Végzetesen félreérthetett valamit Olaszország a menekültválsággal kapcsolatban. Havonta már 23 ezer migráns érkezik hozzájuk, tavaly pedig 153 ezer (!) illegális bevándorlót kellett elhelyezniük táborokban. Mégis, egészen más témákról rendeznek nemsokára népszavazást. Sőt, idén áprilisban is már sor került egy referendumra, de az sem a menekültekkel foglalkozott (eddig egyik népszavazás sem), hanem a tengerpart melletti olaj- és gázlelőhelyek kitermelési jogairól. Idén már több mint százezer menekült érkezett hozzájuk szinte kizárólag háborús övezetekből az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint, ám a Matteo Renzi miniszterelnök kezdeményezésére nemrég meghirdetett újabb referendum mégsem a migránsokkal foglalkozik. Hanem az alkotmánymódosítással. Az olasz állam működési reformjáról, a szenátus létszámának csökkentéséről és általános bürokráciacsökkentésről, ami kétségkívül ráfér a közigazgatásra.
Bár a migránsáradatból az olaszoknak, a görögöknek és a spanyoloknak bőven kijut, mégis, szemmel láthatólag Róma mégsem akar erről referendummal üzengetni Brüsszelnek. Az olaszok évtizedek óta együtt élnek a problémával, és tudják, hogy a menekült- és migránsválság ennél sokkal súlyosabb probléma. Nem egy helyi népszavazáson eldönthető kérdés, mert a népszavazás eredménye nem kötelezi az EU-t az égadta világon semmire.
Hozzánk ugyan nem áramlanak számolatlanul a migránsok, mint Olaszországba, sőt, akik itt vannak, azok is tovább akarnak állni, ennek ellenére erről mi harsány, a belpolitikának szóló népszavazást szervezünk. A szükséges törvény- (alkotmány-) módosítások helyett mi kommunikációs lufikat gyártottunk egy súlyos problémából, hogy „üzeneteket” küldhessünk Brüsszelnek. Vajon kinek? A félig beszámítható Jean-Claude Junckernek? Vagy Angela Merkelnek, aki már úgyis rég ismeri a magyar álláspontot?
Bakondi György, a kormányfő belbiztonsági főtanácsadója (mert ilyen is van ám) nemrég bejelentette a szeptember elején lejáró válsághelyzet meghosszabbítását, amelyet eredetileg az illegális migráció miatt vezettek be. A magyarhoz képest valóban súlyos migránsválsággal küzdő olasz vezetés innen nézve tehát felelőtlennek tűnhet. Miért nem üzengetnek Brüsszelnek sem plakáton, sem tévében, sem rádióban egy vagyonért, holott Olaszország igazi célország a migránsok számára? Sokkal tehetősebb, mint Magyarország, így még inkább érintett az ügyben. Róma ráadásul eddig viszonylag sok referendumot írt ki: a válás engedélyezéséről, a munkavállalók jogairól, a bírák státusáról, a pártfinanszírozásról, a köztelevízió privatizációjáról, az életfogytiglani börtönbüntetésről, a fegyverviselési szabályokról, a könnyű drogok használatáról, sőt még a tévéreklámokról is. Nemzeti hatáskörbe tartozó ügyekről. A migrációról viszont semmit.
Pedig özönlenek a menekültek a déli partokhoz: jönnek Nigériából, Eritreából, Szomáliából, Szudánból, Maliból, Elefántcsontpartról – egytől egyig olyan államokból, ahol politikailag instabil, polgárháborúhoz közeli a helyzet. Olaszországnak ráadásul nemcsak a mostani hullámmal kell szembenéznie, hanem azzal is, hogy a korábban érkezők többségének sem sikerült a beilleszkedés.
Félelemkeltés és harsogó médiakampány helyett azonban saját szakállukra, puszta emberségből elindították a Mare Nostrum programot, amely a Földközi-tengerből mentett ki csaknem százezer fuldokló menekültet. Nem hagyták őket a sorsukra: a parti őrség tette a dolgát, teljesítette a tenger törvényét. Vízben embert nem hagyott. A túlélőket nyilvánvalóan az olasz táborokban kellett elhelyezni, a társadalom mégsem lázongott, amiért nem hagyták az embereket a tengerbe veszni. Igaz, korábban kérték az EU-t, segítse a Mare Nostrum programot, de süket fülekre találtak, ennek ellenére sem hagyták vízbe fúlni a szerencsétleneket. Az olasz társadalom szemlátomást helyeselte, hogy nem nyelte el az életükért küzdőket a hullámsír. Nem plakátoltak, nem szerveztek referendumot, nem hirdettek kommunikációs kampányt Brüsszel ellen, nem bazíroztak a félelemkeltésre, és nem hangzott el a híradókban percenként a migráns szó. Érdemes az olasz és a magyar állami híradókat összehasonlítani: míg nálunk dőlnek a köztévén a migránshírek, addig náluk csak annyi, amennyit az aznapi, a menekülteket érintő hírek valóban megkövetelnek.
