A huszonegyedik századi földlakók túlnyomó többsége fogyasztói társadalmakban él, tehát különböző mértékben bár, de fogyasztó, aki vagy kéjjel, vagy kénytelen-kelletlen, de fogyaszt. Meglehetős mértékben kiszolgáltatva azon embertársainak, akiknek a termékeit elfogyasztja, magára húzza, szolgáltatásait igénybe veszi. Az ember gyakorta magára marad, hiszen nem lehet minden átverés mellé közlekedési rendőrt, esetünkben fogyasztóvédelmi felügyelőt állítani. Mily kerek is lenne Isten kalapja s Magyarország a bokréta rajta, ha például a „vásároljon magyar terméket” felszólításnak való feltétlen engedelmesség mentesítene minket attól a szorongató érzéstől, hogy már megint nem azt kaptuk a pénzünkért, amit joggal elvárhattunk volna úgy egyébként. A becsapottság érzése pedig ingerültté tesz vagy megbetegít, esetleg egyszerre mindkettő előfordulhat, ami a legrosszabb variáns. A szándékos megkárosítás persze csak az egyik szegmens, az is előfordulhat, hogy egy adott termék előállítója a maximumot préselte ki magából, a végeredmény mégis silány. A sebezhetőség tekintetében a sor elején helyezkednek el az idősek és az alacsony fokon iskolázottak, gondoljunk csak a „termékbemutatók”, vagy a „tedd a kezedet a tévére” jellegű távolról látókra és a különféle betegségek vámszedőire.
Mindezek persze egy rendes világban büntetőjogi kategóriába kerülnének, jelenleg azonban úgy tűnik, hogy az illetékesek képtelenek megbirkózni velük. A fogyasztóvédelem tekintetében is fel kell ismernünk, hogy a sült galambra, valamint az állami, kormányzati, hatósági beavatkozásra várakozás számos esetben nem vezet sehová sem. A különféle abúzusokkal szemben a legellenállóbbnak és legszervezettebbnek az úgynevezett Y generáció tűnik. Róluk, a mai huszonévesekről és korai harmincasokról rengeteget megtudhatunk Tari Annamáriának a Jaffa Kiadó gondozásában megjelent, Y generáció című remek könyvéből. Ők az információs kor gyermekei, és nem könnyű sem nekik, sem velük. Beleszülettek a virtuális világba, és az a valóságuk. És pompásan használják is az online információkat, így aztán egyrészt kiemelt célcsoporttá váltak például az utazásbiznisz területén is, másrészt immár ők a fogyasztói társadalom megkerülhetetlen véleményvezérei. Lehet mondani, hogy a digitális bennszülöttek elborzasztóan műveletlenek, de hogy lényegesen tudatosabbak, mint a szüleik nemzedéke, az is biztos. Az pedig, hogy bár jól láthatóan trend-, márka- és internetfüggők – és valószínűleg kínozni sem kellene őket, hogy bármit bevalljanak, elég lenne csupán kilátásba helyezni, hogy elveszik tőlük az okostelefonjukat –, azaz tárgyak helyett inkább élményeket gyűjtenek, kimondottan rokonszenves, és meglepő módon inkább a hippik értékrendjével mutat rokon vonásokat, mint a yuppie-kéval. Nyelveket beszélnek, Bookingcomot, Couchsurfinget, Tripadvisort használnak, blogokat olvasnak, beszállnak a fórumozásba, kvázi megalkotják a saját fogyasztóvédelmi közösségüket, és ennek köszönhetően lényegesen nehezebb átrázni őket, mint bármely más korcsoport mégoly kvalifikált tagjait.
Amikor félve felvetem, hogy a net semmivel sem biztonságosabb pálya, mint az általuk bojkottált nyomtatott szaksajtó (legyen szó szállásokról, gasztronómiáról vagy éppen borokról), hiszen a felkerült írások jelentős részéről messziről lerí, hogy megvásárolt, megetetett-itatott újságírók produkciói, és egy feltett fotográfia sem feltétlenül ábrázolja az adott ingatlan tőszomszédságában elterülő mocsárban élő több tízezer agresszív nőstény szúnyog röppályáját – ipszilonos lányaim irigylésre méltó magabiztossággal nyugtatnak meg, hogy erre is megvannak a szűrőik. És tényleg. De egy pillanatig se higgyük, hogy e képességeiket kizárólag külföldi utazásaik során használják és vetik latba (olyankor még megcifrázzák mindezt néhány random repülőúttal, amelyeket néhány órával azelőtt még nem terveztek), egy szimpla balatoni túra hasonló logisztikával zajlik.
És ez bizony jó. Mert bár nem nyújt teljes körű biztonságot az ukrán süllővel, a helyi alapanyagnak feltüntetett, szétpermetezett nagybanis zöldséggel és a boldogtalan csirkétől származó „tanyasi” tojással szemben, azért mégiscsak fegyver a kézben a jogos önvédelemhez.
A tőzsde mindenesetre már készen áll, tárt karokkal várja az új típusú fogyasztókat. Egy vadonatúj alap olyan vállalatok részvényeiből válogat majd, amelyek a közösségi média, az e-kereskedelem, a mobiltechnológia, az egészségesnek nevezett életmód, az utazás, a szabadidő és a sharing economy (megosztásra épülő gazdaság) területén képzelik el a minél nagyobb profitot. Jack Huang, aki az Y generáció fogyasztási modelljére alapozta vállalatát, azt mondja, az emberek boldogságot akarnak venni, és meg is kívánják osztani a barátaikkal. Jack Huang téved. Boldogságot nem adnak pénzért.
