Angela Merkel centrális erőtere

Politikája nem az elvekről szól, hanem a hatalom megtartásáról és a demokrácia kiüresítéséről.

Az Alternatíva Németországnak (AfD) párt már nevében is a merkeli alternatívátlanság tagadását hirdeti, azonban csak részben jelent veszélyt a kereszténydemokratákra: a jobboldali populista párt nagyon sok baloldali szavazót is elhódít. A német baloldal tehát kettős nyomás alá került: egyrészről Merkel átveszi a baloldal programját, másrészről az AfD sikeresen veszi át a szavazóit. Ha a baloldal kitart programja mellett – például a humanista menekültpolitika kapcsán –, akkor kénytelen Merkelt támogatni; ha viszont Merkelt bírálja, akkor az AfD retorikáját kell használnia.

Az ellenzéki kommunisták (Die Linke) leninista frakcióvezetője, Sahra Wagenknecht az utóbbi utat választotta: látván, hogy pártjának szavazói a menekültügy szociális árnyoldalai miatt nagy arányban mennek át az AfD táborába, maga is beleállt a merkeli menekültpolitika bírálatába. Már ősszel azt mondta, hogy szükség lehet a beengedett menekültek számának korlátozására, a kölni szilveszter éjszaka után a vendégjog eljátszásáról beszélt, a mostani terrortámadások után pedig egyenesen Merkelt tette felelőssé. Ugyan a Die Linke tagsága körében sokszor vitát váltottak ki Wagenknecht nyilatkozatai – nemrég még tortát is dobtak az arcába –, de ő jól tudja, hogy a párt alapvetően alsóbb osztálybeli, munkanélküli szavazói számára a menekültkérdés nem emberi jogi kihívásként, hanem szociális problémaként jelentkezik.

Azok a baloldaliak, akik elsősorban emberi jogi kérdést látnak a menekültügyben, kénytelenek felsorakozni Angela Merkel mögött. A német kancellár – mivel neki van is esélye hatalmon maradni, ellentétben a baloldal pártjaival – biztosabb garancia egy humanista menekültpolitikára, mint bármely baloldali erő. Ezért írta a Süddeutsche Zeitung fentebb idézett szerzője, hogy ő Merkelre kénytelen szavazni olyan urbánus baloldaliként, akinek fontosak az emberi jogok. Angela Merkel tehát sikeresen épített ki egy centrális erőteret maga köré: a jobboldali bázist megtartotta, a baloldal témáit viszont átvette, így a maradék baloldal sarokba szorult. Ez azonban nem csupán a német baloldalra veszélyes, hanem a német demokráciára is. Merkel azzal, hogy folyamatosan hol balra, hol jobbra tolódik, valóban sok tekintetben alternatívátlanná tudja tenni politikáját. A bal- és a jobbközepet egyaránt le akarja fedni, és ezzel a kormány kritikáját beszorítja szélsőjobbra és szélsőbalra. Merkel elérte, hogy mára a balközép képtelen vele szemben alternatívát állítani, mert annak egyes követeléseit ő maga valósítja meg. Persze sokan kritizálják ezért a saját pártján belül, ám mindaddig, amíg e kritikák következmény nélkül maradnak, szintén Merkelnek kedveznek – éppen e kritikus hangok megléte miatt tudja ugyanis a jobboldali bázist is megtartani.

Az, hogy Angela Merkel ilyen sikeres lehet, nagyban a német baloldal hibája is. A szocdemek nem mertek a 2013-as választások után tisztán baloldali kormányt alakítani – holott a Bundestagban ma is baloldali többség van –, hanem beálltak Merkel mögé, a Zöldek pedig 2015 őszén ellenzékből sorakoztak fel Merkel menekültpolitikája mellett. Egyedül a kommunista Wagenknecht próbálja meg szociális (tehát baloldali) nyelvezettel bírálni Merkel menekültpolitikáját, de értelemszerűen e retorikában az AfD ügyesebb és hatékonyabb nála.

Éppen ezért az a sajátos helyzet állt elő, hogy Merkelnek jelenleg mind a willkommenskultur előnyei, mind a hátrányai segítenek, mert kritikusai – akár jobbról, akár balról – a centrális erőtéren kívül helyezkednek el.

A szerző jogász, újságíró