Amerikai elnökválasztás: Cleveland után

A rozsdaövezet államaiban fog eldőlni, ki hódítja el novemberben a Fehér Házat.

Mint az várható volt, a republikánusok clevelandi konvenciója Donald Trumpot választotta a párt elnökjelöltjének. Milyen eséllyel, előnyökkel és hátrányokkal száll ringbe a New York-i milliárdos a demokrata Hillary Clintonnal szemben az amerikai elnöki cím elnyeréséért novemberben? Mindkét jelölt a másik gyenge pontjaiból, illetve a vele való ijesztgetésből próbál választási tőkét kovácsolni magának.

„Az amerikai nép ma csalódott és aggódik. A gazdaság lomha, sok dolgozót hagy hátra egzisztenciális bizonytalanságban. A jövedelemegyenlőtlenség, a kulturális különbségek és a politikai polarizáltság mind jobban elválasztja az embereket egymástól. A kormányzati intézmények gyakran bénultnak tűnnek. A politikai rendszer csődöt mondott a kihívások megválaszolása terén. […] A fő problémákat a széttöredezett társadalom működési bajai szülik. […] Mivel a csalódottságot eddig semmi nem csillapította, a szavazók egyre növekvő számban vágynak olyan vezetőkre, akik megtestesítik kiábrándultságukat, vagy hangot adnak annak.” Az idézett mondatok Yuval Levin ismert amerikai konzervatív társadalomkutató, volt fehér házi tisztviselő The Fractured Republic (A széttöredezett köztársaság) című friss könyvéből származnak. Ennél jobban reflektorral se lehetne megvilágítani azt a társadalmi hátteret, amelyből két olyan „vasvillás” politikai lázadó, mint a republikánus Donald Trump és a demokrata Bernie Sanders oly látványosan kiemelkedett Amerika mostani elnökválasztási ciklusában. Sanders néhány hete bedobta a törülközőt, de Clevelandben, az elnökjelölt-állító konvención Trump lett a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltje. Az Egyesült Államok elnöki címének elnyeréséért november 8-án Hillary Clintonnal kell majd ringbe szállnia, aki a demokraták jelöltje lesz a párt napokon belül kezdődő philadelphiai gyűlésén.

Nem ok nélkül tartják az elhúzódó amerikai elnökválasztási kampányt a világ legnagyobb cirkuszának. A több ezer ember részvételével zajló, Las Vegas-i hangulatú elnökjelölt-állító pártgyűlések valódi amerikai produkcióknak számítanak. A részben a show-bizniszből meggazdagodott Donald Trump számára ez olyan természetes közeg, mint halnak a víz. A konvenciók általában egy nagy célt szolgálnak: az előválasztások megosztottságát sutba dobva tökéletes pártegységet demonstrálni a megválasztott elnökjelölt mögött. Pártegység – talán ez ma a legnagyobb hiánycikk a republikánusoknál, ami Clevelandben is a napnál világosabb volt. A résztvevők egy része már a konvenció első napján nemtetszésének adott hangot az elnökjelölt-állítás Trump biztos győzelmét garantáló szabályaival kapcsolatban. A konvenciók hagyományaival élesen szakítva olyan republikánus méltóságok, mint a két exelnök Bush és a legutóbbi republikánus elnökjelöltek – John McCain és Mitt Romney –, tüntető távollétükkel demonstrálták a párton belüli mély megosztottságot.

Az egység hiányáért legtöbben Trump politikai programját (amely több területen gyökeresen eltér a pártortodoxiától), megosztó személyiségét és szélsőségekbe hajló politikai megnyilatkozásait okolják (például az illegális bevándorlók bűnözőkké minősítése és tömeges deportálása, a nőkkel szembeni tiszteletlen kijelentések, a kínzás mint vallatási eszköz törvényesítése a terroristák ellen). Ez azonban csak részben igaz. Trump már egy mélyen megosztott, komoly identitásválságban szenvedő pártot sajátított ki magának.

Az utóbbi két évtizedben az amerikai politikai paletta jelentős átrendeződésen és polarizálódáson ment keresztül. Az idei választásokra letisztulni látszik a helyzet: a Demokrata Párt egyre inkább a technokrata elitet, a diplomás szakembereket, a dolgozó nőket és – elsöprő mértékben – a kisebbségeket (afroamerikaiakat és spanyol ajkúakat) nyerte meg magának, akik nagyrészt nyitottak a globalizálódás amerikai hatásai iránt. A Republikánus Párt viszont mindinkább a vidék, a fizikai munkások, a kevésbé iskolázottak és a fehér bőrű férfiak szervezete lett, akik – a jól fizető munkahelyek elvesztése miatt aggódva – zártabb világot részesítenek előnyben, beleértve a kereskedelmi protekcionizmust és a bevándorlás korlátozását, amelyek Trump „Tegyük újra naggyá Amerikát!” című választási platformjának magvát alkotják. A párt különösen nem tudott lépést tartani az utóbbi évtizedek legnagyobb demográfiai változásával: a spanyol ajkú kisebbség rendkívül gyors növekedésével, amelynek az összlakosságon belüli aránya 1990 és 2014 között 9-ről 17 százalékra ugrott. A szakértői vélemények összecsengenek abban, hogy a hispán népcsoport támogatása nélkül ma már nem lehet elnökválasztást nyerni az egyre multikulturálisabbá váló Amerikában. Már a legutóbbi, 2012-es választásnál is Barack Obama csak erős spanyol hátszelet élvezve tudta legyőzni a republikánus Mitt Romneyt. Ekkor tudatosult véglegesen a republikánus vezetésben, hogy a párt kezet kell hogy nyújtson a kisebbségeknek, ha nyolc év után vissza akarja szerezni a Fehér Házat. Emiatt számukra a lehető legrosszabbkor jött Trump, akinek a 11 millió illegális hispán bevándorló deportálását célzó javaslatával és sértő kijelentéseivel („bűnözők”, „kábítószer-kereskedők”, „szexuális erőszakoskodók”) végképp sikerült magától és pártjától is elidegeníteni ezt a kritikus választói csoportot. Trump e hibája elvileg önmagában eldöntheti a választást Clinton javára, hacsak az elkövetkező hónapokban nem sikerül azt valahogy ellensúlyoznia – többek között maximálisan kiaknázva Hillary Clinton erős sebezhetőségét.

