Ráadásul ez egyáltalán nem kormány- vagy személyspecifikus mulasztás: a korábbi évekből sem könnyű egyetlen árva esetet felidézni, amikor az aktuális oktatási tárcavezető gyorsan és határozottan kiállt volna egy bántalmazott pedagógus mellett. A pesterzsébeti tanárnő ügyében gyorsított eljárás indul ugyan, de még ha ez így is van rendjén, önmagában nem elégséges üzenet a közvélemény számára. A politikusok figyelemfelkeltő megszólalása azért is volna fontos, mert egy-egy ilyen eset után a teljes médiának kellene harsognia: tanárt márpedig nem verünk! És nem azért, mert minden pedagógus szent, vagy mert soha ne csattanna el tanári részről is egy-egy pofon (gyorsan tegyük hozzá: a pesterzsébeti tanárnőről bizonyítékok híján ezt feltételezni nem más, mint egyszerű áldozathibáztatás). Hanem azért, mert az efféle inzultus nemcsak a pedagógusra, hanem a diákokra nézve is káros: ha ilyesmit tapasztalnak a környezetükben, az az iskola intézményébe vetett hitüket ingathatja meg.
Egy egészséges társadalom megbecsüli a pedagógusait. Nálunk mintha egyre inkább afféle szükséges rossznak tekintenék őket – mármint jobb esetben szükségesnek. S ha ez talán túlzásnak tűnik is, az mindenesetre tény, hogy ma Magyarországon anélkül meg lehet verni egy tanárt (mi több, tanárnőt!), hogy az a véleményformálókat és a közvéleményt különösebben felkavarná. A pedagógusok meg nyugtázzák, hogy itt a kutya se fogja megvédeni őket, aztán megvonják a vállukat, és – mi mást is tehetnének? – végzik a dolgukat tovább. Legfeljebb egy kicsikét megtörten.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!