Európai csapatjáték

Közösen kell levonni az Európai Unióra nézve helyes következtetéseket.

Ennek ellenére az Európai Unió sokak szemében veszített a vonzerejéből. Ezt nem vehetjük félvállról. Korábban elképzelhetetlen, hetvenéves békés és stabil időszakra tekinthetünk vissza. Huszonöt évvel ezelőtt leküzdöttük kontinensünk megosztottságát. Az európai egyesülés folyamata sikertörténet és egyedülálló a történelemben. Lényege, vagyis hogy a tagállamok olyan politikai keretben tudtak megegyezni kapcsolataik és konfliktusaik rendezését illetően, amely a tagállamokat a brüsszeli tanács épületébe szólítja és nem a csatamezőre viszi, semmit sem veszített jelentőségéből. Ezt nem szabad kockáztatnunk. Adósai vagyunk ezzel az utánunk jövő nemzedékeknek: az európai békeprojektet érintetlenül kell nekik továbbadnunk.

Sokan a tehetetlenség érzése – az ellenőrzés érzésének elvesztése – miatt kritizálják Európát. Ez érthető ugyan a sarkaiból kifordult világban, az élet számos területének globalizációja korában, de a félelem rossz tanácsadó. A nemzeti csigaházba való visszahúzódás nem biztosít tartós védelmet a fenyegetésként érzékelt világ kockázataival és veszélyeivel szemben.

Mit tegyünk tehát? Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy nem az Európai Unió ennek az érzésnek az oka, hanem épp ellenkezőleg, a legjobb eszköz, ami csak a kezünkben lehet, hogy a körülöttünk lévő világot, a globalizációt európai érdekeinknek megfelelően alakíthassuk. Ha csapatként játszunk Európában, szorosan összehangoljuk cselekvésünket és dinamikusan lépünk fel, akkor meg tudjuk oldani a konfliktusokat, és le tudjuk küzdeni az akadályokat. Ezzel szemben egyetlen tagállam sem, még Németország vagy Franciaország sem, sőt az Egyesült Királyság sem tud nemzetközi szinten olyan sikeres lenni, mint ahogy azt mi ütőképes és szolidáris közösségként együtt elérhetjük.

Jelenleg a következő a helyzet: aki el akarja törölni Európát, nem oldja meg a problémáit, hanem még súlyosabbá teszi azokat. A politikai és gazdasági zűrzavar, amit Nagy-Britannia most átél, éppen ezt mutatja. Továbbá azt, hogy aki most hangosan kiabálja a „Lépjünk ki!” vagy a „Le az EU-val!” jelszavakat, nem tudja megválaszolni azt a kérdést, hogy mi legyen a kilépés vagy az EU felbomlása után. Ez nemcsak oktalan és felelőtlen viselkedés, hanem játék a tűzzel. Francois Mitterrand politikai tapasztalatban, háborús élményekben és szenvedésben gazdag élete végén valamennyiünket arra emlékeztetett: „Le nationalisme, c’est la guerre!” (A nacionalizmus háborút jelent!)

Azokkal szemben, akik destruktív módon viselkednek, és a nacionalizmus által nyújtott vélt biztonság iránt táplálnak vágyakat, fel kell mutatnunk a valódi megoldásokat. Kiállunk amellett, hogy Európa jobb legyen, és jobban hallgasson polgárai igényeire. Ez azoknak a javaslatoknak az iránya, amelyeket múlt héten a francia külügyminiszter, Jean-Marc Ayrault és én közzétettünk. Van néhány konkrét ötletünk, mégpedig olyan területeken, ahol az emberek joggal várnak többet tőlünk: jobb belső és külső biztonság, elkötelezett migrációs politika, növekedési politika és foglalkoztatás. Remélem, sok egyéb konstruktív hozzájárulásnak is örülhetünk majd.

Az, hogy a polgárokra hallgatunk, azt is jelenti azonban, hogy új munkamódszert kell találnunk Európában. A jobb, rugalmasabb Európai Unió tiszteletben tartja az Európa további útját illető eltérő elképzeléseket, és megengedi a fejlődés különböző sebességeit – anélkül, hogy valakit kizárna vagy hátrahagyna. Ahelyett, hogy arról vitázunk, mi legyen az európai integráció végcélja, inkább a kézzelfogható eredményekért kell dolgoznunk!

Mindenkit hívunk, hogy vegyen részt ebben. Védjük meg közösen Európát oly módon, hogy jobbá tesszük!

Csak együtt tudunk előrelépni. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a 27 tagállam körében tanácskozzunk, odafigyeljünk egymásra, és utána közösen cselekedjünk.

A szerző a Németországi Szövetségi Köztársaság külügyminisztere