Clinton elutasítottsága az összes szavazó körében megdöbbentően magas, és romló tendenciát mutat. A Washington Post és az ABC News felmérése szerint a bejegyzett szavazók 57 százalékának van „kedvezőtlen” és 47 százalékának „erősen kedvezőtlen” véleménye Clintonról; ezek csak hajszállal jobb mutatók, mint Trumpéi. Az indulásától kezdve súlyos szavahihetőségi deficitben szenvedő, belterjes establishment-politikusnak tartott Clinton az elmúlt hetekben a vártnál sokkal rosszabbul jött ki a magánszerverbotrányból. Clinton korábbi számottevő – gyakran két számjegyű – előnye Trumppal szemben egyik napról a másikra eltűnt a legutóbbi közvélemény-kutatásokban. A közvetlenül Cleveland előtt közölt adatok szerint Clinton már csupán néhány százalékponttal vezet Trump előtt, némely felmérések pedig már fej fej melletti állást mutatnak. Nem zárható ki, hogy a clevelandi konvenció után a New York-i üzletember kerül majd az élre, legalábbis átmenetileg.

Trump Clevelandben elérte élete eddigi legnagyobb politikai sikerét: a Republikánus Párt megkoronázott elnökjelöltje lett. A gyűlés választási platformjába beemelték a trumpizmus lényeges elemeinek többségét, köztük a szabad kereskedelem visszafogását (különösen Kína megregulázását), a bevándorlás erős korlátozását (beleértve zárófal felhúzását a mexikói határ teljes hosszában), az ideológiai alapú demokráciaexport föladását és az Oroszországgal szembeni „puhább”, konstruktívabb vonal követését. Trump számára Cleveland volt a legnagyobb lehetőség arra, hogy egységbe rázza maga mögött a pártot. Hogy ezt sikerült-e elérnie, csak a következő hónapok mondják meg. Cleveland után és Clinton váratlan politikai visszaesése fényében már korántsem tekinthető lefutottnak az elnökválasztás. Még néhány héttel ezelőtt is sokan voltak a republikánus pártvezetésben, akik olyan földcsuszamlásszerű vereségtől tartottak, amilyen utoljára Barry Goldwateré volt, aki 1964-ben – radikális „újkonzervatív” platformon indulva – 50 állam közül 44-et veszített el a demokrata Lyndon Johnson ellen. Ezek az aggodalmak azonban ma már korántsem olyan erősek, mint korábban voltak.

A jelenlegi trumpi koalíció kis túlzással a társadalmi vesztesek koalíciójának is nevezhető, akik számára az amerikai álom már csak délibáb. Az eldurvult előválasztási küzdelmek során Trump annyira eltaszította magától a nőket és a kisebbségeket, hogy reménytelenné vált szavazói bázisának velük történő kiszélesítése. Így egyetlen esélye maradt a győzelemre: eddig összeállt sikeres koalíciójának további mélyítése.

Van-e erre Trumpnak reális lehetősége? Van, de további potenciális szavazói jelenleg a másik oldalon vannak, vagy függetlenek. Trumphoz hasonlóan a demokratáknál Sandersnek sikerült legjobban felvillanyoznia a gazdaságilag sikertelen, politikailag hagyományosan a Demokrata Párthoz húzó fehér dolgozói rétegeket. Meggyőzte őket arról, hogy főként a hátrányosnak tartott szabad kereskedelmi egyezmények miatt marginalizálódtak és veszítették el jól fizető állásaikat. Miután Sanders kiszállt a választási küzdelemből, Trump előtt komoly lehetőség nyílik e szavazói réteg, az úgynevezett Reagan-demokraták átcsábítására. (Az amerikai politikai zsargonban azokat a közép-nyugati ipari államokban élő, alapjában demokrata irányultságú „kékgalléros” fehér munkásszavazókat nevezik így, akik az 1980-as elnökválasztáson nagy számban a republikánus Ronald Reaganre szavaztak, és egy ideig utána is a republikánusokat erősítették.) Ezek a politikailag billegő szavazók a „rozsdaövezet” államaiban – Pennsylvania, Ohio, Michigan, Wisconsin, Iowa – élnek. Itt fog eldőlni november 8-án, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

A szerző főtanácsadó, a Világbank volt vezető közgazdásza