Hiányszakmák országa

Akkora lemaradásunk van a bérek tekintetében, hogy azt nem lehet rövid távon áthidalni.

Van még Budapest belvárosában olyan kávézó, ahol nem keresnek gyakorlott pultos lányt? Van az országban olyan fémipari cég, amelyik nincs híján ügyes hegesztőknek? A cégek körében végzett felmérésekből kiderül, egyre több az olyan vállalkozás, amelyik nem talál megfelelő munkaerőt. De nem csak a fent említett szakmák képviselőiből van hiány, szoftverfejlesztőből, víz- és gázszerelőből, pékből, egészségügyi dolgozóból sincs elég. És a sort hosszan lehetne folytatni.

Ezt is megértük: Magyarországon munkaerőhiány van. Akkora, hogy állítólag már a gazdaság növekedését fenyegeti. Ez persze nem azt jelenti, hogy Magyarországon ne lenne munkanélküliség – az álláskeresők száma az aktívakéhoz viszonyítva 6,5 százalék –, csakhogy az állástalanok többségéből nem válik egyik napról a másikra piacképes tudással rendelkező munkavállaló. Még azokból sem, akik hónapokat töltenek a közmunkaprogramban.

Íme a sokat emlegetett társadalmi szakadék: a cégek arra panaszkodnak, hogy nem találnak munkaerőt, az állástalanok pedig arra, hogy nem találnak munkát. A munkáltatóknak talán a szemükre lehetne vetni, ha többet fizetnének, akkor könnyebben betölthetnék az üres álláshelyeket. Az állástalanoknak is fel lehet róni, hogy jobb lenne, ha siránkozás helyett kitanulnának valami jó szakmát. Csakhogy a nemzetközi példák azt mutatják, hogy állami ösztönzés nélkül szinte lehetetlen felfrissíteni egy kiszáradóban lévő munkaerőpiacot. A kormány feladata ez esetben az lenne, hogy minél hatékonyabban segítse a munkanélkülieket egy életképes szakma elsajátításához. De arról is gondoskodnia kellene, hogy eltűnjenek a piacról azok a cégek, amelyek nem kevés pénzért kínálnak képzéseket, de olyan alacsony színvonalon oktatnak, hogy végzőseiknek esélyük sincs elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Épp azokat csapják be, akik nem ülnek karba tett kézzel, hanem próbálnak alkalmazkodni a piac követelményeihez. Továbbá az is a kormány feladata lenne, hogy a munkáltatói terhek csökkentése révén lehetővé tegye, hogy a cégek magasabb bért fizessenek a dolgozóiknak.

A munkaerőhiány egyik legfőbb oka a kivándorlás. Az IMF napokban publikált jelentéséből kiderül, hogy a kelet-európai országokat az elmúlt években húszmillió munkavállaló, a lakosság öt százaléka hagyta el magasabb fizetés reményében. A valutaalap szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy a keleti országok soha nem fognak felzárkózni a nyugatiakhoz, ha az adófizetők pénzén kitanított munkavállalóik jelentős része Németország vagy Nagy-Britannia GDP-jét gyarapítja.

Ne ringassuk magunkat illúziókba: akkora lemaradásunk van a bérek tekintetében, hogy azt nem lehet rövid távon áthidalni. De ez esetben a kis lépések politikája sem célravezető. Igaz ugyan, hogy a hazai bérek az utóbbi időben emelkedtek, csakhogy Magyarországon a fizetések nemcsak Ausztriához, hanem Szlovákiához vagy Csehországhoz képest is alacsonyak. Az IMF adatai szerint a magyar átlagfizetés – a lengyelhez hasonlóan – az uniós átlagbér 65 százaléka, míg a szlovák a 75, a cseh pedig több mint a 80 százalékát teszi ki.

Ebből következik, hogy a kormánynak többé nem kell alacsonyan tartania a béreket csak azért, hogy Szlovákia helyett nálunk építse fel összeszerelő üzemét valamelyik kóbor multi. Ma már nem azért nehéz hazánkba csalogatni őket, mert drágán dolgoznak a munkavállalóink, hanem azért, mert nincs, aki odaálljon a szalag mellé. És ha továbbra sem történnek komoly ösztönző lépések, nem is lesz több munkaerő. Hacsak a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és a gyáriparosok által emlegetett több tízezer „kulturálisan beilleszthető” munkavállaló ki nem húzza a gazdaságot a csávából.