A hétvégén választ Spanyolország – fél éven belül másodszor. Az utolsó közvélemény-kutatások szerint a mostani sem ígérkezik sokkal eredményesebbnek az előzőnél. Tavaly decemberben a konzervatív néppárt megnyerte ugyan a parlamenti választásokat, de vezetői hiába próbálkoztak hónapokon keresztül, sem ők, sem ellenfeleik nem tudtak többséget kialakítani a 350 fős madridi törvényhozásban.
Spanyolországot is elérte a kormányzó elitekkel való elégedetlenség hulláma. Két új párt, a Podemos és a Cuidadanos megjelenése vetett véget a két hagyományos rivális, a szocialisták és a jobboldali néppárt váltógazdaságának. Előbbiek az utóbbi harminc év legrosszabb választási eredményét érték el decemberben, de könnyen lehet, hogy nem ez volt a gödör alja: a baloldalon helycsere történt, és a felmérések szerint a Podemos megelőzte a szocialistákat. Ez arra utal, hogy a régi elitből kiábrándult szavazók vagy nem mennek el szavazni, vagy radikalizálódnak. Ennek ellenére befagyottnak látszik a patthelyzet: valószínűleg újra a konzervatívok győznek, de előnyük messze nem lesz elég a kormányalakításhoz. Megint csak több pártnak kellene megegyeznie egymással, de ez semmilyen kombinációban nem sikerült az elmúlt hat hónapban, ezért kellett új választást kiírni.
Ausztriában labdába sem rúgtak a hagyományos pártok jelöltjei néhány hete az elnökválasztáson. Az első fordulóban olyasmi történt, amire 1945 óta nem volt példa: földindulásszerű győzelmet aratott a radikális Szabadságpárt által indított politikus, és a két történelmi politikai tömörülés, a néppárt és a szociáldemokraták jelöltjei közül egyik sem fért fel a dobogóra. Ők ketten összesen 22 százalékot kaptak – az első forduló győztese, Norbert Hofer a szavazatok 35 százalékát szerezte meg. A második, mindent eldöntő fordulóban csodával határos módon fordítani tudott a zöld Alexander Van der Bellen, és hajszállal ugyan, de győzött. Az Österreich napilap belsős körökből származó információja szerint viszont könnyen előfordulhat, hogy az osztrák alkotmánybíróság el fogja rendelni az elnökválasztás megismétlését. Az FPÖ ugyanis százötven oldalas beadványban sorolta a második fordulóban észlelt szabálytalanságokat: a 117 választókörzetből 94-ben történtek gyanús dolgok a párt szerint. Csak egy példa: hét körzetben olyan személyek számoltak össze több mint 58 ezer szavazatot, akik erre nem is lettek volna jogosultak.
Németországban kívülről nézve ugyan jól muzsikál a nagykoalíció, de a német belpolitikát belülről ismerők úgy látják: személyi és egyéb ellentétek miatt a munkaképtelenség határára érkezett. A nagy pártok itt is erodálódnak: az SPD benézett már húsz százalék alá is, ami néhány éve még elképzelhetetlennek látszott, a CDU– CSU konzervatív testvérpártok pedig már csak álmodni tudnak a korábbi, majdnem abszolút többséget jelentő népszerűségről a jelenlegi 34 százalékukkal. Itt is jön fel az új erő, a jobboldali AfD (Alternatíva Németországnak), őket jelenleg 18 százalékon mérik. És már nekik is van konkurenciájuk, a szélsőjobbosnak mondott Pegida mozgalom. Talán nem véletlen, hogy ezek az új pártok az ország keleti, volt NDK-s tartományaiban jöttek létre, de nagyon úgy tűnik, van rájuk igény az ország többi részén is.
A francia belpolitika állóháborúja még azoknak is fejfájást okozott a napokban, akik a politikával egyáltalán nem foglalkoznak, mindössze el akartak menni a labdarúgó-Európa-bajnokságra a kedvenc csapatuknak szurkolni. Olaszország fővárosában, Rómában a hagyományos politikai elittel szembeni elégedetlenség és a rossz közállapotok juttattak hatalomra egy olyan politikust, aki a populista, korrupcióellenes és euroszkeptikus 5 Csillag Mozgalom jelöltje volt. Virginia Raggi fölényesen, a szavazatok kétharmadának megszerzésével győzött, és egyébként az első nő ebben a fontos tisztségben a város háromezer éves történetében.
A korábbi politkai-üzleti elittel szembeni viszolygás nem csak Európára jellemző: Amerikában egy fülsértően nyers közéleti személyiség, az extravagáns Donald Trump lesz a jobboldal elnökjelöltje – egy milliárdos üzletember, aki a politikusok és bankárok ellen kampányol. A másik oldalon meglepően jól szerepel a jelöltválogatón a korábban teljesen esélytelennek tartott Bernie Sanders, aki magát „demokratikus szocialistának” mondja. A vermonti szenátor a hatvanötödik esztendejét tölti be ugyan szeptemberben, mégis lelkes fiatalok százezreit tudta maga mellé állítani Washington- és Wall Street-ellenes beszédeivel. Ebbe a sorba illik a tegnapi nap megdöbbentő híre is, Nagy-Britannia kilépése az EU-ból. Nem gondolom, hogy a brit kisembernek az áruk szabad áramlásából vagy az uborka görbületének szabályozásából lett volna elege, inkább a brüsszeli és talán a saját elitjének üzent, hogy nem kér többet belőle.
Úgy tűnik, a világban megérett az idő valami gyökeresen másra. Csak az a kérdés, teljes káosz vagy szép új világ lesz belőle.
