Másfelől a honvédelmi bennfentesek azt is látják, hogy mit diktál a politika, amelynek a keze a pénzcsapokon van és a szervezeti döntéseket hozza: ha nem ragadják meg a spontán jött lehetőséget, vagy ódzkodnak ellene, nem kizárt, hogy elfogy a kormányfő türelme (Hende Csaba menesztése legalábbis részben ezzel függött össze), az erős belügyi tárca pedig idővel lecsap rá. A jelenlegi honvédségi alakulatok jövője múlhat hozzáállásukon, de legalábbis a honvédelmi büdzsé folyamatban lévő – az éves GDP 0,1 százalékkal történő – emelése. Ebből a szempontból nézve a kérdés – kissé leegyszerűsítve – az, hogy a honvédség hozzájárul-e a miniszterelnök és a kormánypárt jelenleg legfontosabb népszerűségmegtartó törekvéséhez, vagy nem. Így már tökéletesen érthető a honvédelem egyik legfelsőbb vezetőjének értékelése, miszerint a migránshelyzet és a terrorellenes intézkedések kezelésében a honvédség mellőzése „nemcsak hiba, hanem bűn is lenne”.
Persze a valódi nemzeti elkötelezettségű erőknek a jövőbe kell nézniük, felülemelkedve a kicsinyes napi politikai színvonalon. Magyarországnak a migránsözöntől függetlenül továbbra is szüksége van olyan fegyveres testületre, amely képes területének védelmére egy másik állam haderejével szemben, illetve, diplomáciai mozgásterét megtartandó, bölcs politikai mérlegelés alapján expedíciós missziókban való részvételre. A felelősségteljes honvédelmi vezetésnek az aktuálpolitika diktálta, korlátozott idejű kampányok „taktikai célú” befogadásán túl ezeket az állami létezés kereteiként értelmezhető képességeket mindenkor szem előtt kell tartania. Ennek a – nyugodtan mondhatjuk – hazafias magatartásnak két sarokpontja van, az ember és a technika. Fontos a katonai-szakmai kultúrák fenntartása, a felső szintű (például mérnöki) képzések helyreállítása, az utánpótlás biztosítása. Fontos ugyanakkor a technikai modernizáció megkezdése, a drága és bonyolult eszközkategóriákban is, mert a szakmai motiváció felkeltésével ez ugyanolyan megtartó erőnek bizonyulhat, mint az illetményemelés.
