Lehet, hogy műemléki szempontból jól végződik a dolog, az embernek mégis van némi hiányérzete. Arra gondol, milyen szép is lenne, ha a hatóságok anélkül is meghoznák a jogszabályoknak megfelelő döntést, hogy előtte odatelefonálna Lázár János, aki állítólag élénken érdeklődött az ügy iránt – eddigi ismereteim alapján ez a javára írható. Heti sajtótájékoztatóján viszont azt mondta: a miniszterelnökkel közösen döntötték el, hogy le kell állítani a bontást. Ez erős leegyszerűsítés, ráadásul kissé ijesztő is, mert nem ők döntöttek erről, hanem a kormányhivatal. Jogszabályok alapján, nem politikai akarat következtében. Ugye? Ez ugyanis nem úgy működik, legalábbis elméletileg, hogy a Miniszterelnökségen eldöntik, hogy nincs bontás, a jogszabály meg hajlik, mint a cica farka.
Politikusok számára ez nyilván kommunikációs kérdés, de bennem felmerült, hogy vajon mit kíván a magyar nemzet: a jogszabályok hajlíthatatlanságát, vagy pedig hős politikusokat, akik nem engedik lebontani a drága műemlékeket? És a politikusok milyen polgárokat kívánnak? Olyanokat, akik hős politikusokra vágynak, vagy olyanokat, akik jogállamra?
Arról egyébként még nem is beszéltünk, mi történt az építési engedély kiadása után, 2010 és 2016 között. A finoman szólva is aggályos határozat ugyanis nem párolgott el, továbbra is ott keringett a rendszerben. Pedig a közigazgatási felügyeleti eljárásnak egyáltalán nem feltétele a miniszterelnök érdeklődő figyelme, sem a közfelháborodás. Azt a hatóság hivatalból bármikor lefolytathatja.
