosítottak az üldözötteknek. Angliában a XVI–XVII. században fogalmazták meg az első törvényeket arról, hogy a parlamenti képviselőket a törvényhozásban tett kijelentéseikért, javaslataikért bántódás nem érheti. Az angolszász hagyomány a mentelmi jogot a képviselőknek csak a parlamenti tevékenységére vonatkoztatta – ezt nevezik parlamenti szólásszabadságnak vagy felelősségmentességnek. Később a francia forradalom kiterjesztette a mentelmi jog hatókörét: a nemzetgyűlés kimondta, hogy nemzetgyűlési tagok ellen a nemzetgyűlés engedélye nélkül a hatóságok nem indíthatnak eljárást – ezt nevezik parlamenti sérthetetlenségnek, üldözhetetlenségnek. Európa nagy részén ez a kibővített francia modell terjedt el.
Hazánkban a rendi országgyűlések annyiban védték a követeket, amennyiben mint nemeseknek kiváltságaik voltak. Bizonyosan nem volt még mentelmi jog 1707-ben az ónodi országgyűlés idején, hiszen az ellenzéki felszólalókat, Rakovszky Menyhértet és Okolicsányi Kristófot szablyával igyekeztek meggyőzni a többség igazáról. Gyakran előfordult, hogy a parlamenti vita véres párbajban folytatódott, aztán rendezhettek időközi választásokat. Kossuth Lajos viszont már azzal utasított vissza egy kihívást, hogy „Az országgyűlésben nem Kossuth Lajos, hanem Pest vármegye követe beszélt!” Tehát a parlamenti szólásszabadság elvét ismerték és hivatkoztak is rá, de külön határozatban csak 1846-ban fogalmazták meg.
A kiegyezés után a hazai gyakorlatban a mentelmi jog mindkét formája érvényesült, de önálló törvény 1990-ig nem született róla, a házszabály rendelkezései voltak irányadók. Az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény a felelősségmentességet így fogalmazza meg: „A képviselő és a volt képviselő bíróság vagy más hatóság előtt nem vonható felelősségre leadott szavazata, továbbá a megbízatásának gyakorlása során általa közölt tény vagy vélemény miatt.” Ez a mentesség nem vonatkozik a rágalmazásra és a becsületsértésre. A sérthetetlenség elve pedig így jelenik meg: „A képviselőt csak tettenérés esetén lehet őrizetbe venni, s ellene csak az országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehet büntetőeljárást, valamint szabálysértési eljárást indítani vagy folytatni, továbbá büntető eljárásjogi kényszerintézkedést alkalmazni.”
A közvélekedéssel ellentétben a képviselő nem mondhat le az őt megillető mentelmi jogról, erről csak a parlament hozhat döntést. Ezek szerint a mentelmi jog lehet nyűg és teher is. Egyáltalán jog az, amiről egyénileg nem, csak kollektíve lehet lemondani? Azt kötelességnek hívják!
