Feltámadás, végszóra

Bármilyen eredményt is ér el a csapat az Eb-n, megmutatta, hogy ez a generáció képes kitörni a sikertelenségből.

Az izlandiak védelemre alapozott, ötlettelen játékának és a magyarok szakadatlan rohamának a 86. percben lett meg az eredménye. A lelátó magyar szekcióiban korábban elképzelhetetlen jelenetek játszódtak le. Sírás, nevetés, napkitörés, egyszóval katarzis a javából. Az energia felszabadításának egy sajátos formáját élte át a meccset nézők sokasága. A kivetítőknek köszönhetően a kisebb-nagyobb magyar városokban is tombolt a közönség, pártállásra való tekintet nélkül. Éppen csak a harangokat nem verték félre, mint 1991-ben. Leszámítva a Lenin-fiúk mai utódjait, akik nehezen vehették tudomásul, hogy a magyar csapat nem kapott ki, sőt éppen hogy a mennybe megy, és ebben a menetelésben egy egész ország a kísérőjük lesz. Mert olyan ez, mint egy feltámadás, mint az oroszok kivonulása 1991-ben, mondhatni végszóra, mert a magyar futballtól az utóbbi évtizedekben már senki nem várt semmit, legfeljebb az örök optimisták. Mostantól ismét jó magyarnak lenni. Ez a döntetlen sokkal fontosabb a magyar futballtörténelemben, mint ami a későbbiekben az Eb-n velünk történni fog, hiszen már az is fordulópont, hogy negynennégy év után kijutottunk. A magyaroknak egy keményen védekező csapat ellen sikerült kiegyenlíteniük, miközben a lélekemelő siker élményét osztották meg egy egész nemzettel Pozsonytól Magyarkanizsáig, Marseille-től Csíkszeredáig. A csapat játszott, szívvel-lélekkel akarva a győzelmet, és ennek meg is lett az eredménye.

Négy évtizednyi futballörömtelenség nem kevés egy nemzet életében, de bármilyen eredményt is ér el ez a csapat az Eb-n, megmutatta, hogy ez a generáció képes kitörni a sikertelenségből. Sikere pedig nem egyszerű közösségi élmény lett, hanem annak igazolása, hogy a magyarság lelki újjászületése megkezdődött. Ennek már nagyon itt volt az ideje – szinte végszóra jött az üzenet. Ezt a megváltásszerű élményt sokáig a politikától vártuk, és ennek voltak is reményt keltő megnyilvánulásai – gondolunk itt a 2002-es spontán tömegdemonstrációkra. Most mégis egy határvonalak nélküli, pártállástól független, szélesebb hatókörű jelenség, a futball adta meg ezt az élményt. Az elmúlt huszonöt év a nemzet szempontjából inkább tűnik bizonytalan botorkálások és hirtelen nekibuzdulások sorozatának, mint határozott haladásnak adott célok felé – ezzel az Eb-szerepléssel talán ez is megváltozik. A nemzet felébredt, a nagyszerű lelkesültség szétfoszlatja a romlott kedélyállapotot, és most már követelni fogja az újabb győzelmeket.

Az újjászületés megkezdődött. Az 1956-os magyar szabadságharc hatvanadik évfordulóján milyen konkrét és szimbolikus események egybefonódására van még szükség ahhoz, hogy végre elhiggyük, a botladozás, a nehézségek és a visszahúzó erők ellenére ez egy emelkedő nemzet?

A szerző könyvtáros