Ligetszaurusz

Egy párbeszédképtelen államgépezet áll szemben környezetvédő civilekkel.

Nagy baj van. Elfogytak az érvek. Mi hát a teendő? – tárhatják szét karjukat pillanatnyi tanácstalansággal, s a jól ismert kérdéssel ajkukon az illetékesek. Aztán fény gyúl, mintha ősfák súlyos lombkoronájától borított félhomályos erdőbe hirtelen villám csapna, s előkerül a kissé unalmas, ám a széles tömegek rövid távú meggyőzésére mindig alkalmas recept. Ami bevált a régi időkben, az jó lesz most is. Gondja-baja volt hajdanán a kommunista rendszernek az Illés együttes kétértelmű dalszövegeivel, magával az Illés-jelenséggel? Nosza, kerítettek köré garázdasági ügyet a mindig naprakész Szabó László publicisztikai segédletével. Gyanúsan sokan vettek részt a hetvenes évek elején Galántai György nem hivatalos balatonboglári kápolnatárlatain? Vizionáltak is a rend őrei társadalomra veszélyes, alkoholmérgezésbe fúló duhaj orgiákat a boglári dombokra.

Nincs több kormányzati érv a Városliget átalakításának szép szavakkal való megindoklására? A helyzet kezelésére kapásból elővehető a dupla fenekű módszer, amelyet a hivatalos propaganda gépezete alaposan ki is használ. Egyrészt igyekszik kizárólag politikai színezetet adni egy elsősorban mégiscsak környezetvédelmi kérdésnek, álcivilekről beszélve, akik mögött, mint Gajdics Ottó írja, „ott vigyorog ránk mérgezett nyilaival hadonászva a magyar közélet összes sunyi koboldja”. A kormánypárt közleményének nyomvonalán haladva ugyanakkor közönséges kábítószereseknek kiáltják ki a ligetvédő tiltakozókat, akik csupán a drogtanyájuk felszámolása miatt aggodalomtól fűtve veszik fel a küzdelmet a hatósággal. Amit a két heccorgánum, a 888.hu és a Pesti Srácok ebben a kérdésben művelt, az kétségtelenül a Pravda és a Szabad Nép legügyesebb csúsztatásait idézi.

Nem feledhetjük, hogy a Városliget ügyéből másodlagos politikai kérdést éppen a környezeti szempontok negligálásának szándékával a kormányzat csinált, amikor a nagyra törő, meghökkentő tervek elleni protestálást látva csupán látszatengedményekre volt hajlandó. Az ennek nyomán mára kialakult torzkép azt sugallja, hogy aki tisztességes magyar ember, jó hazafi, az támogatja Baán Lászlóék terveit. Ebből következően pedig akik úgy vélik, a mindent felforgató átalakítás káros, s ezért tiltakozni kell ellene, azok hazafiatlanok, horribile dictu baloldaliak. Ugyanolyan értelmezhetetlen, s finoman szólva bornírt látszatérvelés ez, mint amikor egyesek a biciklis közlekedést kedvelőket kiáltják ki balliberálisnak, s az autóra esküdőket igazi konzervatívnak.

Legalább a kormányzati tényezőkkel rossz viszonyt nem ápoló kiváló építészre, Zoboki Gáborra hallgattak volna odafent, aki lapunknak adott korábbi interjújában felhívta a figyelmet arra, hogy „felelős tervezőnek éreznie kell, hogy az általa megálmodott háznak hol lesz a helye a város szövetében ötven esztendő múlva. A negyednek rossz helyet találtak – ez volt a tragikai vétség az ötfelvonásos dráma első részében. […] Gigastruktúrát teremtenének egy pihenőpark közepébe. Nincs olyan formai eszköztár, amelynek felhasználásával a brutális méreteket el lehetne rejteni. A győztes piramis hatalmas motívum, Közép-Ázsia olajországaiban hiteles építmény, itt nem.” Figyelmen kívül hagyták az egyik legfontosabb szempontot is. Hogy tetszenek-e a megalomániás tervek a környéken lakóknak, netán a budapestieknek, az sajnos lényegtelen momentum maradt mindvégig. Nem tudni persze, hogy a nemrégiben megszületett, a fővárosiakat a tervekről faggató közvélemény-kutatás eredménye, amely szerint a megkérdezettek nyolcvanegy százaléka támogatta a Városliget megújítását, ám elutasította az építkezéseket, elér-e a döntéshozók íróasztalához. Eddigi tapasztalatainkat látva könnyen lehet, hogy nem.

A párbeszédképtelen államgépezet és a környezetvédő civilek szembenállása joggal juttathatja eszünkbe – noha a két ügy léptéke egészen más – a hajdani nagymarosi vízlépcső körül zajló komoly vitát. Mindkettő a hatalom számára fontos, akár erőszakkal befejezendő presztízsberuházás. Az ökológiai szempontokat most is ugyanúgy negligálja a legfelső akarat, szabad utat engedve a gigantomániás terveknek, az abszurd környezetrombolásnak. S végül ugyanúgy nem tanulnak a történelemből. Talán mert a történelem egyáltalán nem érdekli őket.

A hübrisz nyilvánvaló jelei ezek? Talán. Bizonyos, hogy a kormányzatnak saját szempontjából sem válna ártalmára még egyszer elővenni az érveket, ellenérveket, s végiggondolni a kérdést. Emlékeztessünk ismét a vízlépcső kudarcára? Nem állítom persze, hogy a Városligetben kialakult állóháború megmerevedett frontvonalaival a hatalom stabilitását országosan fenyegetné. Budapesten viszont szinte bizonyosan. A nagymarosi építkezés egyébként nem csak a hazai kommunizmus gyors hanyatlásához járult hozzá. Az ötlet felmelegítése 1998-ban a Horn-kormány bukásának is megágyazott.