A Liget-projekt egyik meghatározó támogatója, György Péter a szakmai vita jelentőségét hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban (2016. május 30.). Érdemes ezért felidézni, milyen keretek közt folyik a párbeszéd a Városligetről és a budai Várról.
Kezdjük azzal, miért is kell ma egyáltalán a Ligetet védeni. A Magyarország egész területén hatályos jogszabályok szerint a Liget-projekt nem valósulhatna meg, de az ország legrégebbi közparkját már nem védik a törvények. A sarki fagylaltosbódé engedélyeztetéséhez számos törvényt, szabályozást kell figyelembe venni, minderre azonban nincs szükség kulturális örökségünk becses darabja esetében. A városligeti építési szabályzatot rendre zökkenőmentesen módosítják, ha valami újabb ötlet vetődik fel.
A Liget-projekt honlapján hiába keressük a szakmai állásfoglalások bármilyen listáját. Helyette kisfilmet láthatunk madártávlatból: verőfényben úszó futurisztikus zöld parkot, benne vadonatúj, dekoratív épületekkel, amelyek körül elégedett, boldog családok sétálnak. Azt sajnos elfelejtik megmutatni, mit jelent majd mindez a park használóinak nézőpontjából. Ezt saját szabadidejéből és energiájából áldozva mutatta be Németh Ádám grafikus (www.ligetlatvany.hu). Munkáiból teljesen más kép rajzolódik ki: fölénk magasodó, az összefüggő zöldfelületet romboló épületek, amelyek súlyos mértékvesztésről tanúskodnak. Vajon miért önkéntes munkával készültek ezek a látványtervek? Talán nem jutott rá abból a több mint tízmilliárd forintból, ami eddig tervezésre, reklámra, ötletelésre elment a közvagyonból a Liget-projekt kapcsán? Ennyiből egyébként könnyen rendbe lehetett volna tenni a Városligetet, további százmilliárdok elköltése nélkül.
A Ligetet közparkként megújítani akaróknak arra sincs pénzük, hogy szórólapjaikat sokszorosítsák, míg a Liget-projekt keretében 390 millió forint jut plakátokra és egyéb megkérdőjelezhető hitelességű tájékoztatásra. E szerint összességében öt százalékkal nő a zöldfelület. Csakhogy arról nem esik szó, hogy ez a zöldfelület mélygarázs feletti gyep lesz – szemben a kivágott fák százaival. Egyetlen nagyobb fa lombjának levegőtisztító hatása futballpályányi gyeppel ér fel. Erről nem szólnak a plakátok, ahogy arról sem, hogy egy nagyjából nyolc emelet magas épület fog tornyosulni a városligeti nagyréten, ami várhatóan évente több százezer múzeumlátogatóval terheli majd meg a parkot.
Minden jel arra mutat, hogy a lakosság elől fontos tényeket hallgat el a százmilliós kommunikációs kampány. A sokszor sajnos pártpolitikai felhangoktól sem mentes megnyilatkozások helyett nem lenne meggyőzőbb a józan, értékekről szóló, ésszerű víziókat ütköztető vita? Mégiscsak a főváros szimbolikus, kiemelkedő jelentőségű helyszíneiről van szó, amelyeknek a kiépítése az itt élők életét és közvetlen környezetét nemzedékekre meghatározza.
A projektet ellenzők rengeteg megszólalása éveken át válasz nélkül maradt. Az olykor mégis elhangzó reakciók azonban jelentős részben a politikai szekértáborok jól ismert logikája szerint alakulnak. Érvként vetődik fel, hogy minden hasonló léptékű beruházásnál vannak viták; hogy úgysem létezik tiszta szakmaiság; hogy senki sem független. De miért gondoljuk azt, hogy mindenki „kriptokommunista”, a „bukott baloldal embere”, aki csak felemeli szavát a budai Vár átalakítása vagy a városligeti építkezések ellen? Hiszen a hagyománytisztelet a polgári értékrend fontos eleme. S miért ne lehetne nemes hagyomány az elhanyagoltan is szép kétszáz éves közpark vagy a Nemzeti Galéria a Várban, amely kiemelt magaslatról üzenhet az országnak a kultúra szimbolikus egyesítő erejéről?
És egyáltalán, hogyan lehet ilyen módon dönteni kulturális örökségünk páratlan kincseiről? Nem a nehezen kivívott demokratikus rend, a polgárokhoz illő párbeszéd lehetősége foszlik ilyenkor semmivé? Egy leegyszerűsítő és rendkívül költséges plakátkampány akarja felülírni szakmai szervezetek tiltakozását, „megdolgozni” a közvéleményt? Miért nem kapnak szakmai véleményüknek megfelelő nyilvánosságot ezek a szervezetek?
Súlyos kérdésekről van szó: a kivágásra ítélt több mint ötszáz fa között százévesek is vannak. Igaz ugyan, hogy ezek pótolhatók – de ehhez pontosan száz évre van szükség. Ha a Városliget közepére megépül a körülbelül 26 méter magas új Nemzeti Galéria, közparki funkciója alapvetően sérül, onnan többet elmozdítani az új épületet nem lehet. A meglévő múzeumok átköltöztetésére sok száz milliárd forint megy majd el, miközben a Nemzeti Galéria, művészeti, kulturális örökségünk kiállítóhelye kikerül méltó helyéről, a budai Várból.
Nem lenne mindenkinek jobb a valóságos párbeszéd, mielőtt a kulturális örökségünket veszélyeztető, visszafordíthatatlan, pazarló átalakítások megtörténnek?
A szerző egyiptológus
