A tény, hogy mindig csak Trump-féle seregléseken van botrány és bunyó, arra utal, hogy a demokrata pártiak szítják a gyűlöletet és uszítják egymás ellen az embereket, hiszen a rajongói érzik múlhatatlan szükségét, hogy Trumpot és táborát verbálisan és tettlegesen is bántalmazzák. Egyébként azt, hogy melyik politikai oldal agresszív, és melyik a béke elkötelezett barátja, mindig a hangadó médiumok döntik el. A magyar rendszerváltás egyik szép fejezete a médiumok szerint, hogy erőszakmentes volt, egy pofon nem csattant el. Történt mindez azért, mert a baloldal és a liberálisok oly hihetetlenül áldozatkészek és toleránsak voltak, hogy még a folyton véres bosszút lihegő, gyűlölettől fröcsögő, agresszív jobboldalt is megbékélésre késztették.
Jól hangzik. Persze nem igaz. A politikai hátterű kocsmai pofozkodásokat leszámítva az első, valóban pártos atrocitás a Demokratikus Charta egyik tüntetésén történt, s nem a rendőrségnek, csak a biztonsági cégnek köszönhető, hogy a maga egyedi, szépirodalmi meglátásait szendvicsemberként meghirdető urat a charta elkötelezett hívei nem lincselték meg. Az egyik tábla szövege valami olyasmi volt, hogy Konrád is csak Csurka, míg a másiké, hogy Haraszti sem lesz Petőfi. Ezt olvasván a felvonuló toleránsok oly veszett dühvel estek neki szegény embernek, oly elkötelezett pluralizmussal ütlegelték, rugdosták és taposták, mintha egy régóta keresett háborús bűnösre akadtak volna rá. Nem sokkal később Horthy Miklós újratemetése kapcsán tartott egy mocskolódó, kegyeletsértő rendezvényt a charta, s ott is tettlegesen bántalmazták azokat, akik nem lelkesedtek a műsorban elhangzó bárgyú és visszataszító szellemi teljesítményekért. Ezekkel szemben állnak a jobboldal állítólagos rémtettei, a Bajcsy-Zsilinszky úton végigkergetett zsidó fiú, vagy a földalattin combon szúrt zsidó fiú története, amelyekről sorra és egyértelműen kiderült, hogy nem igazak, de a jobboldal agresszivitásáról szóló vádaskodásoknak azóta is tápot adnak. Ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt jobboldali tettlegesség is. A „harag napjaként” elhíresült Torgyán-féle rendezvényt biztosító verőemberek egy fotóst beledugtak egy kukába. Kétségkívül politikai indíttatásokból tették, de egy jobboldali lap munkatársát érte az inzultus, amely tény akár kétségessé is tehetné a politikai motivációt. Aztán 2006. október 23-án kiderült, milyen is az igazi demokratikus erőszak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!