Hatvanöt éve, 1951. augusztus 21-én kezdték meg a Sztálin-szobor építését a Városligetben. A szobornak hűlt helye azóta – nem hiányzik senkinek –, de az építkezés maradandó nyomokat hagyott Budapest arculatán. Bármilyen furcsa, de a szobor is Sztálin hetvenedik születésnapjára szóló ajándék volt, amelyet 1949. december 21-én ünnepeltek. Ez úgy lehetséges, hogy Budapest Törvényhatósági Bizottságának 1949. december 21-i díszközgyűlésén jelentették be: „Sztálin generalisszimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel fővárosunk erre legméltóbb és legalkalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy esztendőn belül.”
A főváros ajándéka volt a 70-es trolibuszjárat megindítása és az Andrássy út átnevezése Sztálin útra. Kapott szobrot is: Kisfaludi Strobl Zsigmond A nagy Sztálinnak a hálás magyar nép című alkotását, amelyet a volt Tőzsdepalota épülete előtt állítottak fel. Az új, eredeti, művészi kivitelű és méretű (vajon mekkora lehet a művészi méret?) Sztálin-szobor megalkotására pedig pályázatot írtak ki. Az illetékesek a zárt, meghívásos pályázat mellett döntöttek, mert csak így látták biztosítottnak, hogy a legjobbak is részt vegyenek rajta. Így a huszonöt legjelentősebbnek ítélt szobrászt udvariasan felkérték, hogy tervezzenek egy 5-6 méter magas Sztálin-szobrot, bronzból vagy márványból. A művészek nem mertek ellentmondani, egyedül Pátzay Pál nem küldött be pályaművet, de neki orvosi igazolása volt.
A szobrászok zöme nem kért a dicsőségből, ezért jó néhányan olyan idétlen tákolmányt adtak be, hogy az egyik zsűritag vizsgálatot és büntetést követelt. De mégsem lehetett lecsukni a honi szobrászat krémjét, inkább adtak mindenkinek háromezer forint részvételi díjat, s a négy legjobbnak tartott pályamű alkotóját, Borsos Miklóst, Farkas Aladárt, Kisfaludi Strobl Zsigmondot és Mikus Sándort egy újabb pályázatra hívták meg.
1951 januárjában döntöttek Mikus Sándor terve mellett. A generalisszimuszt 6 méter magasnak álmodta meg, és 9 méter magas vörösgránit talapzatra akarta állítani. A valóság olykor az álmokat is felülmúlja, mert Sztálin alakja 8 méter magas lett, míg a talapzat a dísztribünnel együtt 10 méter. A terv elkészült, az alapanyagot is beszerezték. A 6,5 tonna bronz a ledöntött szobrokból (Görgei-, Andrássy-, Tisza- stb. emlékművek) származott, a kőanyagot főleg tatai bányákból termelték ki. Csak a pontos helyszínről nem volt még pontos döntés. Szóba került a Kossuth tér, a Köztársaság tér, a Sztálin tér (ma Erzsébet tér), sőt még az is eszükbe jutott, hogy a Hősök terén lebontanák a Millenniumi emlékművet, és a helyére állítják Sztálint.
Kezdettől fogva a Városliget Vilma királynő úti (Gorkij fasor) torkolatával szemben lévő terület volt a legesélyesebb; a végső jóváhagyás értelmében a Dózsa György utat 20-25 méterrel kellett kiszélesíteni és két középületet lebontani. Az egyik volt az Erzsébetvárosi Színkör színháza, a másik az 1931-ben felszentelt Regnum Marianum templom. A templomot szeptember elején kezdték volna bontani, de a hívek élőlánccal védelmezték. Az ÁVH verőemberei törték meg az ellenállást. De az épület is ellenállt: a vasbeton szerkezetet végül felrobbantották. Fél évig tartott, amíg eltakarították a törmeléket. December 16-án, amikor a 72. születésnap tiszteletére felavatták a szobrot, alig 200 méterre még ott éktelenkedtek a templom romjai. A dísztribün domborművei csak Sztálin halála után, 1953. május 1-jére készültek el. A szobor a járulékos költségekkel együtt kb. 10 millió forintba került. Mikus Sándor horribilis összeget, 500 ezer forint tiszteletdíjat kért, végül 200 ezret kapott. Meg 1952-ben egy újabb Kossuth-díjat.