Szemmel láthatólag fel sem vetődött az olaszokban, hogy a kommunikációs teret uraló egybites kormányzati kampánnyal össznépi agymosás szintjére züllesszék le ezt a húsba vágó problémát, mert így egy jottányival sem kerülnek közelebb a modern népvándorlás kérdésének megoldásához. Több évtizede szembesülnek a migrációval, és tisztában vannak annak valódi súlyával. Tudják, hogy nincs értelme Brüsszelnek népszavazáson üzengetni, inkább helyén kell kezelni a veszélyt. Érdemi párbeszédre törekszenek, az uniós vezetőkkel stratégiát alkotni, feladatokat, felelősöket és határidőket kijelölni. Az olasz választópolgárok tudják, hogy nincs az EU-ban hivatalosan elfogadott kötelező kvótarendszer, mert nem hazudott nekik ilyet senki. Azzal is tisztában vannak, milyen komoly terhet jelent Olaszországnak a migránsáradat, amelynek gyökerei elsősorban Észak-Afrikában és a Közel-Keleten keresendők. Vagyis a kérdés rendezéséhez nem kis helyi népszavazásokon, hanem nemzetközi fórumokon juthatunk közelebb.
Épp ezért nincs valódi tétje a magyar belpolitika „pillanatát uraló”, csak látszólag az EU-nak címzett hőbörgésnek, mert ebben a kaotikus népvándorlási történetben az EU csak egy szereplő a sok globális hatalom közül. Amerika, Törökország, Oroszország, Szaúd-Arábia, a gazdag öbölállamok és Irán mind-mind a helyben rendezendő probléma megoldásának egy-egy részese lehetne.
Az olasz választópolgárok, ha valaha is a kezükbe vettek újságot vagy láttak már híradót, akkor arról is értesülhettek, hogy Líbiában évek óta polgárháború zajlik, és hogy az arab tavasz után anarchiához közeli állapotok alakultak ki több észak-afrikai államban. Az sem érheti őket meglepetésként, hogy Afrika szarván és számos szub-szaharai államban régóta polgárháborús helyzet uralkodik, és az emberek sokszor a biztos halál (fegyveres konfliktusok) elől menekülnek, amikor rozoga csónakokba ülve a bizonytalanságot választják. Azért sem rendeznek migránskérdésben referendumot, mert ilyen súlyú nemzetközi problémát nem lehet a napi politika aprópénzére váltani. Értelmetlen, kisstílű és erkölcstelen mások jogos félelméből hasznot húzni. Csak arra szolgál, hogy kommunikációs kampányok mögé rejthessék az aktuális korrupciós ügyeket, és a fenyegető „migránshíradókkal” egyre nagyobb aggodalomban tarthassák az embereket. Azért, hogy minél inkább manipulálhatóvá váljanak, és azt érezzék, védelemre szorulnak.
A menekültügyi és migránshelyzet a kis belpolitikai játszmáknál sokkal nagyobb baj. Matteo Renzi kormányfő francia és német vezetőkkel mini-csúcstalálkozókon tárgyal az EU súlyos gondjairól. Nem pedig infantilis plakátokkal üzenget. Ne legyenek kétségeink: nem oszt, nem szoroz majd Brüsszelben, hogy nálunk érvényes lesz-e ez a népszavazás, és az unió lakosságának cirka 0,8 százaléka egy olyan kvóta ellen szavaz, amely nem is létezik. Egyébként ha lenne ilyen, és a Fidesz valóban el akarta volna kerülni a „kötelező betelepítést”, akkor már rég az alkotmányba foglalt volna egy kvótaellenes törvényt. Hogy „megvédhesse a magyar embereket”. Mégsem ezt tette. Pedig ez lenne a feladata.
A szerző újságíró
