Már-már Illyés Gyulára emlékeztető stílusbravúrral használja Techet Péter a nacionalizmus szót a Magyar Nemzet július 5-i számában megjelent cikkében. Nacionalizmus van a volt Jugoszlávia mind a hét utódállamában és két autonóm tartományában, és nacionalizmus van az Európai Unió (egyelőre) 28 tagállamában, de főként azokban, ahol euroszkeptikusok vannak (hol nincsenek?). És ahol nacionalizmus van, ott szétesés van, ott háború van (vagy lesz). Jugoszlávia valóban tagállamainak nacionalizmusa miatt esett szét, de mivel Techet Péter közvetlen párhuzamot von eközött és az EU általa megjövendölt szétesése között, pontosítanunk kell a délszláv államalakulatban történteket.
Jugoszlávia tagállamaiban a békeidőkben is volt nacionalizmus, csak nem tudott érvényre jutni. Tito marsall vasmarokkal fogta össze a tagköztársaságokat, elsősorban a szerb titkosszolgálat révén, de a hadsereg és a párt is az ő kezében volt. A soha ki nem hunyt történelmi-etnikai gyűlölködést fokozta, hogy erős gazdasági újraelosztás ment végbe a fejlett Szlovénia és Horvátország terhére, az elmaradott déli köztársaságok javára. Kelet-Európa-kutatóként a 80-as évek végén a szlovén nemzetiségű Ljubo Sirctől, a Between Hitler and Tito (Hitler és Tito között) című könyv szerzőjétől hallottam először arról, hogy a dicsőséges jugoszláv partizánháború nem is annyira a németek ellen, mint inkább a szerbek, valamint a szlovénok és a horvátok között folyt. Szóval a nacionalizmus igaz ugyan, de a jugoszláv szétesés analógiája inkább az, ami Irakkal vagy Líbiával történt, és semmiképpen sem az, ami – Techet Péter feltételezése szerint – az EU-val történni fog. Jugoszlávia és az említett országok szétesésének közvetlen oka a diktatúra meggyengülése és a demokratizálódás volt.
Ugyancsak e rovatban pár nappal korábban (június 29-én) Kardos Gábor fejtett ki hasonló gondolatokat, amelyeket még a fegyveres konfliktus rettenetével is tetéz. (Ő a háború ismételgetésével hajt végre hasonló stílusbravúrt.) E két szerző szerint tehát a most megbolydult Európának a szétesés és a háború az alternatívája. Ha az Európai Uniót a nacionalizmus fogja „szétverni” (ez Techet Péter tézise), és tagjai között kitör a háború, akkor ebből arra következtethetünk, hogy eddig az internacionalizmus és az értékközösség tartotta össze. Ez nyilvánvalóan nem így van. Az európai közösség magva a közös piac, amelyet az 1992-es maastrichti szerződéssel megpróbáltak egy államközösség irányába fejleszteni. És ez az, ami nem sikerült. Bebizonyosodott, hogy a gazdasági és kereskedelmi érdekek alapján lehet európai közösséget működtetni, de az ízlésre és életmódra is kiterjedő „értékközösséget” nem. Ennek pedig semmi köze a nacionalizmushoz.
Gondoljunk csak bele: Angliának, az egyik legrégebbi demokráciának, ahol nemcsak alkotmánybíróság, de még alkotmány sincs, a legfelsőbb bíróság szerepét a Lordok Háza tölti be, a demokrácia fölött pedig több száz éves intézmények őrködnek, brüsszeli bürokraták és strasbourgi bírák akarnak diktálni. Hazánkban, ahol széles támogatottsága van a család hagyományos felfogásának, illetve a férfiak és a nők hagyományos társadalmi szerepének, EU-s intézmények megtiltják az abortusz elleni reklámot. S közben a más értékeket valló európai parlamenti pártok képviselői téves információk és hamis vádak alapján időről időre megpróbálják Magyarországot szégyenpadra ültetni. (Azt a botrányt nem is említve, ami a migránsok kötelező szétosztása jelent.)
Mivel a gazdasági-kereskedelmi integrációhoz kölcsönös érdekek fűződnek, minden olyan intézkedést el kell fogadnunk, amely a versenysemlegesség jegyében fogant, és a közös piac jobb működését segíti elő. Az ezen felüli aktivitás van kudarcra ítélve, nem a közös piaci együttműködés. A gazdasági együttműködésnek része az is, hogy a piacnyitás ellenében támogatást kapunk a kohéziós alapokból – bárhogyan is próbálják azt sokan tendenciózusan egyoldalú előnynek feltüntetni. (Aki nem lenne tisztában az „EU-s” támogatások jellegével és céljával, az gondolja végig a következőt: miért van közösségi pénz számolatlanul az egész országra kiterjedő burkolatfelújításokra, és miért nem engedte meg Brüsszel, hogy a magyar kormány a Malévot a saját pénzével kihúzza a csődből?)
Régóta téma a kétsebességes Európa. Megtörténhet, hogy az alapító atyák országai értékközösségi alapon konföderációvá fognak összenőni. Ettől a Közös Piac még működhet, ahogy annak Svájc és Norvégia is tagja, de a szorosabb integrációnak már nem. Nacionalizmussal vádolni azokat az országokat, amelyek nem akarnak egy, a degeneráció egyértelmű jeleit mutató nyugat-európai–skandináv értékrend részesei lenni, merő értelmetlenség. Mit is mondott Illyés? A nacionalizmus jogsértés, a patriotizmus jogféltés… És ugyan ki akarna itt háborúzni? Csak nem a jogvédők?
A szerző közgazdász, társadalomkutató
