A siker kulcsa

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Arra senki nem számított, hogy a hit, a dac s az egymásért való küzdelem hegyeket mozgató erő.

Lipiczky Ágnes
2016. 08. 25. 8:33

A magyar sport másik nagyszerű edzője és menedzsere Somogyi Bélával ellentétben szereti a rivaldafényt, kamerák pásztázzák arcvonásait, mutatják gesztusait, miközben élete párja világcsúcsokat ér el a medencében. Hosszú Katinka férje, edzője, Shane Tusup kidüllesztett mellkasát döngetve ünnepel a parton, sosem rejti véka alá, hogy a csúcsok, az aranyak közös erőfeszítéseik eredménye, együtt alkottak világraszóló csodát. A két edző jelleme, gondolkodásmódja homlokegyenest ellenkező – a magyar és az amerikai mentalitás tökéletes megjelenítése –, de az út, amelyet bejárnak, nagyon is hasonlatos, megcáfol és sok mindent most már meg is kérdőjelez, amit eddig a katedrán oktattak a hagyományos magyar siker összetevőiről.

És ahogyan Kozákék, úgy Hosszú Katinkáék családi vállalkozása is dacból táplálkozik. Az immár háromszoros olimpiai bajnok úszónő korábbi edzője, Dave Salo a sikertelen londoni olimpia után elejtett egy pökhendi, bántó mondatot, amely szerint nem érti, mi a baj, hiszen Katinka bármikor nyithat Budapesten egy szépségszalont.

Mi kell tehát a sikerhez? Egy megsebzett női lélek, amelyből szédületes energiák szabadulnak fel? Egy férfi, aki képes uralni és megzabolázni ezeket az erőket? Az érzelmek, a hit, a közös felelősség és az egymásrautaltság, amelynek köszönhetően határokat lehet kitolni? Vagy pusztán csak tehetség és munka? Fel van adva a lecke a magyar edzőszakma képviselőinek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.