Lapunk nem foglalkozik bulvárhírekkel, amely előírást nem könnyű betartani, hiszen ha a bulvár valójában nem más, mint önmagukat fontosnak tartó, igazából érdektelen emberekkel történő jelentéktelen eseményekből kreált (ál)szenzáció, akkor a legtöbb politikusi megnyilvánulásnak a (nem létező) délutáni lapokban lenne a méltó helye. Ám ha ehhez az alapelvhez következetesen ragaszkodnánk, akkor a politikai lapok rendszeresen üres oldalakkal jelennének meg.
Azért kellett mindezt előrebocsátanom, mert első pillantásra tipikus bulvársztorinak tűnhet, ami következik, holott egy mélységesen megható, katartikus történetről lesz szó. Mert egy valóban bekövetkezett, ráadásul egy szavahihető újság által dokumentált csoda a legkevésbé sem bulvártéma, hanem a legnagyobb hírügynökségek vezető híre, a legjelentősebb világlapok szalagcíme, a nemzetközi tévétársaságok hírmagazinjainak szenzációja kellene hogy legyen. A csoda pedig megesett, efelől kétségünk nem lehet. Az ügyet a Lokál című, ingyenesen terjesztett újság tárta a nagyközönség elé, márpedig az nem egy médiagengszter pénzelte szennylap, hanem a kormány legújabb szócsöve – értelmes ember issza minden szavát.
Ám szóljunk végre magáról a konkrét esetről. Történt pedig, hogy Kocsor Zsolt nevű honfitársunk agyműtéten esett át. A veszélyes és bonyolult beavatkozás után nemcsak hogy meggyógyult, hanem döbbenetes változáson ment keresztül. Az operáció óta agykapacitásának 90 százalékát használja, holott más emberek 10 százalékkal működnek, s azzal a tízzel találták fel a tüzet, a komputert meg a spanyolviaszt. Ám Kocsor Zsolttal nemcsak ez a csoda történt: amikor a műtét után magához tért, rádöbbent, hogy a magyar és az angol nyelv törlődött az emlékezetéből, viszont folyékonyan beszél indiánul. Ezenkívül szebben rajzol, mint valaha, olyan dolgokra jött rá, amelyekre eddig csak Picasso, ráadásul folyamatosan alkot, sohasem fárad el.
Félek, olvasóink döntő többségének halvány sejtelme sincs arról, ki az a Kocsor Zsolt, de művésznevén, Kozsóként többen ismerhetik. Vannak szerencsések, akik így sem – a kedvükért eláruljuk, hogy énekesként, zenei guruként emlegetik őt celebkörökben, akinek a nevéhez oly méltán elfeledett slágerek fűződnek, mint a Szomorú szamuráj. Mindenesetre a 90 százalékos agykapacitás-kihasználás egyedülálló lehet ebben a világban, talán csak
L. Ron Hubbard, az elmetisztítás feltalálója – s nem mellesleg a szcientológia egyház alapítója – volt hasonló teljesítményre képes, de indiánul még ő sem tudott, ahogy azt sem hisszük, hogy rájött volna olyan dolgokra, mint Picasso.
Érdekes viszont, hogy mi került Kozsónál abba a használaton kívüli 10 százalékba. A magyar és az angol nyelv kiesése még hagyján, de az énekes azt is elfelejtette, hogy indián nyelv nincs. (Még szerencse, hogy elfelejtette, mert ha tudatában lenne, nem beszélhetne rajta.) Ugyanakkor feloldhatatlan rejtély számomra, hogy a Lokál munkatársa milyen nyelven készítette az interjút? Kizárt, hogy az újságíró is beszéljen a nem létező indián nyelven, és az a tény, hogy ő sem tud magyarul, az eredményes kommunikációhoz kevés. De az is a Kozsó emlékezetéből törlődött tartalmak közé került, hogy az általa működtetett teaházban áram- és vízlopás miatt nyomoz a rendőrség, ráadásul az Index értesülései szerint különféle pénzintézeteknek, vállalkozásoknak és a NAV-nak 157 millió forinttal tartozik. Ám abban az időben, amikor csak 10 százalékos kapacitással működött az agya, volt annyi esze, hogy minden adósságát a szülei nevére írassa. Vajon Picasso rájött volna-e egy effajta trükkre?
