Ezzel a helyzettel a világ sem nagyon tud mit kezdeni: cikkek tucatjai születnek válogatottunk visszatéréséről a világelitbe, az új magyar csodáról. Távoli országok tévései öltöznek a nagyszerű kapus, Király Gábor legendássá nemesült szürke mackónadrágjába, Kleinheisler László szögletzászlós birkózása az izlandi vikinggel pedig mémként pörög a világhálón. Egyszer talán valaki összegyűjti a világ sport- és politikai sajtójában a napokban megjelent, Magyarországot és a magyar futballt pozitívan bemutató írásokat, és talán azt is kiszámolja, ennyi PR-cikket mennyiért lehetett volna megvenni – ez is tanulságos lenne a sportra szánt pénzeket lélegeztetőgépre átszámoló számítások után.
Már-már elfeledtük, de most brutális, megállíthatatlan erővel jött elő a futball embereket megmozgató ereje. Csak a hírekből látom, hogy otthon hogyan ünnepelnek: leáll a körút, bedugul a Margitsziget, és vidéken is mindenhol nagy a boldogság. És persze a határon túl – elmondhatatlanul jó érzés volt a Kárpát-medencei magyaroknak, amikor a csapatkapitány, Dzsudzsák Balázs azt nyilatkozta a szombati mérkőzés után, hogy Izland ellen tizenötmillióan léptek pályára, és ilyen közönség előtt nem lehet kikapni.
Itt, Marseille-ben azt látom, milyen sokan vagyunk, és milyen sokfelől jöttünk: székely zászlós székelyudvarhelyi fiatal készít közös képet torontói magyarral, és a stadionba kitett magyar zászlókra írt helységneveket le sem tudtam jegyzetelni.
